2. Eddig azokat a kázusokat vizsgáltuk, amelyek a peculium castrense fogalmával és a peculium castrensébe tartozó vagyontárgyakkal foglalkoztak, most pedig nézzük meg, hogy a milyen jogai voltak a peculium castrenséből eredően a filius familiasnak.

A következő kázus nagyon lényegretörően fogalmazza meg a peculium castrenséből a filius familiast megillető jogokat:

…… cum filii familias in castrensi peculio vice patrum familiarum fungantur.

(D.14.6.2.Ulpianus)

A filius familiast a peculium castrense esetében a családfő jogai illetik meg, azaz a fiút a peculium castrensénél családfőként kell kezelni, megilleti mindaz a jogosultság amelyeket a római magánjog a pater familiasnak biztosít.

Tertullianus ezt a kérdést más oldalról közelíti meg, amikor a következőket mondja:

Miles praecipua habere debet, quae tulit secum in castra concedente patre. 1. Actionem persecutionemque castrensium rerum semper filius etiam invito patre habet.

(D.49.17.4.-1.Tertullianus)

A katonának külön jogai vannak azon vagyontárgyakkal kapcsolatban, amelyeket a táborban apja engedélyével szerez. A fiút mindig megilleti a perlési kereset a katonai különvagyon dolgaira, még az apja akaratával szemben is.

Tertullianus megerősíti azt, hogy a katonának külön jogai vannak azon vagyontárgyakkal szemben ami a peculium castrensébe tartozik. De a jogtudós még egy fontos elemmel megtoldja az elmondottakat, amit apja engedélyével szerez. Ellentmondás van ezen szöveghely és az eddig vizsgált kázusok között. Ugyanis a korábbiak az apai engedélyt egyáltalán nem említik.
Kérdésként merül fel mi az oka annak, hogy Tertullianus eltér a communis opiniotól, nem valószínű, hogy azért teszi, mert ebben a kérdésben járatlan volna. Inkább arról lehet szó, hogy mint minden jogintézmény a peculium castrense is fokozatosan, bizonyos fejlődés eredményeként alakult ki. Feltehető, hogy Tertullianus korában a filius familias által a katonai táborban szerzett vagyontárgy csak akkor tartozott a peculium castrensébe, ha az apa engedélyezte.

Majd utána azt mondja, hogy a fiút mindig megilleti a perlési kereset a különvagyon dolgaira, még az apa akaratával szemben is. A perlési kereset azt jelenti, hogy a fiú a peculium castrensébe tartozó vagyontárgyat a tulajdonost megillető védelmi keresettel bárkitől vissza perelheti. Ez lehet actio in rem, azaz egy bárki ellen irányuló kereset, vagy actio in personam, azaz csak meghatározott személy ellen indítható kereset.
A bárki ellen megindítható keresetek dologi keresetek, azaz a fiú bárki ellen índíthatja, aki zavarja őt a peculium castrensébe tartozó vagyontárgy szabad élvezetében vagy akinél a dolog van. A meghatározott személy ellen indítható keresetek kötelmi keresetek, amelyeket csak olyan személyek ellen indíthatja a fiú, akik vele valamilyen jogcím alapján kötelemben állnak.

Tehát megállapítható, hogy a fiú perlési joga a peculium castrense viszonylatában teljes, akár még az apa akarata ellenére is perelhet.

Ugyanarra a következtetésre jut Ulpianus is a következőkben:

Adoptivum patrem, quamdiu in potestate est in ius vocare non potest iure magis potestatis quam praecepto praetoris, nisi sit filius qui castrense habuit peculium: tunc enim causa cognita permittetur sed naturalem parentem ne quidem dum est in adoptiva familia in ius vocari. (D.2.4.8.Ulpianus)

Az adoptált apa, amíg hatalom alatt van, nem követelheti magának a vagyont a praetori rendelkezések szerint, de a fiú peculium castrenséjével rendelkezhet, amit a vér szerinti szülők nem szerezhetnek meg, csak az adoptáló család.

