Az apa a fia peculium castrenséjébe tartozó rabszolgát végrendeletileg felszabadítja, azonban a fiú végrendelet nélkül hal meg. Kérdés elegendő-e ez a rabszolga szabadságához. Ellene szól, hogy az apa második megerősítése előtt a rabszolga nem volt tulajdona.
A peculiumba tartozó rabszolgát Hadrianus rendelete szerint ily módon csak a fiú szabadíthatja fel. Ha a fiú végrendelete ugyanolyan mint az apáé, azaz engedélyezi ugyanazon rabszolga szabadságát, akkor a fiú végrendelete alapján a szabadság megadatik. De az előbbi esetben az apa által adott szabadsághoz kell-e vajon a fiú engedélye.
Ebben az esetben az apa joga átengedtetik a fiúnak. Ha a fiú végrendelet nélkül hal meg, akkor a peculiumban lévő minden dolog tulajdona visszaszáll az apára, hasonlóan az apának a régi jogból származó hátsó küszöb jogához.

Tehát ha az apa a fiú katonai különvagyonába tartozó rabszolgát végrendeletileg felszabadítja és a fiú végrendelet nélkül hal meg, akkor a felszabadítás nem érvényes, hiszen akkor még a rabszolga nem volt az apa tulajdona.

Ha viszont a fiú végrendeletet készít és ugyanazt a rabszolgát benne felszabadítja, bár a felszabadítást mindketten engedélyezik, a rabszolga a fiú végrendelete alapján megszerzi a fiú halálakor szabadságát.

Ha nem készít a fiú végrendeletet, akkor a peculium castrenséje visszaegyesül az apa vagyonába és az apa most már mint saját tulajdonát felszabadíthatja. A peculium castrensének az apa vagyonához való visszaegyesülése azt mondja a jogtudós, olyan mint az apának a régi jogból eredő ius postliminii-je.
A két jogintézmény annyiban valóban hasonló, hogy a pater familias jogai minkét esetben nyugszanak. A peculium castrensénél addig amíg a fiú meg nem hal, a ius postliminii-nél pedig, amíg az ellenség fogságából vissza nem térve be nem lép a háza ajtaján. A fiú halálával, illetve a visszatéréssel jogai felélednek, mintha nem is lett volna peculium castrense, illetve mintha el sem ment volna.

Majd a jogász így folytatja:

Non tamen ut heres vivo filio vindictam servo imposuit, dicatur eium post mortem intestati filii ex illa manumissione liberum factum esse. (D.49.17.19.4.Tryphoninus)

De mégsem lehet az, hogy az örökös a fiú életében megszerezze a rabszolgát, ezért csak a végrendelet nélkül elhalt fiú halála után lehet ténylegesen a rabszolgát felszabadítani.

A jogtudós még egyszer megerősíti, hogy a törvényes örökös csak a fiú halála után szabadíthatja fel a rabszolgát, mivel attól kezdődően lesz az övé.

Majd végül azt mondja:

Quid autem, testamentum fecerit filius et non sit eius adita herditas ? non tam facile est dicere continuatum patri post mortem filii rerum peculii dominium, cum medium tempus, quo deliberant instituti heredes, imaginem successioni praestiterit. aliquin et si adita sit ab instituto hereditas filii, dicetur a patre ad eum transisse proprietatem, quod absurdum est si in pendenti, ut in aliis, et in hac specie habeamus dominia, ut ex facto retro fuisse aut non fuisse patris credamus ? secundum quod difficile eit expedire, si, dum deliberant heredes, dies cesserit legati servo dati istius peculii testamento eius, ex quo pater nihil capere potuisset, an id ad ipsum pertineat, cum utique ad heredem filii pertineret. facilior tamen de libertate servi de liberatio est in specie, in qua intestatus filius decessisse proponitur. non est ergo ratio respondendi competere libertatem eo tempore datam, quo non fuit in dominio patris ? favorabilem tamen sententiam contrariam in utroque casu non negamus.

(D.49.17.19.5.Tryphoninus)

Mi történik akkor, ha a fiú végrendeletet készít és az örökséget nem kapják meg az örökösök? Nem lehet azt mondani, hogy a fiú halála után az apa a peculiumba tartozó dolgok folytatólagos tulajdonosa lesz, mivel a közbenső idő, ami az örökösök meggondolására nyitva áll, a jogutódlás elhatározására szolgál. Ez azért van így, hogy a fiú öröksége eldőljön. Abszurd azt mondani, hogy a tulajdon az apától származott mind addig, míg függőben, vagy másnál van, amíg nem tudni, hogy visszaszáll vagy nem száll vissza az átengedő apára.
Másrészt nehéz megszerezni az örökséget, telnek a napok a hagyományként juttatott rabszolga felett, amíg gondolkodik az örökös, az apa semmit sem kaphat, ha a fiú örököse megszerzi az örökséget. De könnyű a döntés a rabszolga szabadságával kapcsolatban, ha a fiú halála után végrendeleti örököse megígérte. Nem adható ésszerű válasz a felszabadításra nyitva álló határidőről, ha a rabszolga nem az apa tulajdonában van. Mégis mindkét esetben a kedvező ítélettel ellentétes vélemény nem tagadható.

