Persius az egyetlen sztoikus szatíraíró a római irodalomban. Mesterének, Cornutusnak tanításai nyomán magáévá tette a sztoikus alapelvet: csak a bölcs szabad igazán. Ez az a szabadság, amelyre törekednünk kell: Libertate opus est (5, 73). A bölcs pedig az, aki ismeri önmagát, úgy, ahogyan Sókratés hirdette, s az ő nyomán Cornutus. Ezért nevezi őt sókratési szívű Cornutusnak: Socratico, Cornute, sinu (5, 37). Az önismeret hiánya minden hiba forrása. E gondolat alapvető fontosságát azzal is hangsúlyozza, hogy hat szatírája közül, amelyek összesen mintegy 650 sort tesznek ki, a szabadság lényegét feszegető, Cornutus tanait hirdető 5. szatírája a legterjedelmesebb: 191 sorból áll.

Az I. szatíra a divatos költészet ellen emeli fel szavát: verseket írnak, mert nem tudják, hogy tehetségtelenek. Ő tudja magáról, hogy csak a való életről tud írni, keresetlen, őszinte szavakkal, mert felfedezte a nagy titkot: egy kicsit mindenkinek szamárfüle van: auriculas asini quis non habet? (121).
A 2. szatíra a hamis vallásosság vámszedőit ostorozza, akik fennhangon józanságért, becsületért és jó hírért könyörögnek látványosan a templomokban, de titokban nagybátyjuk halálát várják busás örökség reményében:

O curvae in terris animae et caelestium inanis,
quid iuvat hoc, templis nostros inmittere mores
et bona dis ex hac scelerata ducere pulpa.

„Földre lapult lelkek, kikben nincs semmi az égből!
Mert minek erkölcsünket a szentélyekbe bevinni?
Vélve: mi jó vétkes szívünknek, az égnek is az jó."
(2, 61-63; fordította Muraközy Gy.)

A 3. szatírában a költő azoknak próbálja felnyitni a szemét, akik mindig mindenért másokat okolnak, pedig hát a hiba bennük van, csak nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni. Ezeknek a költő azt ajánlja — ha a háj még nem borította be agytekervényeiket, és az ital még nem fosztotta meg őket a gondolkodás képességétől —, hogy fontolják meg, miért születtek e világra:

discite et, o miseri, causas cognoscite rerum:
quid sumus et quidnam victuri gignimur, ordo
quis datus aut metae qua nwllis flexus et uncle.

,Hát csak okulj — nyomorult faj! —, a dolgok okát puhatoljad! Kik s mily célra vagyunk? Sorsolva melyik kocsipályát kaptuk; a pózna körül lágy ívben hogy kanyarodjunk?"
(3, 66-68; fordította Muraközy Gy.)

A 4. szatírában Sókratés nevében beszél a költő, s hangsúlyozza, hogy senki sem meri igazán megismerni önmagát:

Ut nemo in sese temptat descendere, nemo,
sed praecedenti spectatur mantica tergo!

„Ó, hogy senki se mer belenézni szivébe, de senki,
és az előtte menő batyuját szemléli örökké!"
(4, 23-24; fordította Muraközy Gy.)

S ez érthető is, hiszen ha magába tekint, meglátja, mily sivár üresség tátong a lelkében: tecum habita; noris, quam sit tibi cur-ta supellex. — „Lakj te magadban, s meglátod: mily koldus a házad!" (4, 52; fordította Muraközy Gy.)
Az 5. szatírában Cornutust magasztalja, aki tudja, mi az igazi szabadság, s erre oktatja az ifjakat. Amíg mások a nyereség után futnak, vagy evéssel, ivással csapják agyon az időt, Cornu-tus Kleanthés műveit tanulmányozza:


At te nocturnis iuvat inpallescere chartis
cultor enim iuvenum, purgatas inseris aures
fruge Cleanthea,

„Ám neked éjjel öröm sápadni a könyvre hajolva,
műveled ifjaidat, s gyomlált füleikbe Cleanthes
magvait elhinted.”
(5, 62-64; fordította Muraközy Gy.)


Persius, úgy tűnik, eredeti forrásokból tanulmányozta a sztoikus filozófiát. A Vita szerint Chrysippos könyvei közül egész könyvtárra való volt a birtokában. Kleanthés nevét sem vaktában emlegeti az 5. szatírájában. Kleanthés az emberi törekvések hiúságát így festi Zeushoz írt himnuszában:

„Ész nélkül sodródnak más-más vágyak után mind:
van, ki a rangért hullat kárbavesző veritéket, van,
ki az olcsó üzletek olcsó haszna után fut, más meg
a test édes gyönyörét s a nyugalmat akarja; ám
célhoz sosem érnek s másik irányba sodorva épp a
fonákját kapják annak, amért igyekeztek"
(25-30; fordította Horváth I. K.)


Persius kisebb változtatásokkal — római viszonyokra alkalmazva — ugyanezt írja az emberi törekvésekről:

„Embert látni ezerfajtát, s mind máshogyan élnek;
mindjük akar valamit, de egészen mások e vágyak. Ez
latin áruját a kelő nap alatti vidéken
ráncos borsra, kömény sápadt magjára cseréli;
az jóllakva örül, ha dagasztja a harmatos álom. Mars
mezején víg más, kockán jut tönkre ez, azt rút kéjvágy
hajtja."
(5, 52-58; fordította Muraközy Gy.)

A 6. szatírában a gazdagsággal, a vagyonnal való helyes bánásmódot írja le. Nem köti boldogságát vagyona alakulásához, s nem törődik azzal, hogyan spórol a kapzsi szomszéd. Természetes módon élvezi vagyonát, ám ha barátját hajótörés éri, s elveszíti mindenét, kisegíti (6, 27-33). De ez még nem pazarló fényűzés: ez csak akkor következnék be, ha fényűző ételekkel tömné szabadosait és önmagát:

Utar ego, utar,
nec rhombos ideo libertis ponere lautus nec
tenuis sailers turdaruni nosse salivas.

„Hisz élvezem én is,
bár szabadosnépnek nem adok rhombust pazarolva, s
nem szagolom ki rigó szószából: hím-e, tojó-e."
(6, 22-24; fordította Muraközy Gy.)