„Pergamen ez bár, úgy hívják, gondold te viasznak.
Írni ha újat akarsz, törlöd a régi betűt.”
/ XIV. 7. /
- ez a két sor arra is utalhat, hogy a pergamen mellett mindennapi feljegyzések céljára viasztáblát használtak. Ez volt a rómaiak notesze: vékony, 30-40 cm széles deszkalapok viasszal bevonva /latinul tabellae ceratae/, ezekre írtak a stílussal, s ha már nem volt szükség az írásra, elsimították /radere/. A mindennapi használat számára praktikusabbak voltak ezek a viaszozott fatáblácskák...
„Én, ha fa nem volnék, finom lemezekre hasítva,
Drága teher lennék Libya-béli fogon.”
/ XIV. 3. /
... illetve elefántcsont táblácskák:
„Gyönge szemed hitvány viaszon hogy meg ne romoljon.
Ródd elefántcsonton csak feketén a betűd.”
/ XIV. 5. /
- melyeket kissé bemélyítettek, úgy, hogy a szélükön körös-körül kiemelkedő peremük legyen. Ez védte az eldörzsöléstől a viasszal bevont, mélyebb részt. Hosszabb szövegekhez több táblácskát fűztek egybe a peremükön fúrt lyukakon áthúzott zsinórral vagy kapoccsal. Ha két táblát kapcsoltak össze, akkor diptychonnak nevezték. Később a keretbe nem viaszt, hanem pergamendarabokat helyeztek, ezek voltak az ún. consuli kinevezési iratok. Bármilyen furcsa is, a századfordulón még nálunk is ezekhez hasonló palatáblákon tanultak meg a kisiskolások írni.
Hosszabb írásokhoz 2-3 viasztáblát összefűztek /duplices vagy triplices volt a nevük/:
„Nem kis ajándéknak véled háromlapu irkám,
Hogyha barátnőd azt írja beléje: „Megyek!”
/ XIV. 6. /
Sőt, akár többet is összekapcsolhattak:
„A viasz öt lemezén ha Urunknak hangzik a híre,
Boldog az udvar, ha gőzölög a bikavér.”
/ XIV. 4. /
Igen sokáig voltak használatban, még akkor is, amikor a modernebb írószerek pl. a pergamen egyre nagyobb teret hódítottak. Erre utaló kifejezések „poposcit tabulam” magyarul: kérte a viasztáblát vagy „stilum accepit”, azaz: stílust fogott.