Itt arról van szó, hogy a fiúnak házon kívüli örökösei vannak, akik élnek a meggondolás kedvezményével. Ennek kapcsán mutat rá a jogtudós, hogy amíg az örökösök nem döntenek, addig függő jogi helyzet van és ezért nem lehet az apát a peculium castrense tulajdonosának tekinteni. Ha az örökösök elfogadják az örökséget, akkor az apa semmit sem kaphat.

Ha a peculium castrensében rabszolga is van és az örökséget az örökös elfogadta, akkor ő szabadíthatja fel, míg ha nem, akkor az apa.

Ha az örökös megígérte a manumissiót, akkor sem lehet meghatározni, hogy mennyi időn belül kell a rabszolgát felszabadítania, de fel kell.

Az utolsó mondatával utal a jogtudós arra, hogy a felszabadítást nem lehet kikényszeríteni. Ha megígérte erkölcsi kötelessége megtenni, de ezzel ellentétes vélemény sem tagadható, ugyanis az örököstől a felszabadítás jogi úton nem kényszeríthető ki.

Paulus ugyancsak a rabszolga végrendeleti úton való felszabadításáról szól:

Sed si ponas filium testamentum fecisse et patrem heredem instituisse: cum utique pater testamento suo servo filii libertatem dedisset, qui ad eum ex testamento filii pertinere coeperit, videndum est, numquid ei comparari debeat, qui cum manumitteretur, alienus erat, deinde postea adquisitus est. sed favorabile est libertatem a patre relictam admittere: et ab initio patris esse eum videri ex hoc, quod postea contigit, ostenditur.

(D.49.17.20.Paulus)

Ha a fiú végrendeletet készít és az apját jelöli meg örökösnek, az apa saját végrendeletében a fiú rabszolgája részére szabadságot ad, bár a szabadság a fiú végrendeletéből kezdett kiindulni, de a felszabadítással szerzi meg. Helyes tehát az, hogy a szabadságot az apa engedélyével szerzi meg, mert az apa veszi őt birtokba és az apát is illeti meg.

Tehát a korrábbi véleményekkel egyezően a jogtudós azt mondja, hogy a rabszolga az apa végrendelete folytán szerzi meg a szabadságot, mivel az apa örökölte őt meg, az övé lett.

2. Maecianus azt mondja, hogy ha a fiú a peculium castrenséről nem rendelkezik, akkor arra az apának van keresete:

Et in summa ea res hi actus patris, qui ad praesens alienationem alicuius iuris de castrensi peculio praestant, impediuntur: hi vero, qui non statim quidem, sed postea efficere solent, eo tempore animadvertentur, quo habere effectum consuerunt, út, si sit filius, cui auferatur, nihil agatur, si ante decesserit, actus patris non impediatur.

(D.49.17.18.1.Maecianus)

Az összes dologra az apának van keresete, az elidegenítés joga a peculium castrenséhez tartozik, de az apa keresetét ez meggátolja, ha a fiú aki kapta semmit nem tesz vele a halála előtt, ez az apa keresetét nem gátolja.

Maecianus újfent megerősíti, hogy a fiú életében a peculium castrense feletti elidegenítés joga a fiút illeti, ezért az apa a peculium castrensére keresetet sem kap, csak akkor ha már a fiú meghalt és nem rendelkezett róla, mivel akkor az az apáé lesz és neki lesz rá keresete is.

Majd így folytatja:

Itaque negabimus patrem filio salvo communi dividundo agentem proprietatem alienaturum, exemplo dotalis praedii. sed nec si socius ultra cum eo agat, quicquam agetur, veluti si cum eo ageret, cui bonis interdictum est.

(D.49.17.18.2.Maecianus)

Az apa nem sértheti a fiúnak a közös tulajdon felosztásából származó elidegenített tulajdonát, úgy mint pl a hozományi telket, a társon kívül más nem akadályozhatja meg, csak az akinek megfelelő interdictuma van.

Ha a fiú peculium castrenséjében többi katonatársával közös tulajdonú dolog van és a közös tulajdont megszűntetése során a fiú értékesíti a tulajdoni hányadát, ezt az apa nem sértheti, semmilyen igénye nem lehet a fiúval szemben nem úgy mint a hozományi teleknél.

A hozományi telket azért említette a jogtudós, mert azzal a fiú nem rendelkezhetett, mivel mindent apjának szerzett, tehát az apa a hozományi telek elidegenítését meg is tudta akadályozni, ráadásul, ha a telek itáliai volt, azt elidegenítési és terhelési tilalom is terhelte.

A fiú társa úgy tudja megakadályozni a fiú elidegenítését, ha ő maga megvásárolja a fiú részét, más személy pedig csak akkor ha megfelelő interdictuma van. Azaz van rá jogosultsága.

