A nagyarányú római írásgyakorlat a fentieken kívül sok más ponton is nyomot hagyott az európai művelődés történetében, nemegyszer igen jelentőset. Nézzük csupán a stílus szót! Mint tudjuk, eredetileg hegyes vesszőt jelentett, majd viaszra író vesszőt, de már Rómában retorikai fogalommá vált: a sajátos, egyéni kifejezésmódot, fordulatokat jelezték vele. Ebből szélesült ki a jelentése az „irály", az írói kifejezés, a nyelvhasználat, az írásművészet jelölésére, s lett belőle az evvel foglalkozó tudományág neve stilisztika.
Átvitt értelemben még tovább terjedt, s ma már az összes művészetek, egész korok ízlésáramlatait, jellegzetes sajátságainak összegét nevezzük stílusnak, s összetételek, képzők segítségével akárhány származékot faraghatunk belőle: stílművész, stílszerű, stílustalan, stiláris stb. Írás közben a stílusvesszővel a szavak közé, elválasztójelül szúrást, azaz punctumot ejtettek, ebből lett az európai nyelvek pont, Punkt, point stb. szava, sokféle átvitt értelmével együtt: pontot tenni valamire, pontosság és pontatlanság, álláspont, törvények, tervek, megállapodások pontjai és így tovább.

Radere: törölni, azaz radírozni: aqua tincta: festett víz, tinta; rubrica: vörös kezdőbetű, rovat; schedula vagy scidula: a papiruszkáka levele, ebből a papirusz letépett darabkája, cédula; volumen: göngyöleg, tekercs, kötet, térfogat; tomus (a görög tomoszból): metszet, szelet, vagyis a könyv egy szelete, különválasztható része. E két utóbbi szót ma gyakran egy értelemben használják, holott jelentésük pontosan elkülöníthető: a volumen több önálló, esetleg több szerzőtől származó, de tárgyánál fogva összetartozó mű közös könyvbe foglalt kiadását jelenti; a tomus egyazon mű többfelé tagolt részeit.