logo

III Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A bírói kar újjászervezése.

1. A sullai dictatura idején valószínűleg nyolc állandó törvényszék működött Rómában: a quaestio de maiestate, a quaestio de repetundis, a quaestio de ambitu, a quaestio de peculatu et sacrilegio, a quaestio testamentaria nummaria, a quaestio de iniuriis és a két quaestio de sicariis et veneficis.
E quaestiók közül hatnak az elnöki tisztét egy-egy praetor töltötte be, akik sorsolás útján kerültek az egyes törvényszékek élére. A korábbiakban már említettük, hogy Sulla a praetorok számát hatról nyolcra emelte (lex Cornelia de praetoribus octo creandis). Mivel e nyolc praetor közül kettő – a praetor urbanus és a praetor peregrinus – kizárólag magánjogi jogvitákkal foglalkozott, 181 a két quaestio de sicariis et veneficis élén praetorok helyett általában ún. iudices quaestionis álltak. E kvázi-magistratusokat a volt aedilisek közül választották.
Esküdtbíró csak Róma városában élő, 30-60 év közötti, polgárjoggal rendelkező férfi lehetett. Ki voltak zárva, akik éppen közhivatalt viseltek vagy állami ügyekben eljárva a Városon kívül tartózkodtak (absentes rei publicae causa), ill. akiket közbűncselekmény elkövetése miatt elítéltek, továbbá a testi és szellemi fogyatékosok. A bírák megbízatása egy évre szólt, melynek letelte után az újraválasztásnak nem volt akadálya. A bírák névjegyzékét (album iudicum) – melyet a Forumon kifüggesztettek – a praetor urbanus évenként állította össze, tekintettel arra, hogy egyesek idős koruk, hivataluk vagy távollétük miatt kieshettek, mások pedig idő közben – 30. életévük betöltése, hivatali idejük letelte vagy a Városba történő visszatérésük következtében – a jegyzékbe felvehetőkké váltak.


2. A büntetőügyekben eljáró római esküdtszékek tagjainak társadalmi hovatartozása az idők folyamán többször változott. Eredetileg csak senatorok bíráskodhattak, Gaius Gracchus azonban változtatott ezen, és Kr. e. 122-ben a lovagokra ruházta a bírói hatalmat (lex Sempronia iudiciaria).
Gracchus célja egyértelműen az volt, hogy megnyerje a lovagok bizalmát, s így kiszélesítse politikai táborát. A bírósági reform szükségességét a senatorok megvesztegethetőségével indokolta.185 A bírósági törvény beláthatatlan következményekkel járt. A politikai erőviszonyokban óriási változás állt be: a lovagok – bírói hatalmukkal gátlástalanul visszaélve – a senatorok fölé kerekedtek.

E problémák odavezettek, hogy Kr. e. 106-ban Q. Servilius Caepio consul javaslatára módosítottak a bíróságok összetételén (lex Servilia iudiciaria). Vitatott, hogy e törvény megosztotta-e a bírói hatalmat a lovagok és a senatorok között, vagy kizárólag a senatorokat jogosította fel újra az ítélkezésre. Számomra az utóbbi álláspont tűnik elfogadhatóbbnak. Tacitus ugyanis azt írja, hogy a serviliusi törvények ismét a senatusnak adták vissza a bíráskodást: „Serviliae leges senatui iudicia redderent. ”

Néhány év múlva ismét változtattak a bíróságok összetételén. C. Servilius Glaucia javaslatára módosították a tartományi helytartók korrupciós bűncselekményeinek (crimen repetundarum) elbírálására vonatkozó szabályokat, s az ilyen ügyekben való ítélkezés jogát újra a lovagokra ruházták (lex Servilia Glauciae repetundarum). A törvény megalkotásának időpontját nem tudjuk pontosan. Annyit tudunk, hogy Glaucia Kr. e. 101-ben néptribunus volt, 100-ban pedig a praetori hivatalt töltötte be. GRUEN véleménye szerint valószínűbb, hogy a bírósági törvényt Glaucia még tribunus plebisként szavaztatta meg.
Amint arról a korábbiakban már szó esett, a Kr. e. 91. évre az ifjabb M. Livius Drusust választották néptribunusszá, aki kísérletet tett az uralkodó társadalmi rétegek egységének helyreállítására, a senatorok és a lovagok érdekazonosságának megteremtésére, a két rend közti ellentétek feloldására. Ezt a célt szolgálta törvényjavaslata, mely meg kívánta osztani a bírói hatalmat a társadalom két vezető rendje között (lex Livia iudiciaria). A néptribunus próbálkozása azonban kudarcot vallott: a rendek egységét a bírósági reform nem tudta helyreállítani, sőt a senatorok és a lovagok közötti ellentétek csak tovább fokozódtak.

Mindezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy Livius Drusus törvénye csak igen rövid ideig maradt hatályban. Kr. e. 89-ben újra megváltoztatták a törvényszékek összetételét. M. Plautius Silvanus néptribunus javaslatára ekkor egy egészen új eljárást vezettek be: a bírák személyéről a nép (comitia tributa) dönthetett, oly módon, hogy minden tribus választhatott 15 bírót, akiknek a megbízatása továbbra is egy évre szólt (lex Plautia iudiciaria).


3. A lex Plautia sem maradt azonban sokáig hatályban. A Sulla által alkotott bírósági törvény (lex Cornelia iudiciaria) ugyanis a bírói hatalmat visszaadta a senatorok kezébe. Cicero a Verres ellen Kr. e. 70-ben lefolytatott perben említést tesz arról, hogy a bíróságokat tíz évvel korábban adták át a senatusnak: „inter decem annos, posteaquam iudicia ad senatum translata sunt.”
A szónok által megjelölt tíz esztendő valószínűleg kerekített szám volt, s Sulla bírósági törvénye már Kr. e. 82-ben vagy legkésőbb 81-ben megszületett. Velleius Paterculus szintén utal e törvényre, amikor az Aurelius Cotta javaslatára hozott lex Aurelia iudiciaria rendelkezéseivel kapcsolatosan azt írja, hogy Cotta a bíráskodás feladatát, melyet C. Gracchus a senatoroktól elvett s a lovagokra bízott, s melyet Sulla ezektől visszavitt a senatorokhoz, e két rend között arányosan osztotta meg: „Cotta iudicandi munus, quod C. Gracchus ereptum senatui ad equites, Sulla ab illis ad senatum transtulerant, aequaliter in utrumque ordinem partitus est.” Tacitus is megemlíti, hogy Sulla törvénye alapján húsz quaestort választottak a senatus kiegészítésére, amelynek a bírósági ügyeket a dictator előzőleg átadta: „post lege Sullae viginti creati supplendo senatui, cui iudicia tradiderat.”

Sullát általában e törvénye miatt vádolják oligarchikus és antidemokratikus jellegű restaurációra való törekvéssel. Ezek a vádak azért alaptalanok, mert a sullai senatus már egészen más testület volt, mint amely ellen a Gracchusok küzdöttek. Láttuk, hogy Sulla a senatus létszámát a duplájára emelte oly módon, hogy a lovagok közül a comitia tributa által mintegy 300 főt senatorrá választatott, a senatus folyamatos kiegészülésének biztosítása érdekében pedig úgy rendelkezett, hogy minden volt quaestor – kiknek számát 20-ra emelte – automatikusan váljon a testület tagjává. Ez éppenséggel kifejezetten demokratikus jellegű újítást jelentett, hiszen ily módon a quaestorok megválasztása során a népgyűlés döntötte el, hogy a későbbiekben kik kerüljenek be a senatusba, s ezáltal kik részesüljenek a bírói hatalomban.

SCHVARCZ – csakúgy, mint MOMMSEN – a senatusi tagságnak a quaestura viseléséhez kötését rendkívül bölcs gondolatnak tartja: „a quaestori hivatal viselése valódi tanfolyama volt az államférfiúi pályának ez idő szerint Rómában; midőn tehát Sulla a maga törvényében azt rendeli vala, hogy jövőre csak oly állampolgárok léphessenek be tagokúl, senatorokúl a senatusba, a kik quaestori hivatalt viseltek volt, ez által Sulla kimondta azt, hogy a senatust jövőre csak oly erőkből óhajtja megalkotni, a kik keresztül mentek becsülettel az államférfiúi tanfolyamon.”
Mindebből arra következtethetünk, hogy a dictator intézkedésének elsősorban szakmai, s nem politikai céljai voltak. A lex Cornelia iudiciaria nem az oligarchikus restaurációt szolgálta, hanem a törvényszéki munka megfelelő színvonalú elvégzését kívánta garantálni: Sulla azokat ruházta fel bírói hatalommal, akik az ítélkezés feladatának ellátására szakmailag a leginkább megfelelőnek tűntek.



Forrás:
Részletek Sáry Pál: Sulla büntetőjog reformjai c. munkájából