Majd azt mondja:

Servos ex eo peculio usu fructu, item praedia tam usu fructu quam ceteris servitutibus pater liberare poterit: sed et servitutes his adquirere. id enim et eum, cui bonis interdictum est, verumest consequi posse. neque autem servis ex eo peculio neque preadiis usum fructum vel servitutem imponere pater potest. (D.49.17.18.3.Maecianus)

A peculiumba tartozó rabszolgán fennálló haszonélvezet, mint a többi szolgalom a felszabadításig az apát illeti, a szolgalmak az övé lesznek, ugyanúgy mint akinek van megfelelő interdictuma, valóságos birtoka. Sem a peculiumbeli rabszolgát, sem a haszonélvezettel vagy szolgalommal terhelt telket az apa nem szerezheti meg.

Ez a forrás biztosan iustinianusi beszúrás, hiszen Maecianus idején a családgyerek mindent apjának szerzett, kivéve a katonai különvagyont. Iustinianus rendelkezett úgy, hogy a fiú azon szerzeménye, ami nem az apától eredt a fiú tulajdonába kerüljön és azon az apát haszonélvezeti jog illesse meg.
Tehát a peculiumba tartozó rabszolgán, amíg a fiú fel nem szabadítja az apának van haszonélvezete, illetve szolgalmi joga. Az apa mintegy birtokosa a haszonélvezetnek, illetve a szolgalmi jognak és mint birtokos kaphat interdictumot. De az apa a rabszolgát és a telket nem szerezheti meg, azon csak haszonélvezeti, illetve szolgalmi joga van.

Majd így folytatja.

Si quando ex eo peculio filius rem alienam bona fide tenebit, an pater eius in rem vel ad exhibendum actionem pati debeat, ut ceterorum nomine, quaeritur. sed verius est, cum hoc peculium a patris bonis separetur, defensionis necessitatem patri non inponendam.

(D.49.17.18.4.Maecianus)

Ha a fiú peculiuma folytán egy dolog mást jóhiszeműen kötelez, az apának in rem actioja vagy felmutatási keresete van, például a fiú nevében követelheti, de az igazság az, hogy a fiú peculiuma az apa vagyonától elkülönítendő, ha védekezni kell az apa nem kötelezhető.

Tehát ha a fiúnak a peculium castrensébe tartozóan valakivel szemben követelése van, akkor a fiú nevében az apa in rem actiot vagy felmutatási keresetet kap, de nem a saját nevében, hiszen a katonai különvagyon az apa vagyonától elkülönítendő. Ha a fiút perlik be és védekeznie kell, akkor az apa nem marasztalható.

Végül így fejezi be:

Sed nec cogendus est pater aes alienum, quod filius peculii nomine, quod in castris adquisit, fecisse dicetur, de peculio actionem pati: et si sponte patiatur, ut quilibet defensor satisdato filium in solidum, non peculio enus defendere debet. sed et eius filii nomine non aliter movere actiones potest, quam si satis dederit eum ratam rem habiturum.

(D.49.17.18.5Maecianus)

Az a pénz, amit a fiú a táborban szerzett és ami a peculiumába tartozik nem lesz az apáé, de az apának a peculiumra keresete van, de ha bármelyik védő a fiúnak teljes összegű biztosítékot ad, akkor a peculiumnak nem kell védelmet adni. Az apa a fiú nevében csak akkor indíthat keresetet, ha az aki a biztosítékot adta jóváhagyja.

A jogtudós újfent megerősíti, hogy amit a fiú a peculium castrensébe szerzett az a fiút illeti, de az apa a fiú nevében felléphet a katonai különvagyon védelmében. Aztán azt az esetet tárgyalja, amikor a fiú adósa a követelése biztosítékául cautiót ad a fiúnak, ilyenkor nem kell keresetet is adni, hiszen a peculium castrense nem szorul védelemre, mert a biztosítékadás a fiú esetleges károsodása ellen megfelelő védelmet nyújt. Ilyen esetben az apa csak akkor indíthat a katonai különvagyon védelmében keresetet, ha ehhez a biztosítékot nyújtó adós hozzájárul.

Tehát itt arról van szó, hogy még a pert megelőzően ad az adós teljes körű biztosítékot, így nincs szükség a peculium castrense védelmében perindításra, de ha az apa még is akarja, csak akkor teheti meg, ha ehhez az adós hozzájárul.

3. Összefoglalva a fejezetben írtakat elmondható, hogy a fiú katonai különvagyonát az örökli, akit a végrendeletében örökösként megjelöl. Ha a fiú az apát nevezi ki örökösévé, akkor a peculium castrensét az apa örökli, ha a fiú nem készít végrendeletet, akkor a katonai különvagyon az apáé lesz, de nem mint örökség, hanem mint a saját vagyona visszaegyesül a többi vagyonához.

Ha a fiú az apát nevezi ki örökösévé, de az örökség valaki más birtokában van, akkor a pater familias megkapja a bonorum possessio secundum tabulast.

Az apa a fiú életében csak a fiú akaratából szerzheti meg a peculium castrensét, de a katonai különvagyon védelmében a fiú érdekében felléphet, kivéve, ha a fiú adósa cautiót nyújt.



Varga Péter