A forrás nem mondja meg, hogy az adoptált apa önjogú, vagy hatalom alatti, azonban az örökbefogadás módjából megállapítható, hogy az apa hatalomalatti volt. Adoptálni csak hatalomalattit lehet, ha az örökbefogadott önjogú, akkor csak arrogatioról lehet szó.
A gaiusi tankönyvhöz képest Iustinianusnál annyi változás található, hogy az arrogatio, azaz az önjogúak örökbefogadása már nem a nép előtt, hanem a császári engedéllyel történik. Hiszen a népgyűlések már régen megszűntek, s ezzel az arrogatio is teljesen a magánszférába került, elvesztette minden közösségi jellegét.

Az örökbefogadott apa átkerül az örökbefogadó pater familias hatalma alá. De az adoptált apa a peculium castrenséjéről szabadon rendelkezhet, ha azonban nem rendelkezik róla, akkor a peculium castrensét nem a vér szerinti szülei, hanem az örökbefogadó család szerzi meg, mert az örökbefogadással bekerült az örökbefogadó agnatiojába, az adoptáló pater familias hatalma alá.

Mivel a forrás adoptált apát említ, tehát olyan személyt akinek feltehetőleg gyermekei is vannak, ezek az apával együtt nem kerülnek az örökbefogadó pater familias hatalma alá, hanem meg maradnak a jelenlegi családfő hatalma alatt, ha az apa önjogú lett volna, akkor gyermekei is hatalomalattivá válnának. Ha a feleség manusos házasságot kötött, akkor marad a jelenlegi családfő hatalma alatt, manus nélküli házasságot kötött, akkor továbbra is önjogú lesz.

Paulus a filius familias elbirtoklásáról a következőket mondja:

……filius familias et maxime miles in castris adquisitum usucapiet.

(D.41.3.4.1.Paulus).

A filius familias különösen ha katona, amit a táborban szerzett, elbirtokolhatja. Természetesen az elbirtoklással való tulajdonszerzéshez a jog által megkívánt feltételeknek fenn kell állnia. Gaius szerint az elbirtoklás befejezésével civiljogi tulajdon keletkezik.
A jogtudós pontosan meghatározza ennek feltételeit: szükséges a dolognak a XII. táblás törvényben meghatározott ideig tartó birtoklása, a jóhiszeműség, a megfelelő jogcím és a dolog ne legyen elbirtoklásra alkalmatlan. Iustinianus az elbirtoklás idejét ingóknál három évre, ingatlanoknál pedig 10 és 20 évre felemeli.

Ulpianus a marasztalt katona peculium castrenséjéről a következők szerint nyilatkozik:

Si castrense peculium maritus habeat, in quantum facere potest condemnabitur, quia etiem non castrensibus creditoribus ex eo peculio magis est eum cogi respondere.

(D. 49.17.7.Ulpianus)

Ha a férjnek katonai különvagyona van és marasztalják, az a leghelyesebb, ha a hitelezők csak a nem katonáskodással szerzett vagyonhoz férhetnek hozzá.

A peculium castrensének van még egy fontos jellemzője, hogy mentes a végrehajtás alól. Ha a katonát marasztalják, akkor a hitelezők a katonai különvagyonhoz nem férhetnek hozzá. Hasonlóan nyilatkozik Gaius is a D. 29.1.17.1. -ben.

Az, hogy a katona vagyonának hitelezői nem férhetnek hozzá a peculium castrenséhez nem jelenti azt, hogy a peculium castrense eladásából származó vagyonhoz sem férhetnek hozzá. Ez derül ki Ulpianus következő kázusából:

Si filii familias bona veneant, qui castrense peculium habet, an separatio fiat inter castrenses creditores ceterosque, videamus. simul ergo admittentur, dummodo, si qui cum eo contraxerunt, antequam militaret, fortasse debeant separari: quod puto probandum. ergo qui ante contraxerunt, si bona castrensia distrahantur, non possunt venire cum castrensibus creditoribus. item si quid in rem patris versum est, forte poterit et creditori contradici, ne castrense peculium inquietet, cum possit potius cum patre experiri.

(D.42.6.1.9.Ulpianus)

Ha a fiú a vagyonát eladja, a katonai különvagyon hitelezőit el kell különíteni a többi hitelezőtől, egyúttal odaengedni, hacsak össze nem keveredett az egyéb vagyonnal mialatt katonáskodott. Ha összekeveredett megadható arra a követelésre az elkülönítés amit tisztán elismer.
Ha a fiú a peculium castrensét eladta nem lehet az a hitelezőké és éppúgy nem fordulhatnak az apa vagyona ellen sem, esetleg ellentmondhatnak, de a peculium castrensét nem kutathatják, mivel inkább az apával viaskodnak.

