az, aki:

a) az aranyat (aurum) kevésbé értékes fémmel ötvözte,
b) a valódi arany- ill. ezüstérmék mintájára hamis pénzt (nummus adulterinus) készített;
c) csalárd szándékkal ón- ill. ólomérméket (nummus stanneus ill. plumbeus) terjesztett törvényes fizet6eszközként;
d) más ilyen jellegű cselekményeit megakadályozhatta volna, de ezt nem tette.

Éles vita tárgyát képezi, hogy e magatartások közül melyek büntetését rendelte el maga Sulla, s mely tényállásokat nyilvánították később büntetendővé. KOCHER és CROOK véleménye szerint az aranyérmék (nummus aureus) hamisítását már a dictator is büntette. Ez nem tűnik valószínűnek, hiszen – mint fentebb láttuk – ilyen fizetőeszközt Sulla korában még nem bocsátottak ki rendszeresen; az aranyat a kereskedelmi forgalomban ekkor még csak rudakba öntve használták. Helyesen írja tehát TAUBENSCHLAG, GRIERSON és SANTALUCIA, hogy a sullai törvény eredetileg csak az aranyrudak és az ezüstérmék hamisítását, illetve az ónból és ólomból készített érmék ezüstérmeként való kiadását szankcionálhatta.

Érdemes kiemelni, hogy a lex Cornelia az aranyérmékhez hasonlóan a bronzérmék hamisításával sem foglalkozott. Ennek GRIERSON és SANTALUCIA magyarázata szerint szintén az volt az oka, hogy a sullai korszakban hivatalosan nem bocsátottak ki ilyen érméket.
SANTALUCIA szerint a pénzhamisítás megakadályozásának elmulasztása szintén nem szerepelt a törvény eredeti rendelkezései között. Ezt a megállapítást is elfogadhatjuk, hiszen a mulasztásos bűncselekmények kialakítása a római büntetőjog császárkori fejlődésének egyik jellemzője.

Végül még egy problémáról érdemes említést tenni. A Paulus műveiből összeállított posztklasszikus Sententiarum libri „Ad legem Corneliam testamentariam” című fejezetében azt olvashatjuk, hogy a lex Cornelia alapján vonták felelősségre azt is, aki „nummos aureos argenteos ... laverit, conflaverit, raserit, corruperit, vitiaverit...”
Hasonló elkövetési magatartásokat sorol fel Ulpianus is egy művében; az ő idevágó sorait a Digestának a lex Cornelia de falsis rendelkezéseiről szóló fejezetében találjuk: „Quicunque nummos aureos partim raserit, partim tinxerit vel finxerit...”

Mindebből azonban hiba lenne arra következtetnünk, hogy valóban a lex Cornelia alapján büntették azokat, akik az arany- ill. ezüstérmék érctartalmát különböző eljárások (áztatás, dörzsölés stb.) útján csökkentették. SANTALUCIA meggyőzően bizonyítja, hogy mind a Sententiarum libri, mind a Digesta szerkesztői tévedtek, amikor e cselekményeket a lex Cornelia rendelkezései körébe sorolták. E magatartásokat ugyanis valószínűleg a lex Iulia de peculatu rendelte büntetni.