logo

XXX September MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A tabulae testamenti hamisításának szabályozása

1. A klasszikus római jog a hamisítás (falsum) fogalmát igen tágan értelmezte, s rendkívül sokféle magatartást vont a hamisítás bűntettének (crimen falsi) körébe. Sulla hamisítási törvénye (lex Cornelia testamentaria nummaria) ezzel szemben még csak kétféle cselekményt szabályozott: a testamentum per aes et libram tanúsítását szolgáló táblák (tabulae testamenti) hamisítását és a pénzhamisítást. E bűntettek elbírálására elsőként a dictator állított fel állandó törvényszéket (quaestio testamentaria nummaria).

2. A végintézkedésnek Rómában jóval nagyobb jelentősége volt, mint a modern világban. A rómaiak gondolkodása szerint az ember belső énjének halhatatlanságát a végintézkedés által biztosíthatta. Quintilianus szerint a halálban csak az nyújt vigasztalást, hogy akaratunkat a halálunk utánra is kiterjeszthetjük: „neque enim aliud videtur solatium mortis, quam voluntas ultra mortem.”
A végintézkedést ezért Rómában kivételes tisztelet övezte. Cicero azt írja, hogy míg a közéletben a törvénynek van a legnagyobb súlya, a magánszférában a testamentum rendelkezik a legnagyobb erővel: „in publicis nihil est lege gravius, in privatis firmissimum est testamentum. ” Nem csoda tehát, hogy Sulla a tabulae testamenti hamisítását a legsúlyosabb bűntettek közé sorolta.

3. Rómában a legősibb időkben a népgyűlésen volt lehetőség végintézkedésre (testamentum in comitiis calatis). A hadba vonult római polgárok emellett katonatársaik előtt is kinyilváníthatták végakaratukat (testamentum in procinctu). Később a legáltalánosabb végintézkedési formává a mancipatio útján lezajló testamentum per aes et libram vált. Az örökhagyó színleges vételárért (nummo uno) eladta a hagyatéki vagyont halála esetére egy bizalmasának (familiae emptor), akit 5 tanú és a mérlegtartó (libripens) jelenlétében a mancipatióhoz kapcsolódó szóbeli utasításával (nuncupatio) felkért, hogy halála után adja ki az örökséget az általa megjelölt személyeknek. Idővel a nuncupatiót viasszal bevont fatáblákon (tabulae ceratae) írásba foglalták. A jogügylet szövegét a több lapból álló okirat (amit a felhasznált lapok számának megfelelően diptychonnak, triptichonnak vagy poliptychonnak neveztek) belső oldalaira írták (scriptura interior), s a táblákat összefűző zsinórt a tanúk, a libripens és a familiae emptor lepecsételték. Fontos kiemelni, hogy a tabulae testamenti önmagukban véve nem minősültek végrendeletnek, hanem csupán a mancipatio megtörténtének bizonyítékául szolgáltak.
A köztársasági kor vége felé a mancipatio formai előírásait már elhagyták: a jelenlevők egyszerűen lepecsételték az örökhagyó végakaratát tartalmazó táblákat, s a praetor a mancipatio tényleges lezajlásától függetlenül azt a személyt utalta be a hagyaték birtokába, aki a hét pecséttel ellátott viaszostáblákat felmutatta (bonorum possessio secundum tabulas).

4. A Kr. e. 81-ben alkotott lex Cornelia testamentaria nummaria mind a tabulae testamenti hamisítását, mind a pénzhamisítást közüldözés alá eső bűncselekménnyé nyilvánította, s mindkét bűntett tényállásait részletesen szabályozta. Mivel a jogszabály eredeti szövege nem maradt fenn, tartalmára csak későbbi (klasszikus kori és Iustinianus-korabeli) forrásokból következtethetünk.
Paulus a következőket írja: „Qui testamentum falsum scripserit, recitaverit, subiecerit, signaverit, suppresserit, amoverit, resignaverit, deleverit, poena legis Corneliae de falsis tenebitur” „Lege Cornelia testamentaria tenentur, qui testamentum quodve aliud instrumentum falsum sciens dolo malo scripserit, recitaverit, subiecerit, suppresserit, amoverit, resignaverit, deleverit, quodve signum adulterinum sculpserit, fecerit, expresserit, amoverit, reseraverit”; „Qui vivi testamentum aperuerit, recitaverit, resignaverit, poena legis Corneliae tenetur”; „Qui testamentum amoverit, celaverit, eripuerit, deleverit, interleverit, subiecerit, resignaverit, quive testamentum falsum scripserit, signaverit, recitaverit dolo malo, eiusve dolo malo id factum erit, legis Corneliae poena damnatur.” „Lege Cornelia testamentaria obligatur, qui signum adulterinum fecerit, sculpserit” – mondja Modestinus. „Item lex Cornelia de falsis, quae etiam tetamentaria vocatur, poenam irrogat ei, qui testamentum vel aliud instrumentum falsum scripserit, signaverit, recitaverit, subiecerit, quive signum adulterinum fecerit, sculpserit, expresserit sciens dolo malo” – olvashatjuk Iustinianus Institutióiban.

