logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A papyrus

A görögök és a rómaiak írásművelésén az egyiptomi örökség uralkodik. Ennek alapanyaga a papirusz, mely szónak az eredete nem teljesen tisztázott:

1. Bondi szerint a kopt eredetű folyami növény szóösszetételből származik.
2. Christensen szerint a fáraóé szóból ered.
3. Vergote kutatásai alapján azt állítja, hogy a papirusz elsődleges jelentése a papirusznövényre vonatkozik.

„Hogy emberek módjára élhetünk, s hogy utódaink jóemlékezetükben tartanak, azt mind az írásmegőrző anyagoknak köszönhetjük.” - írja idősebb Plinius, aki nappalait és éjszakáit egyaránt annak szentelte, hogy minél több „írásmegőrző anyagot” megtöltsön olvasgatásai és jegyzetelgetései során felhalmozott tudásanyaggal. Még a halál is olvasás közben érte.
Nem meglepő tehát, hogy az ókorban ennek a tudós férfiúnak a leírását tekintették elsődleges forrásnak a papirusz előállítására vonatkozólag: „ ... a papír felfedezését Nagy Sándor győzelmének köszönhetjük. Amikor Alexandriát alapította, még nem használtak papírt. Addig pálmalevelekre és egyes fák kérgére írtak, majd a hivatalos feljegyzéseket ólomlapokra, a magánfeljegyzéseket pedig lenvászon darabokra, vagy viasztáblákra ... a papyrus tehát Egyiptom mocsaraiban nő és a Nílus kiöntéseiben, ahol árvizek után a víz tavak formájában marad vissza, és nem mélyebb két könyöknél.
A növénynek kar vastagságú ferde gyökértörzse van, mely háromszögletű, belőle tíz könyöknél nem hosszabb szár nő ki, ez azután buzogány formájú fejben végződik. Magja nincs, és virágainak egyéb haszna sincs, mint hogy az istenek szobrainak fejére koszorút kössenek belőlük. A gyökeret az ottani lakosok faanyagként használják fel, nemcsak tüzelnek velük, hanem különböző használati tárgyakat és edényeket készítenek, a kéreg rostjaiból vitorlákat, takarókat sőt ruhát szőnek, de zsineget, kötelet is fonnak belőlük. Ezenkívül nyersen és főzve rágcsálják, de csupán a nedve kedvéért.”

Ezután következik a papírkészítésről szóló leírás: „A papírt úgy készítik, hogy a papyrust tűvel igen vékony, de minél szélesebb szalagokra hasogatják. A legjobb minőséget a középről hasogatott szalagok adják, és így tovább, a felhasogatás rendje szerint... A papírgyártáskor az asztalt Nílus-vízzel nedvesítik meg. A zavaros víz a ragasztó szerepét játssza.
Az asztalra először egy irányban fektetve képeznek réteget a szalagokból, kihasználva a papyrus teljes hosszát, majd egy erre keresztirányú réteggel már kész is a papír. Ez présbe kerül. Préselés után a lapokat napon szárítják, majd összefűzik őket. A szomszédos lapok mindig a finomság csökkenő sorrendjében, a legdurvábbig követik egymást. Egy csomóba sohasem kötnek húsznál több lapot.” Plinius szerint a papírragasztáshoz legalkalmasabb anyag a forró vízbe szórt lisztből és ecetből készül. De nem szabad a ragasztószernek egy naposnál sem öregebbnek, sem fiatalabbnak lenni. „Azután fakalapáccsal kell megvékonyítani a papírt, s be kell kenni vékonyan ragasztóval, majd újabb préseléssel eltüntetni az egyenetlenségeket és kalapáccsal nyújtani a papírt.”

