logo

VIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A latin betű eredete

Századokon át az a felfogás élt a köztudatban, hogy a latin betű közvetlenül a görögből származik, az írástörténészek és nyelvészek vizsgálódásai azonban ezt kétségessé tették. Theodor Mommsen német történetíró 1882-ben a rómaiak írásáról értekezve már úgy foglalt állást, hogy párhuzamos átvétel történt, vagyis az etruszkok és a görögök írása egyidejűleg hatott a latin betű kialakulására.
A kérdést Magnus Hammarström tisztázta 1920-ban a Finn Tudományos Akadémia folyóiratának lapjain. Dolgozata amelynek a címe magyarul: „Adalékok az etruszk, a latin és a görög írás történetéhez” meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy a rómaiak az etruszkoktól tanulták a betűírást, és csupán négy, az etruszkból hiányzó betűt (B, D, O, X) vettek át később a Dél-Itáliába betelepült görög colonusoktól.

Hammarströmnék a latin betű etruszk eredetét bizonyító érvei közül az egyik úgy szólt, hogy a rómaiaknál nyoma sincs a betűk görög elnevezésének (alpha, béta, gamma stb.), hanem az etruszkokhoz hasonlóan többnyire egy magánhangzó hozzákapcsolásával tették kimondhatóvá ábécéjük mássalhangzóit. De ennél súlyosabban estek latba egyéb bizonyítékai. Az etruszkok korábban kerültek érintkezésbe a görögökkel, mint a rómaiak.
Hol háborúskodtak, hol kereskedtek egymással, és kapcsolataik legmélyebb nyomot hagyó eredménye volt, hogy az etruszkok is megtanulták a betűírást. Ezt a nagy jelentőségű kulturális hatást azonban olyan görögök közvetítették, akik írásuk nyugati változatát hozták magukkal az Appennin-félszigetre. Tehát az etruszkok, majd tőlük a rómaiak, nem a klasszikus görög betű-formákat vették át. Az eltérés több betű esetében számottevő volt.

Ezen túlmenően az etruszkok hangképzésének, kiejtésének érdekes sajátossága volt, hogy nem tettek különbséget a zöngés és zöngétlen zárhangok között. Mintha a hallásuk nem lett volna annyira kifinomult, hogy érzékelni tudták volna a differenciát a B és P, D és T, valamint a G és K hangok között. E hat hang jelölésére nekik mindössze három betűre volt szükségük. Mellőzték a zöngés B és D hangok görög betűit, a bétát és a deltát, és harmadikként elég következetlenül a zöngétlen K hang kifejezésére szolgáló kappát ejtették el. A G és K jelölésére a gammából kissé átformált C betűt iktatták be ábécéjükbe.
A rómaiak azonban nem nélkülözhették a B és D betűt, valamint az etruszkból ugyancsak kimaradt O betűt; ezeket és az X-et a dél-itáliai görög telepesek írásából vették. A C betű kettős hangértéke is zavarta őket, s ezért Appius Claudius Caecusnak, a Capuába vezető hadiút, a Via Appia építtetőjének cenzorsága idején (i. e. 312-ben) olyan döntést hoztak, hogy a C betű csak a K hang jelölésére vehető idénybe, és a G hang számára kissé átalakították a C formáld!: alul fölkunkorodó szárához kis ferde vonást függesztenek. Ugyanakkor ábécéjükből kirekesztették az F után következő Z-t, és helyére illesztették be az új G betűt. így alakult ki a latin betűk sorrendje:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, V, X, Y.

Egyébként a C-n kívül is akadtak még kettős hangértékű betűk a latin ábécében: az 1 betű nemcsak az I, hanem a J még jelölésére is szolgált, a föníciai waw-ból formált V betű pedig hol F-nek, hol U-nak olvasták, attól függően, hogy a szóban betöltött helye mit kívánt. Ezt a visszásságot akarta megszüntetni Claudius császár (ur. 41-54), amikor három betűre kiterjedő írásreformot hajtott végre, s ebből legfontosabb volt a külön V betű bevezetése, ezt fordított tlijammával (j) kívánta jelölni.
Az uralkodása idején emelt emlékműveken meg is találjuk a reform nyomát, de e császári leleményből született betű nem tudott gyökeret verni, (laudius halála után gyorsan eltűnt a használatból. Csak századok múltán, a középkori kolostorok másolóműhelyeinek seriptorai küszöbölték ki ezt a fonákságot, s az u hangot latin szövegekben is külön betűhöz juttatták. Az epigrafikus emlékeken azonban sohasem fordul elő U betű, az u és v hangokat egyedül a V betűvel jelölték.

Több írástörténész bizonyítani igyekezett, hogy a latinok már Róma alapítása előtt ismerték a betűírást, a fennmaradt legrégibb emlékek azonban ezt nem igazolják, mert sem praenestei fibula, sem a Lapis niger Romuli (Romulus fekete köve) nem keletkezett korábban, mint i. e. 600 körül. A praenestei fibulának nevezett díszes aranycsaton könnyen olvasható rövid feliratot látunk: „MANIOS MED I HEFHAKED NUMASIOI.” Ebből kiderül, hogy Manios aranyműves volt, és ő készítette e szép ékszert Numasio számára. A fekete követ 1899-ben, a római Fórumon végzett ásatások alkalmával találták, amikor Romulus sírját keresték. A Lapis niger szövege úgyszólván olvashatatlan. Akik behatóbban foglalkoztak vele, azt gyanítják, hogy valamilyen átokformulát tartalmaz.


Forrás: Kéki Béla: Az írás története