E forráshelyek alapján arra következtethetünk, hogy a lex Cornelia testamentaria nummaria-nak a tabulae testamenti hamisítását szabályozó fejezete a következő magatartásokat büntette:

a) scribere: hamis táblák készítése. Hamis táblán olyan okirat értendő, melynek szövegét nem az örökhagyó írta ill. iratta le.

b) signare: hamis táblák lepecsételése. E magatartás előfeltétele a hamis okirat korábbi elkészítése. A két tényállást megvalósíthatta ugyanaz a személy, de két különböző személy is. A pecsételés a törvény alapján valószínűleg két esetben volt büntetendő: egyrészt akkor, ha hamis pecsétet használtak, másrészt pedig abban az esetben, ha valódi pecsétet alkalmaztak tulajdonosának tudta és beleegyezése nélkül. A törvény a hamis pecsét (signum adulterinum) készítésének és felhasználásának minden egyes részletét (facere, sculpere, exprimere) külön-külön büntetendővé nyilvánította.

c) recitare: hamis táblák hitelesítése a nyilvánosság előtt. Itt valószínűleg arról van szó, hogy a táblák hivatalos felnyitásakor az ügyleti tanúk csalárd módon valódinak ismerik el a hamis táblákat, illetve az egyes lapokat összefűző zsinóron található hamis pecséteket. E magatartás előfeltétele tehát a két előbbi tényállás megvalósulása.

d) amovere: más tábláinak alattomban történő jogellenes elvétele. E magatartás célja valószínűleg a táblák tartalmának meghamisítása vagy megsemmisítése.

e) eripere: más tábláinak elrablása, vagyis személy elleni erőszakkal történő jogellenes elvétele. Paulus szerint „eripere enim est de manibus auferre per raptum”. E magatartás tehát az előbbi tényállástól az elvétel módjában különbözik: míg az előbbi esetben a táblák elvétele erőszak alkalmazása nélkül történik, itt az elkövető erőszakot is alkalmaz. Ulpianus is ebben látja a különbséget a raptio és az amotio között:
„Aliud esse autem rapi, aliud amoveri, palam est, si quidem amoveri aliquid etiam sine vi possit, rapi autem sine vi non potest.”

f) celare: más tábláinak elrejtése. E magatartás célja a táblák bizonyítási eszközként való felhasználásának megakadályozása. Az előbbi tényállásoktól abban különbözik, hogy itt az elkövető az okirat eredeti szövegén nem akar változtatni, ill. nem biztos, hogy a táblákat megsemmisíti.

g) subicere: valódi táblák hamis táblákkal való – valószínűleg alattomban történő – kicserélése. E magatartás előfeltétele tehát egy hamis okirat elkészítése és lepecsételése.

h) resignare: más tábláinak jogtalan felnyitása a pecsétek eltávolításával. E magatartás előfeltétele az okirat jogellenes elvétele. Célja lehet csupán az okirat szövegének megismerése, de lehet annak meghamisítása vagy teljes kitörlése is.

i) aperire: a táblák jogtalan felnyitását követően az okirat tartalmának mással való közlése. E magatartás tehát feltételezi az előbbi tényállás megvalósulását, s általa az elkövető hozzájárulhat más személyek további bűncselekményeihez.

j) interlinere: más táblái szövegének meghamisítása egyes betűk, szavak, mondatok kitörlése, vagyis a scriptum interior részleges megsemmisítése által. E magatartás előfeltétele az okirat jogellenes – erőszakkal vagy anélkül történő – elvétele és felnyitása.

k) delere: más táblái teljes szövegének kitörlése, vagyis az okirat teljes megsemmisítése. E magatartás tehát eredményében különbözik az előbbi tényállástól. Bár az okirat megsemmisítése az örökhagyó végintézkedését nem hatálytalanította, a bizonyítást szinte lehetetlenné tette.

l) supprimere: az örökhagyó végintézkedésének eltitkolása. E cselekményt Paulus szerint az követi el, aki az örökösöket, hagyományosokat vagy fideicommissariusokat, ill. a végintézkedés útján felszabadított rabszolgákat szándékosan megkárosítva nem hozza nyilvánosságra a táblák tartalmát:
„Testamentum supprimit, qui sciens prudensque tabulas testamenti in fraudem heredum vel legatariorum fideivecommissariorum aut libertatium non profert.” E magatartás előfeltéte a viaszostáblák jogtalan felnyitása, s tartalmuknak ily módon való megismerése. A végintézkedés nyilvánosságra hozatalának elmaradása elsősorban azoknak a törvényes örökösöknek állhatott érdekében, akiket a végintézkedés hátrányosan érintett.

5. A bűncselekményt az idézett források szerint csak tudatosan, csalárd szándékkal (sciens dolo malo) lehetett elkövetni. Az tehát, aki idegen táblákat véletlenül megrongált vagy megsemmisített, nem volt felelősségre vonható. Gondatlan magatartás esetén az elkövető esetleg dologrongálás (damnum iniuria datum) miatt felelt, de a sullai törvény alapján ilyenkor sem volt helye büntetés alkalmazásának.


Forrás:
Részletek Sáry Pál: Sulla büntetőjog reformjai c. munkájából