Flavius Merobaudes (Baetica provincia, Kr. u. 400 körül - Róma?, Kr. u. 446 után), római költő, államférfi.

Előkelő családból származott. Iskolái befejezése után Ravennába került, ahol Aetius tábornok híve és udvari költője lett. Írói és katonai érdemei elismeréseképp 435-ben felállították bronzszobrát Rómában.

443-ban főparancsnokként az észak-hispániai felkelők ellen harcolt. Aetius 446. évi consulságát még költeményben üdvözölte, ezután nincs több híradásunk róla. Költeményeit mintegy másfél százada fedezték fel papirusztöredékeken. E töredékek több alkalmi költemény és egy szónoklat részeit őrzik. Aetiust dicsőíti consuli hivatala és fia születésnapja alkalmából, a császári párnak hódol kislánya keresztelőjén stb. Szónoklattöredéke a szónokiskolák hagyományait követi, különösebb eredetiség nélkül.

Jézusról szóló, épségben fennmaradt versében érdekes az ókori irodalmi hagyomány és az új keresztény dogmatika ötvöződése.