1. A lex Cornelia de maiestate legfőbb érdeme véleményem szerint az volt, hogy magába olvasztott, s így egységes elbírálás alá vont több olyan cselekményt, melyet a korábbi két lex de maiestate büntetni rendelt, illetőleg amely cselekmények korábban perduelliót képeztek. GRUEN és SANTALUCIA szerint Sulla ezáltal is korátozni kívánta a néptribunusok hatalmát: arra törekedett, hogy a sokszor demagóg módon eljáró tisztségviselőknek minél kevesebb lehetősége maradjon vádat emelni a népgyűlés előtt perduellio miatt.
A dictator emellett elsősorban a hivatali munka fegyelmezettségét kívánta biztosítani. Mivel a legnagyobb, s legkevésbé ellenőrzött hatalommal a tartományi helytartók rendelkeztek, Sulla az ő magatartásukat szabályozta a legrészletesebben.

Érdemes kiemelni, hogy a törvény a szólásszabadságot egyáltalán nem korlátozta. Erre Tacitus azon megjegyzéséből következtethetünk, amely szerint Augustus volt az első, aki a felségsértési törvény alapján vizsgálatot indíttatott hírhedt gúnyiratok ügyében: „primus Augustus cognitionem de famosis libellis specie legis eius (ti. maiestatis) tractavit ... ” LINDSAY szerint ez nem zárja ki azt, hogy a gúnyolódó beszédeket már a sullai lex de maiestate is büntette.
Véleményem szerint az ír szerző felvetését egyértelműen elutasíthatjuk. A sullai törvény valószínűleg csak a súlyos állam ellenes cselekményeket büntette. Tacitus egyébként ugyanitt azt is határozottan kijelenti, hogy Augustus előtt csak tetteket hoztak fel vádul, a szavak büntetlenül maradtak: „facta arguebantur, dicta impune erant.”


2. A törvény árnyoldalai között elsőként azt kell kiemelni, hogy a crimen maiestatis fogalma Sulla minden igyekezete ellenére továbbra is homályos maradt, ami a tág értelmezési lehetőség következtében nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a politikai ellenfelek bármikor ráfoghatták egymásra a crimen maiestatis elkövetését. A kínvallatás alkalmazásának kiterjesztése szintén számos visszaélésre adhatott lehet6séget.
A törvény hiányosságai és rendelkezéseinek pontatlan megfogalmazása miatt a bűncselekményt rövidesen újból szabályozni kellett. Nem véletlen tehát, hogy mind Caesar, mind Augustus újabb törvényt alkotott a crimen maiestatis-ról.

Augustus kétféle irányban fejlesztette tovább a lex Cornelia rendelkezéseit: egyrészt tovább részletezte az egyes elkövetési magatartásokat, másrészt pedig az előkészületi jellegű cselekményeket is büntetni rendelte.
Az ellenség támogatását minden bizonnyal már a lex Cornelia is büntette. Az augustusi törvény e rendelkezést magába olvasztotta, s részletesen felsorolta az ellenséggel való összejátszás büntetendő eseteit: így például büntetni rendelte azt, aki az ellenségnek a római állam ellen felhasználható üzenetet, levelet küldött vagy jelzést adott; aki az ellenségnek erődöt átadott; aki a római sereget az ellenség kelepcéjébe csalta, az ellenségnek elárulta; aki megakadályozta, hogy az ellenség a római nép hatalmába kerüljön; aki által az ellenség élelemhez, felszereléshez, fegyverhez, lovakhoz, pénzhez, igásbarmokhoz vagy más fontos dologhoz jutott.

CLOUD szerint a magistratus szándékos megölését valószínűleg már Sulla is a crimen maiestatis tényállásai közé sorolta. A lex Iulia de maiestate ezt a rendelkezést szintén átvette, s kiegészítette azzal, hogy az ilyen cselekménynek önmagában már a kitervelése is büntetendő.

Összegezve az elmondottakat, megalapozottnak tartom CLOUD azon álláspontját, amely szerint az augustusi lex de maiestate jóval részletesebb és kidolgozottabb volt a sullai törvénynél. Ne felejtsük el azonban, hogy a princeps jogalkotó tevékenysége során már jóval könnyebb helyzetben volt Sullánál: az új szabályok kidolgozásakor biztosan támaszkodhatott arra a szilárd alapra, melyet a dictator törvénye képezett.