A kódex, mint könyvforma, csak a középkorban válik egyetemessé, de minthogy az ókorban lép a történelem színpadára, itt kell üdvözölnünk. Előnyei a tekerccsel szemben oly nyilvánvalóak, hogy bizonyára megpróbálták a papiruszt is levelekre szabadalmi és egybefűzni, de miután ennek verziójára írni nem lehetett, azonkívül törékeny s a szélein könnyen foszló anyag, a pergamenkódexszel nem vehette föl a versenyt. A pergamen viszont az új forma minden igényét kielégíti: mindkét oldala beírható, azaz a terjedelmet felére csökkenti, e mellett tartós, tetszés szerint lehet szabdalni és egybefűzni, nem kényes, kis helyen elfér s olcsó is, mert bárhol helyi anyagból készíthető.
Azonkívül gondoljuk meg ezt: ha az olvasó az átlagos 6 m hosszú papirusztekercs szövegének valamelyik helyét kereste, az egész futószőnyeget ki kellett göngyölítenie, míg megtalálta, ezzel szemben a kódexnél elég volt ujja hegyével megpörgetnie a lapokat. Ezek s más kisebb előnyei okozták, hogy a tekercs őshazájában, Egyiptomban is már korán (2. sz.) elég szép számmal találunk papiruszkódexeket, sőt pergamenkódexeket is, ami úgyszólván hazafiatlanságnak tekinthető, mert hiszen a papirusz Egyiptom monopóliuma és jelentős bevételi forrása volt. Ez mutatja, hogy a pergamenkódex diadalútját nem lehetett feltartani.

Martialis (Kr. u. 1. század) egyik epigrammájában közli velünk, hogy válogatott költeményeiből olcsó kódexkiadást publikált, azaz nem restelt lemondani az előkelő tekercsformáról. Mert sok jel mutatja, hogy a pergamen és a papiruszkódex eleinte a szegények könyve, ponyvaminőségű tömegcikk volt. Így például az első keresztény gyülekezetek nagyon „szerették", ezeknek tagjai pedig többnyire a nincstelenek közül kerültek ki, s így valószínű, hogy ez a szegényes, olcsó könyvforma erősen hozzájárult az új vallás tanainak terjedéséhez. De mint minden közszükségleti cikk, a kódex is hamarosan megtalálta az utat a drága és pompázó kiállítás felé. Konstantin idejétől fogva (Kr. u. 4. század) egyre-másra jelennek meg a Biblia kódexes díszkiadásai. Az 5. században a kódex már egyeduralkodó forma.

Milyenek voltak az első kódexek? Azt mondhatnók, épp olyanok, mint a későbbiek s a mai könyvek. Több füzetből, azaz „fogásból" varrták össze (ma ívnek mondjuk), a fogások pedig 2-6, kettébe hajtott levélből álltak. Sok kettőslevelet nem lehetett egy fogásba összefűzni, mert ezáltal a füzet belsejébe került levelek megkeskenyedtek, kikiabáltak a lapok együtteséből, lompossá lett a könyv.
A legszokásosabb volt a 4 íves, azaz 8 leveles, 16 oldalas füzet: ez mindmáig megmaradt, a mi könyvünknek is ez az alapeleme: 1 ív, 16 oldal. Neve quaternio, azaz „négyes" (ív), de volt kettős, hármas, ötös, hatos is: binio, ternio, quinternio, sexternio. Egy lap (szebb magyar szóval: levél) neve folium, rendesen többes számú alakban: folia, az oldalé pagina. Minthogy a levelek a fűzésnél elkeveredhettek, szükségessé lett az oldalszámozás, a paginálás, de sokáig csak a leveleket sorszámozták, vagy még azt sem, s a sorrendet szignaturával jelezték, azaz minden oldal alsó jobb sarkára odajegyezték a következő oldal első szavát. Ebből lett a nyomtatásnál a custos, az őrszó. Az oldalak szélén, tetején és alján margót hagytak, hogy az írás ne kopjék, piszkolódjon; az oldalmargó rendesen szélesebb volt, mint a felső és az alsó.

Az első kódexek igen kicsiny formájúak, úgy látszik, a kicsinységben látták egyik fontos előnyét a tekerccsel szemben. Az első és az utolsó levelet bizonyára már kezdetben is beíratlan hagyták, védőborítékul, de hamarosan megjelenik a keményebb, erősebb védőtábla, amely aztán teret és ösztönzést ad egy új, pompás iparművészeti ág, a könyvkötés kifejlődésének.

A kötéstábla díszítése a diptichonból származik. Rómában ugyanis a hivatalba lépő konzulokat elefántcsontból készült, díszes viasz írótáblákkal ajándékozták meg, s külső oldalukra ráfaragták a megajándékozott arcképét. Ezeket utánozták azután a keresztények, s elefántcsontból vagy egyéb nemes anyagól készült kötéstábláikat szentek képmásaival díszítették. De gyakran elővették a régi, pogány táblákat s a konzulok figurái fölé egyszerűen felvésték a szent nevét.
Maga a bekötés eszméje nem lehetett teljesen új találmány, mert már a tekercseket is sokszor védőburokkal látták el, s még a fontosabb caudexeket is becsomagolták. Viszont a kódexíróknak sem jutott eszükbe, hogy a könyv elejére címet írjanak, vakon követték a tekercsszokást, a végére írták, noha ott éppoly kevéssé védett helyen állt, mint az elején. S így maradt még a nyomtatott könyvön is jó ideig. Különös tünet a könyvtörténet folyamán, hogy míg egyik szellemes, praktikus újítás követi a másikat, egy-egy ponton a célszerűtlen, értelmetlen konzervativizmus évszázadokon át csökönyösen kitart.

A kódexírás sokoldalú, leleményes rendszere, vagyis az írásművelésnek egy új korszaka a középkorban alakul ki. Addig is tehát az ókor többi teljesítményéről kell beszámolnunk.