Cicero – mint már említettük – azt mondja, hogy az egész törvényt a szövetségesek érdekében hozták: „tota lex de pecuniis repetundis sociorum causa constituta...”
KUNKEL e kijelentésből arra a következtetésre jut, hogy a sullai törvény kizárólag a socii populi Romani sérelmére elkövetett zsarolást büntette. Véleményem szerint azonban a szónok idézett szavaiból nem lehet ilyen messzemenő következtetést levonni. A törvény elsősorban valóban a tartományi lakosok érdekvédelmét szolgálta, de ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy e jogszabály a zsaroláson kívül más cselekményeket is büntetendővé nyilvánított. A bírói vesztegetésre vonatkozó fentebbi megállapításaink VENTURINI azon nézetét támasztják alá, amely szerint a lex Cornelia alapján minden olyan esetben helye volt felelősségre vonásnak, amikor a hivatalnok közfeladata ellátása során vagyoni előnyhöz jutott. A törvény tehát valószínűleg – Sulla többi büntetőtörvényéhez hasonlóan – átfogó jelleg~ jogszabály volt.

Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire volt sikeres a sullai jogalkotás a crimen repetundarum terén? A források viszonylag sok olyan perről tudósítanak, melyeket a lex Cornelia de repetundis alapján folytattak le. Ebből arra következtethetünk, hogy a sullai törvény nem bizonyult elég hatásosnak; a bűncselekmények számát nem tudta visszaszorítani.
Ennek legfőbb oka a quaestio de repetundis bíráinak korruptsága lehetett. Cicero a Verres elleni per elején kijelentette, hogy már nemcsak Rómában, hanem az idegen népek körében is közszájon forog az a vélemény, amely szerint a jelenlegi törvényszékek nem ítélnek el pénzes embert, bármilyen bűnös legyen is az illető.
Az orator szerint a bírák rossz hírére az utal leginkább, hogy a tartományi lakosok a lex és a quaestio de repetundis eltörlését kívánják. A törvényszék működésének megszüntetése esetén ugyanis a provinciabeliek jobban járnának: a bírósági perek hiányában a helytartók csak annyit rabolnának el tőlük, amennyi saját maguknak és családjuknak elegendő, míg ha felelősségre vonásra kell számítaniuk, jóval többet harácsolnak össze, gondolva azokra az összegekre, melyeket leendő ügyvédeiknek és bíráiknak kell majd fizetniük.
A jogszabály emellett számos tartalmi fogyatékossággal rendelkezhetett. Ezt leginkább az a tény jelzi, hogy Kr. e. 59-re szükségessé vált a crimen repetundarum átfogó újraszabályozása. A Iulius Caesar javaslatára hozott lex Iulia de repetundis a sullai törvénynél valószínűleg jóval részletesebb szabályokat tartalmazott.
Cicero szerint a leges de repetundis sorában Caesar törvénye nemcsak a legszigorúbb (lex acerrima), hanem egyúttal a legjobb törvény (lex optima) is volt. Ebből pedig az következik, hogy Sulla törvényének tökéletlensége idővel – a következő két évtized alatt – egyértelművé vált a quaestio de repetundis jogalkalmazó tevékenysége során.