Ulpianus itt is alátámasztja azt, hogy a peculium castrense mentes a végrehajtás alól, tehát ahhoz a peculium castrense hitelezői nem férhetnek hozzá, de ha a fiú a vagyonát eladja, akkor a katonai különvagyon hitelezőit el kell különíteni és odaengedni a fiú vagyonához, a többi hitelezőt viszont nem. Ez azért van így mivel a fiú a peculium castrenséjével szabadon rendelkezhetett, tehát az annak a helyébe lépett vagyon a peculium castrense hitelezőit kell, hogy illesse.
A fiú többi hitelezője legfeljebb ezután kaphat kielégítést, mert a fiúnak egyéb vagyona nem is lehet, mert mindent apjának szerez, ezért az egyéb hitelezőinek ki kell várniuk, hogy a peculium castrense helyére lépett vagyonból marade valami az ő kielégítésükre. Ha a fiú katonai különvagyona összekeveredett egyéb vagyonával, ami csak peculium lehet, akkor csak olyan követelésre adható meg a separatio, ami a peculium castrensét terhelte és a fiú elismer.

Ha a fiú eladta a peculium castrensét akkor a hitelezők nem szerezhetik azt meg és nem fordulhatnak az apa ellen sem, esetleg ellentmondhatnak és pereskedhetnek az apával de a peculium castrensét nem kutathatják.

Szintén Ulpianus mondja, hogy a peculium castrense esetében a senatus consultum Macedonianumot alkalmazni kell:

In filio familias nihil dignitas facit, quo minus Senatus consultum Macedonianum locum habeat: nam etiamsi consul sit vel cuiusvis dignitatis, senatus consulto locus est: nisi forte castrense peculium habeat: tunc enim senatus consultum cessabit.

(D.14.6.1.3.Ulpianus).

A fiú ellen senki sem tehet semmi érdemlegeset, csak annyit amit a s. c. Macedonianum szerint tehet, mégha mindjárt consul vagy más érdemes személy is, ha csak nem a fiúnak peculium castrenséje van.

A hivatkozott senatus consultum kimondta, hogy a fiú részére az apa életében tudta és beleegyezése nélkül folyósított pénzkölcsön az apa halála után sem peresíthető, kivéve a peculium castrensét.

A jogtudós azt mondja, hogy senki még a konzul sem tehet többet a fiú ellen mint amit a senatus consultum megenged. Az pedig csak azt engedi meg, hogy az apa halála után a fiút a peculium castrense erejéig pereljék az apa életében de engedélye nélkül felvett pénzkölcsön erejéig.

Tehát jól látható Ulpianus három jogesetéből, hogy a peculium castrense mentesítve van mind a fiú egyéb vagyonának, mind peculium castrenséjének hitelezőitől. Ha a fiú vagyonát eladja a peculium castrense hitelezői érdekében azok követeléseit elkülönítik és kielégíthetik, de ha már a peculium castrense összekeveredett az egyéb vagyonnal ők is csak akkor kaphatnak kielégítést, ha a fiú elismeri követelésüket.
Mivel a fiú a peculium castrenséjével szabadon rendelkezhet, ezért a peculium castrensét annak hitelezői nem is szerezhetik meg és nem is kutathatják, fordulhatnak ugyan a fiú apja ellen, de az apa vagyonából nem kereshetnek kielégítést. Ha a fiú apja életében pénzkölcsönt vett fel az apa halála után a hitelezők csak a peculium castrense erejéig perelhetik, de kielégítést csak a peculium castrense eladásából származó vagyonból kereshetnek, mert maga a katonai különvagyon nem vonható végrehajtás alá.