A későbbi kutatások során azonban kiderült, hogy ez a leírás sem teljesen hibátlannak, sem teljesen hiánytalannak nem mondható. Puyemre XVIII. dinasztiabeli uralkodó thebai sírjának ábrázolásai közt megtalálható a papirusznövény kézzel történő kitépése, összekötözése, majd kötegekben csónakra való helyezése, végül az ipari feldolgozás előkészítése. Újabb vélemény szerint a papiruszszeletek összeragasztásához nem használtak keményítőfélét, mert a héj nélküli fiatal, frissen vágott növény egymaga elég tapadóanyagot tartalmazott erre a célra. A rostos papiruszanyag kevésbé alkalmas az összehajtott levelekből álló kódex-formátumra, annál könnyebben csavarható tekercsbe.

romaikor_kep



A papiruszkészítés Egyiptom területén ősrégi, a rendszeres termelés adatai időben mégis egybeesnek Egyiptom római hódoltságával. Központja Alexandria. Virágkor az i. e. 9. század, utána hanyatlás következett be.

Plinius feljegyzéseiből ismerjük a papirusz különböző minőségeit: „Az első minőségű papírt Hieraticus papírnak nevezzük, mert régebben ezt csak vallási tartalmú könyvek számára használták, majd hízelgésből később az Augustus nevet adták neki, s az utána következő minőségűt Lívia papírnak nevezték felesége nevéről. Így a Hieraticus megjelölés a harmadik minőségű papíré lett. Az ezután következő minőség az Amfiteátrum nevű, a készítő üzem elhelyezése alapján.
Ezt a papírt vette át Rómában Fannius műhelye ... hozzá legközelebb áll a Saiticus papír, amely Sais városról kapta a nevét, ahol a legtöbbet állítanak elő belőle. Ezt már vékonyabb minőségű anyagból gyártják. A Taeneoticus papírt a külső bőrszövethez közelebb eső részekből készítik. Ezt már súlyra árulják, nem írnak rá, hanem a kereskedők az írópapír és egyéb áruk csomagolására használják. Ezután már csak az következik, mely magához a papyrus-sáshoz hasonló, mert annak legkülső részéből készült. Ezt még kötélgyártásra sem használják, kivéve, ha azt nedves helyen akarják alkalmazni.”

A papiruszlevelek színén vízszintesen haladnak a rostok, a visszáján pedig függőlegesen. Ameddig hegyesre vágott kákával írtak rá, addig közömbös volt, hogy melyik oldalára írnak, de az i. e. 3. században használatba vett, hasított hegyű nádtollal már csak a színére írhattak, mert a verzó függőleges rostjain a tinta szétfreccsent volna. A papiruszra jól lehetett írni, nem volt nehéz anyag, könnyen szállíthatták, ezért az ókori népek szívesen használták. Egyetlen gyengéje, hogy nem volt időálló.

A papiruszt tehát tekercselték. A papiruszív magassága kb. fél méter, bár a szár hosszúsága többet is megengedett volna. Két formája ismeretes, a lepecsételt és a pecsét alatt átkötött. Az átkötéshez szükséges papiruszfonal neve az itr. A tekercs felnyitása a pecsét feltörése és az átkötő zsineg megoldása útján történt. Ugyancsak papiruszból készült a védőcsík, amely az erősebb használatnak kitett papiruszvégeket védte. A vastagság tekintetében nincs különbség a könyv- és levélforma papirusza között: általában 0,1 - 0,15 mm közt mozgott. /Így a 6 méter hosszú tekercs átmérője 5-6 centiméter, tehát könnyen használható henger./

A törekvés, hogy egy-egy nagyobb mű vagy szöveggyűjtemény egy papiruszra kerüljön az oka annak, hogy 40 méter hosszú papiruszról is tudunk /az összefüggő belső tartalmat egységes külső formával jelölték/.
A papirusz színét igen nehéz megállapítani, mert az idő és a nap az eredeti színt minden esetben megváltoztatta. A papiruszt hajókon szállították Egyiptomból Rómába, a rómaiak azonban nemcsak készáru formájában vették, hanem nyersanyagként is.


Készítette: Góczán Andrea 1999