Nero korának irodalmi tevékenységét és termékenységét csak Augustus kora múlta felül. Nero alatt irodalmi újjászületés bontakozott ki, s ez részben az ifjú császárnak köszönhető. Ám az is igaz, hogy túlzásba vitte az irodalom és a művészetek pártfogolását és művelését, s ennek következtében komoly nehézségeket okozott másoknak is, de önmagának is. Mivel nemcsak a politikában tartott igényt az elsőségre, hanem a művészetek és az irodalom terén is, egyfelől felütötte fejét benne a féltékenység azon alkotók iránt, akik nála tehetségesebbnek látszottak, másfelől művészetimádatával kiváltotta a római senatori rend ellenszenvét és gyűlöletét. Ez is közrejátszott abban, hogy 66 szeptemberétől 68 januárjáig Görögországban tartózkodott, mert — szerinte — egyedül a görögök értékelték tehetségét.
Az ifjú császár nagyszerű politikai programmal indult. Tacitus szerint Claudius halála után így összegezte uralkodói elveit: „... ő nem minden ügynek lesz a bírája, hogy egyetlen ház falai közé zárva vádlókat és vádlottakat, néhány ember hatalmaskodhasson; az ő otthonába vesztegetés vagy megkörnyékezés nem férkőzik be; különválasztja házát és a köz ügyét. Tartsa meg ősi jogkörét a senatus; a consulok ítélőszéke előtt Italia és a római nép tartományai egyformán megjelenhetnek; a consulok biztosítják a senatus elé való járulást, ő a rábízott seregekről fog gondoskodni" (Annales 13, 4; fordította Borzsák I.). Sokirányú művészi adottságai már gyermekkorában jelentkeztek nála: „Nero már gyermeki éveiben másra fordította élénk tehetségét: faragott, festett, énekléssel vagy lovak hajtásával foglalkozott, és néha versek gyártásával is mutogatta, hogy megvannak benne a tanultság elemei" (Tacitus, Annales 13, 3; fordította Borzsák I.). Nero uralkodói programja azonban az idő múltával egyre inkább a keleti hellenisztikus monarchiák felé tolódott el. A Ptole-maiosok irodalompártolása, könyvtárai, udvari költői lebeghettek szeme előtt, amikor költői körét létrehozta.

Tacitus — ironikus hangnemben — így tudósít erről: „A császár azonban, hogy ne csak színpadi művészete váljék közismertté, a költészet művelésében is tetszelgett, és összegyűjtötte mindazokat, akikben volt valami költői tehetség, de jeles hírrel még nem dicsekedhettek. Ezek lakoma után összeültek és a magukkal hozott vagy csak ott kitalált verseket fűzögették és Nerónak üggyel-bajjal előadott szavait foltozgatták; ezt mutatja költeményeinek formája is: nem lendületből és lelkesültségből táplálkozik és nem egy szájból árad" (Annales 14, 16; fordította Borzsák I.). Ezen költői körhöz való tartozás a magasabb tisztségek elérésének lehetőségét is magában rejtette, s Nero arról is gondoskodott, hogy tagjai nagyobb nyilvánosságot kapjanak: versenyjátékokat alapított, a ludi Iuvenalest és a Neroniát.
E költői körnek olyan tagjai voltak, akik később nagy hírnévre tettek szert vagy a politikában, vagy az irodalomban, például M. Cocceius Nerva, Aulus Vitellius, a későbbi császárok, az, ifjú Titus, aki szintén császár lett; Silius Italicus, az eposzköltő, Cluvius Rufus, a történetíró, Lucanus, Petronius, Seneca, Cal-purnius Siculus stb. E körhöz tartozott C. Calpurnius Piso is, a későbbi Piso-féle összeesküvés szervezője. De Nero köre mellett nagy és gazdag családok külön irodalmi köröket is tartottak fenn, például Calpurnius Piso, aki az epikureista beállítottságú alkotókat gyűjtötte maga köré (például Martialis a kor nagy mecénásai között említi), vagy a sztoikus Thrasea Paetus, akinek környezetében olyan alkotók tevékenykedtek, mint Cornutus, Caesius Bassus és Persius.