logo

III Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Sulla előtti rendelkezések

A választási visszaélésekkel kapcsolatos első jogszabály Kr. e. 432-ben született Rómában. Livius tudósítása szerint ekkor a tribunusok javaslatára elfogadtak egy plebiscitumot, mely megtiltotta, hogy a pályázók különlegesen fehérített, ragyogóvá tett öltözékkel hívják fel magukra a választók figyelmét: „ne cui album in vestimento addere petitionis causa liceret.”

A jelöltek magatartását szabályozó következő jogszabály javaslatát Kr. e. 358-ban a senatus kezdeményezésére (auctoribus patribus) C. Poetilius néptribunus terjesztette elő. A törvény (lex Poetelia de ambitu) megtiltotta, hogy a jelöltek a hetivásárokon vagy a nép gyülekezőhelyein toborozzanak híveket maguk számára. A hetivásárokat a nyolcnapos római hét pihenőnapján (nundinae) tartották, amikor a környékbeli földművesek – akik nagyrészt plebeiusok voltak – a Városba jöttek bevásárolni.
A gyülekezőhelyek (conciliabula) pedig azok a helyek voltak, ahol az egyes – várossal nem rendelkező – területek római lakói – akiknek a nagy része szintén plebeius származású volt – időnként összegyülekeztek. Mivel a vásárnapokon és a gyülekezőhelyeken elsősorban a plebeius jelöltek igyekeztek támogatókat keresni, a törvény – amint arra Livius is rámutat – az „új emberek” ellen irányult: „eaque rogatione novorum maxime hominum ambitionem, qui nundinas et conciliabula obire soliti erant, compressam credebant.”
Kr. e. 314-ben a senatus az egyre szaporodó állam elleni összeesküvések kivizsgálása céljából dictatorrá választotta C. Maeniust, aki Livius szerint a vizsgálatok során világosan felismerte, hogy azok az érdekszövetségek is veszélyt jelentenek az államra, amelyeket a tisztségek elnyerésére kötnek: „coitiones honorum adipiscendorum causa factas adversus rem publicam esse.”

A dictator ezért kiadott egy edictumot, melyben megtiltotta, hogy a jelöltek a tisztségek elnyerése céljából szövetségre lépjenek egymással (edictum dictatoris Maenii). E rendelkezés azonban nem bizonyult túlzottan hatásosnak, hiszen a vezető politikusok a későbbiekben is többször kötöttek egymással ilyen megállapodásokat.
A Kr. e. II. század első felében két újabb törvény született a választási bűncselekményekkel kapcsolatban: 181-ben P. Cornelius Cethegus és M. Baebius Tamphilus consulok javaslatára a lex Cornelia Baebia de ambitu, 159- ben pedig Cn. Cornelius Dolabella és M. Fulvius Nobilior consulok indítványára a lex Cornelia Fulvia de ambitu. E két törvény tartalmáról semmi biztosat nem tudunk. Polübiosz egy helyen azt írja, hogy a választási vesztegetést Rómában halállal büntették; a legtöbb kutató elképzelhetőnek tartja, hogy a főbenjáró büntetést e két jogszabály egyike vezette be.

Kr. e. 119-ben a választások tisztaságának biztosítása érdekében még egy törvényt hoztak, melynek elfogadására az akkor néptribunusi tisztséget betöltő Marius tett javaslatot. A tisztségviselők választásakor a szavazás – a már említett lex Gabinia tabellaria óta – úgy történt Rómában, hogy a polgárok összegyűltek egy körülkerített területen (saepta, vagy tréfásan ovile: juhkarám), majd az emelvényen ülő magistratus előtt elhelyezett urnába dobták a szavazatukat feltüntető táblácskákat. Ahhoz, hogy a szavazók az emelvényre feljussanak, lépcsőn fel kellett menniük egy gyaloghídra (pons), melyen végighaladva értek az urnához (cista).
A lex Maria de suffragiis értelmében a gyaloghídnak olyan keskenynek kellett lennie, hogy a rajta áthaladó szavazó közelébe senki ne férkőzhessen. A rendelkezés egyértelműen azt kívánta megakadályozni, hogy a nobilisek ellenőrizhessék clienseik szavazatait.


Forrás:
Részletek Sáry Pál: Sulla büntetőjog reformjai c. munkájából