Életének adatait jól ismeijük, mert ezeket megőrizte az a Vita (Életrajz), amelyet Valerius Probus grammatikus írt. Eszerint az etruriai Volaterraeben született 34. december 4-én előkelő lovagrendi családból. Hatéves korában elveszítette apját. Anyja, Fulvia Sisennia ezután újra férjhez ment egy Fusius nevű római lovaghoz, ám néhány év múlva második férje is elhunyt. Persius tizenkétéves koráig Volaterraeben élt, s itt sajátította el az írás és olvasás elemi ismereteit. Tanulmányai folytatása céljából Rómába vitték, ahol Remmius Palaemonnál tanult grammatikát, Verginius Flavusnál pedig retorikát. Tizenhat éves korától baráti viszonyban volt Annaeus Cornutusszal, aki filozófiai neveléséről gondoskodott. Verginius Flavus bevezette az új stílus elemeibe, ám saját bevallása szerint a retorikai próbabeszédeket terhesnek ítélte:

Saepe oculos, memini, tangebam parvus olivo,
grandia si nollem morituro verba Catoni
dicere non sano multum laudanda magistro,
quae pater adductis sudans audiret amicis.

„Rég szemem — emlékszem — sokszor kentem be
olajjal, mert Cato végső nagy szavait felmondani nem
volt kedvem, akárhogyan is dicsérte a balga tanító, s
híva barátait ott izzadt s hallgatta apám is."
(3, 44-47; fordította Muraközy Gy.)

Az életrajz szerint kora ifjúságától barátja volt Caesius Bassus, a neves költő, aki idősebb korában feltehetőleg a Vezúv kitörése következtében vesztette életét 79-ben. Mindössze egyetlen hexameter maradt fenn tőle, pedig Quintilianus szerint Horatiuson kívül ő volt az egyetlen lírai költő, akit olvasni érdemes (10, 1, 96). Mint poeta doctus könyvet írt a versformákról (Liber de metris), s a származtatás-elmélet képviselőjeként azt tanította, hogy minden metrum két alapformából származik, a daktilikus hexameterből és a jambikus trimeterből. Sajnos, e verstani munkájából is csak hosszabb töredékek maradtak fenn. Persius a hatodik szatírája elején őt szólítja meg, s rövid, hat soros jellemzéséből érződik, hogy Bassus bonyolult stílusú, sokféle témát megéneklő költő volt:


Admovit iam bruma foco te, Basse, Sabino? iamne
lyra et tetrico vivunt tibi pectine chordae? Mire
opifex numeris veterum primordia vocum atque
marem strepituna fidis intendisse Latinae, mox
iuvenes agitare iocos et pollice honesto egregius
lusisse senex.

„Bassus! A tél a szabin tűzhelyhez már odacsalt-e? É
led-e már lantod, s komolyan megpendül-e húrja?
Mesterien dalolod meg a lét ős kezdeteit te, s
férfiasan tudsz dalt zengetni a római lanton, s
ifjui tréfát is; fennkölt ujjad, te jeles vén,
játszadozik."
(6, 1-6; fordította Muraközy Gy.)

Az életrajz több előkelő barátja közt felsorolja Annaeus Lucanust, aki vele egykorú volt, s Cornutusnál együtt hallgattak filozófiát. Ez a Cornutus tragédiákat is írt a költői körben (tragicus fuit sectae poeticae: Vita 20), s feltehetőleg költőként is hatott két lelkes ifjú tanítványára. Az életrajz szerint Lucanus annyira csodálta Persius írásait, hogy a sajátjait azokhoz viszonyítva játszadozásnak nevezte.
Később Senecával is megismerkedett, de a filozófus és költő nem nyerte meg tetszését, sajnos, az életrajz nem árulja el, miért. De még ennél is fontosabb a Vita következő adata: „Mintegy tíz éven át a legnagyobb szeretettel övezte őt Thrasea Paetus, akivel — minthogy felesége Persius rokona volt — egyszer közös utazást is tett" (Vita 29-32; fordította Muraközy Gy.). Ez a Thrasea Paetus a Nero korabeli sztoikus ellenzék vezéregyénisége volt, s már nagy tisztségek viselése után, a Piso-féle összeesküvés résztvevőinek kivégzését követően, 66-ban ítéltette Nero halálra azzal a váddal, hogy a fennálló rendet meg akarja dönteni (vö. Tacitus, Annales 16, 21-35).

Szigorú sztoikus hagyományok uralkodtak családjában: már apósa, Caecina Paetus és anyósa, az idősebb Arria, Claudius alatt híressé váltak haláluk révén. Caecina Paetust 42-ben egy felkelésben való részvétele miatt Claudius elítéltette, s felesége, Arria úgy adott példát férjének a szép halálra, hogy saját testébe döfve a tőrt, így szólt hozzá: „Paetusom, nem fáj!" (Paete, non dolet; Plinius, Epistulae 3, 16, 13). Ez a barátság érthetővé teszi Persius szigorú sztoicizmusát, amely, mint az életrajzból kiderül, többféle forrásból táplálkozott: elméleti forrásból ugyanúgy, mint a hagyományos római sztoikus magatartásból, amelynek mintájául Cato Uticensis élete szolgált, akiről éppen Thrasea Paetus írt egy nagy hatású művet. Ilyen barátságok és példák alapján hihetőnek tűnik az életrajz azon megjegyzése, hogy Persius szelíd erkölcsű, szűziesen szemérmes, becsületes ifjú volt.
Az életrajz szerint ritkán és lassan írt, mégis több művet hagyott hátra: egy Vescio című római tárgyú tragédiát, egy útirajzot és néhány verssort az idősebb Arria tiszteletére. Huszonnyolc éves korában halt meg, 62-ben. Végrendeletében 20 000 sestertiust és Chrysipposnak mintegy 700 könyvét hagyta Cornutusra, aki csak a könyveket fogadta el. Cornutus azt tanácsolta Persius anyjának, hogy a fentebb említett ifjúkori zsengéket semmisítsék meg, a szatíráit pedig adják át Caesius Bassus költőnek, aki maga is úgy nyilatkozott, hogy szívesen kiadná őket.
Az óvatos Cornutus azonban előbb megtisztította a kötetet aktuális utalásaitól. Az életrajz határozottan állítja, hogy az 1. szatíra ezen sora: auriculas asini quis non habet? (121) eredeti formájában így hangzott: auriculas asini Mida rex habet, és Neróra vonatkozott. Cornutus azonban megváltoztatta.