logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A görög művészet Rómába vándorol

Az ókor művészettörténetének ebben az átmeneti korszakában, amikor még a hellenisztikus ízlés uralkodott, de a művészeti tevékenység súlypontja. lassan Itália felé tolódott, és a mediterrán világ iskolái, műhelyei és mesterei összekeveredtek, a rómaiak egyre erősebben érvényesítették saját igényeiket: a szolgálatukba szegődött művészekkel szemben. Kívánságaik, szemléletük. lassacskán új mederbe terelték a stiláris fejlődést, amelyben ekkor már világosan felismerhetjük a római művészet kicsírázó magvait. Mielőtt azonban ezek fölött szemlét tartanánk, meg kell ismernünk egy olyan jelenséget, amely az alkotó tevékenységen kívül esik ugyan, de annál nagyobb hatással volt annak alakulására.
A rómaiak legelső hódításaiktól kezdve az elfoglalt városok istenszobrait Rómába telepítették át, s ezzel mintegy kisajátították a legyőzött ellenfelet korábban védő és fenntartó isteni erőket. Ebből a vallásos-mágikus eljárásból, amely egyesült a zsákmányolással, az ókor legnagyobb méretű műkincsrablása jött létre.
Az etruszk és az italikus városok után az első görög város, amelyet műkincseitől megfosztottak, a második pun háború során elfoglalt Syracusa volt (i. e. 212), amit Magna Graecia más központjai követtek.

Az i. e. II. században rendszeressé vált az Itálián kívüli városok kíméletlen kifosztása után a zsákmányolt műalkotások és kincsek felvonultatása a győztesek diadalmenetein. I. e. 198-ban Eretria, 189-ben Ambrakia került sorra; 188-ban, III. Antiokhosz szíriai király legyőzésekor a szeleukida birodalom mesés kincseit hurcolták el, s L. Scipio Asiagenus triumphusát, amelyben többek között 134 istenszobrot mutattak be, a római fényűzés kezdetének számították. Ettől kezdve alig volt esztendő, hogy kisebb-nagyobb zsákmány ne érkezett volna Rómába.
Kiemelkedik a sorból L. Aemilius Paullus makedóniai triumphusa (i. e. 168), amelyben 250 kocsirakomány műalkotás között egy Pheidiasz kezétől származó Athéné-szobor is ékeskedett. I. e. 146-ban elképesztővé vált az elrabolt kincsek mennyisége, hiszen két olyan gazdag várost semmisítettek meg, mint Karthágó és Korinthosz, s Makedóniából például Lüszipposz műveit hozták a diadalmas Rómába.
A nagy aratás az i. e. I. században érte el tetőpontját, amikor már nemcsak az új hódítások, hanem a polgárháború áldozatai is gyakran ismételten sorra kerültek. Augustus korában jóformán minden görög állam művészeti értékeinek nagy része Rómába vándorolt.

A hatás nemcsak gazdaságilag volt felmérhetetlen. Az ókor története során, de még később sem keletkezett soha olyan állapot, hogy világméretű. területről sok évszázad műalkotásainak java egyetlen országban, elsősorban annak fővárosában zsúfolódott volna össze. Ezzel egyszer és mindenkorra megszűntek az ókori világ művészetfejlődésnek korlátai, az ízlés elvesztette hely és időbeli kötöttségeit.
Mindenekelőtt a görög művészet volt az, amely ilyen módon úgyszólván egész történeti teljességében és sokoldalúságában Rómába került. Azok az emberek, akik ebben a számunkra örökre elveszett kincsestárban dúskálhattak, korlátlan lehetőséget kaptak kezükbe saját elképzeléseik művészi megvalósításához.

Irodalmi forrásainkban seregével találjuk a Rómába hurcolt és ott látható görög műalkotások említését. A Róma városában talált szoborleletek között nemcsak jellegzetesen római művek s nem is csak a híres görög szobrokról készített római kori másolatok nagy tömege van jelen, hanem szép számmal olyan eredeti görög szobrok is, amelyek készítésük időpontja és helye miatt egészen bizonyosan másodlagosan kerülhettek csak oda. Van közöttük nagyon sok olyan darab is, amelyekről a köztudat nem tartja számon, hogy már az ókorban és nem a modern műkereskedelem révén kerültek Rómába.
Nagy kár, hogy jóformán lehetetlen megállapítani az ilyen görög művekről azt, hogy készítésük után mennyi idővel és milyen körülmények között vihették őket Rómába. Nem tudjuk például, hogy a fanyar szépségű attikai Niobida vagy az impresszionisztikus hellenisztikus leányfej a köztársaság korának hadjárataiban esett-e zsákmányul, vagy pedig a békés műkereskedelem útján jutott-e a római gyűjtők birtokába.


Forrás: Castiglione László Római művészet