logo

III Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Eljárásjogi reformok

1. Sulla a törvényszéki eljárás szabályait is módosította: egyrészt lényegesen megváltoztatta az egyes bűnügyekben ítélkező esküdtek kiválasztásának szabályait, másrészt pedig bevezette a nyílt szavazás választhatóságát. Mivel a források e rendelkezésekkel kapcsolatosan csupán egy lex Corneliát említenek, nem tudjuk biztosan, hogy a dictator melyik törvényéről van szó. Mivel azonban e rendelkezések általános jellegűeknek tűnnek, vagyis valószínűleg nemcsak egy-egy konkrét bűncselekmény elbírálásával kapcsolatban születtek, hanem minden büntetőperre kiterjedtek, arra következtethetünk, hogy ezeket szintén Sulla bírósági törvénye tartalmazta.


2. A Kr. e. 122-ben hozott lex Acilia repetundarum ismert szabályai szerint az egyes bűnügyekben eljáró esküdtszékek megalakítása ún. editio útján történt. Ennek az eljárásnak a lényege a következő volt. A bírák névjegyzékében szereplő 450 polgár közül először a vádlott kiválogatta azokat, akik vele rokonságban álltak, valamint azokat, akik ugyanazon sodalitashoz vagy collegiumhoz tartoztak, melynek maga is tagja volt; e személyek elfogultságuk miatt nem vehettek részt az eljárásban. A többi esküdt közül ezek után a vádló kiválasztott 100-at, melyek közül végül a vádlott megjelölhette azt az 50 főt, aki ítélkezett az ügyben.
Valószínűleg nem csak a quaestio de repetundis tagjait választották ki ilyen eljárás során, hanem a többi quaestio esetében is ezeket a szabályokat alkalmazták. A Kr. e. 101-100 körül hozott lex Servilia Glauciae repetundarum ezeket a szabályokat akként módosította, hogy a vádló 100 helyett 125 bírót volt köteles kijelölni, melyek közül a vádlott 75-öt visszautasíthatott, s így maradt meg az az 50 fő, aki a konkrét ügyben eljárt. A sullai reformokig ez az eljárási rend maradt hatályban.

A dictator bírósági törvénye jelentősen módosította e szabályokat. A lex Cornelia alapján az eljáró esküdtszék megalakítása editio helyett a sortitio– reiectio–subsortitio egymást követő három aktusából álló eljárás útján történt. A törvényszék elnökeként eljáró magistratus a decuriákba beosztott esküdtbírák közül – egy urnából kihúzva a törvény által meghatározott számú esküdt nevét – kisorsolta az adott ügyben ítélkező személyeket (sortitio). Ha a kisorsolt bírák közé olyan személyek kerültek, akikkel szemben a feleknek bármiféle kifogásuk volt, kérhették azok kizárását: előbb a vádló, majd a vádlott gyakorolhatta e jogát (reiectio). Ilyenkor a praetor újabb sorsolás által más személyekkel egészítette ki az esküdtszéket (subsortitio).
Ez az új eljárási rend sokkal igazságosabb volt, mint a korábbi. Helyesen mutat rá JONES, hogy az editio nyilvánvalóan kedvezett a vádlónak, hiszen a vádlott már csak azok között az esküdtek között válogathatott, akiket a vádló kiválasztott. Sulla – észlelve ezt a felemás helyzetet – a sorsolás előírása által kiegyenlítette az egymással szemben álló felek esélyeit.
Mivel a felek által kizárható személyek számának korlátozás nélkül hagyása megbéníthatta volna a törvényszék működését, Sulla pontosan meghatározta mind a vádló, mind a vádlott számára, hogy legfeljebb hány esküdtbíró kizárását kérheti. Ez a szám a felek társadalmi rangja szerint különbözött: míg a senatori rend tagjai maximum hat, mások maximum három esküdt személyét utasíthatták vissza. A ius reiectionis Sulla általi korlátozására Cicero utal egy helyen: „de se homines, si qui extra iustum ordinem sunt, quibus ne reiiciendi quidem amplius quam trium iudicium praeclarae leges Corneliae faciunt potestatem, hunc hominem ... nolunt iudicare.”

A senatorokra vonatkozó eltérő előírásra pedig többek között abból következtethetünk, hogy a senatori rangú Verres is hat esküdt kizárását kérhette az ellene folyó perben. E szabályok látszólag a társadalmi különbségeket erősítették, s a többi rend tagjaihoz képest kedvezőbb helyzetbe hozták a senatorokat. Sulla rendelkezését JONES is „unfair”-nek minősíti. Ez azonban tévedés. A dictator éppen arra törekedett, hogy kiegyenlítse a különböző társadalmi helyzet~ polgárok esélyeit. Helyesen mutat rá GREENIDGE, hogy a senatorok és a többi rendhez tartozók közötti különbségtételt egyszerűen az indokolta, hogy egy senatornak személyes ismeretségei révén valószínűleg több barátja és ugyanakkor talán több ellensége is volt a bírák között, mint másoknak, s ezért egy senator ügyében több esküdt lehetett elfogult, mint más személyek ügyeiben.


3. A bizonyítási eljárás lefolytatása után a törvényszék elnöke berekesztette a tárgyalást, és felszólította az esküdteket az ítélet meghozatalára. Az ítélethozatal (sententiae latio) szavazás útján történt, ami eredetileg mindig írásbeli és titkos volt. Sulla e téren is jelentős reformot vezetett be: lehetővé tette, hogy maga a vádlott döntse el, titkos vagy nyílt (clam an palam) legyen-e ügyében a szavazás. Cicero állítása szerint amikor a Scamander ellen Kr. e. 74-ben lefolytatott perben elérkezett az ideje annak, hogy az esküdtek meghozzák ítéletüket, C. Iunius, a törvényszék elnöke a lex Cornelia akkor még hatályban lévő rendelkezése alapján megkérdezte a vádlottat, mit kíván, titkos vagy nyílt legyen-e a szavazás ügyében: „Cum in consilium iri oporteret, quaesivit ab reo C. Iunius quaesitor ex lege illa Cornelia, quae tum erat, clam an palam de se sententiam ferri vellet.”

E rendelkezés valószínűleg azt a célt szolgálta, hogy a bírák felelősségteljesebben döntsenek, hiszen akinek nyíltan kell állást foglalnia valamilyen kérdésben, annak nagyobb a személyes felelőssége, mint annak, aki a döntéshozó testület tagjaként titkosan adja le voksát; az utóbbi esetben a döntésért való felelősség súlya megoszlik a tagok között.


Forrás:
Részletek Sáry Pál: Sulla büntetőjog reformjai c. munkájából