Ulpianus szerint a peculium castrensét nem kell osztályra bocsájtani:

Si is qui bona collaturus est habeat filium peculium castrense habentem non cogetur utique peculium eius conferre. sed si iam tunc mortuus erat filius eius et castrense peculium habebit, cum morietur is cuius bonorum possessio petenda est: an conferre cogatur ? cum autem vindicari id patri non sit necesse, dici oportebit conferendum: non enim nunc adquiritur, sed non adimitur. amplius dico, et si institutus fuerit a filio heres nec dum adierit habeatque substitutum, quia non magis nunc quaeritur peculium quam nunc non alienatur, conferri debere.
(D.37.6.1.22.Ulpianus)

Ha az, akinek osztályra bocsájtandó vagyona van, fiúi peculium castrenséje is van, azt nem köteles osztályra bocsájtani, ha utána meghal a fiú, amikor már a bonorum possessiót megkapta, köteles-e osztályra bocsájtani? Mivel az apának nem feltétlenül szükséges magának vindikálnia a peculium castrensét, osztályra kell bocsájtania, mert anélkül nem szerezheti meg, ezenfelül a fiú örököse, vagy annak helyettese amit nem a peculiumból vagy nem átruházásból szerzett köteles osztályra bocsájtani.

Jelen jogeset több kérdést is felvett. Először is tisztázni kell, hogy mit jelent az osztályra bocsájtás. Az örökhagyó lemenői közül az emancipált fiúnak[48], a házasságot kötött lánynak, illetve később a leszármazónak az örökhagyótól életében ingyenesen kapott juttatást a hagyatékhoz hozzá kellett számolni (osztályra kellett bocsájtani) és a nekik jutó örökrészből az ingyenes juttatás értékét le kellett vonni.

Itt a leszármazó osztályra bocsájtásáról van szó. A jogtudós egyértelműen leszögezi, hogy a peculium castrense nem osztályra bocsájtandó. Ha tehát a családgyerek kapott az örökhagyótól egy fegyvert ajándékba, akkor ezt nem kellett a hagyatékhoz hozzászámítani. Ha a fiú már örökössé vált, azaz megkapta a bonorum possessiót és az apja szerzi meg a peculium castrensét azt már köteles osztályra bocsájtani, hiszen a fiú halálával a katonáskodással szerzett vagyon elveszti peculium castrense jellegét, a jogtudós még azt is hozzáteszi, hogy az apa nem köteles örökölni a fia után.

Ha a fiú után nem az apa örököl, akkor ami a peculium castrense illetve amit átruházással szerzett azt nem kell osztályra bocsájtani. Bár a forrásban csak a peculium van megjelölve, de nyilvánvaló hogy azon peculium castrensét kell érteni. Azért mert a peculium az apa engedélyével a fiú használatában lévő különvagyon, amelyet az apa bármikor elvonhatott és azon a fiúnak soha nem is volt szabad rendelkezési joga.
De akkor még mindig felmerül a kérdés, hogy ha a fiú után az apa örököl akkor miért kell a peculium castrensét osztályra bocsájtani, míg ha más akkor miért nem? Erre a választ a peculium castrense jellege adja meg, hiszen ha a katonai különvagyont az apa kapja meg, mivel az eredendően a családfői vagyon része volt, elveszti peculium castrense jellegét és mint minden más vagyont osztályra kell bocsájtani. Ezzel szemben ha más valaki örökli a peculium castrensét az megtartja katonai különvagyon jellegét és nem kell osztályra bocsájtani.

A forrás szerint mentes a collatio alól az átruházásból szerzett vagyon is. Ezen nyilvánvalóan a viszterhes átruházás során szerzett vagyont kell érteni, mert amiért ellenszolgáltatást nyújtottak azt nem kell osztályra bocsájtani. A collatio csak az örökhagyótól származó ajándékokra vonatkozik.

Paulus szerint a peculium castrense mentes a kötelesrész alól:

nam in bona castrensia non esse dandam contra tabulas filii militis bonorum possessionem divus Pius Antoninus rescripsit. (D.29.1.30.Paulus)

Antoninus Pius rescriptuma szerint a végrendelet ellenére való öröklés nem érvényesül a hatalomalatti peculium castrenséjénél. Az örökségből meghatározott rokoni körnek még végrendelet esetén is juttatni kellett, kivéve a katonai különvagyont. Tehát nem illette meg kötelesrész a leszármazót, ezek hiányában a szülőt, illetve turpis persona öröklése esetén a testvért, ha a fiú végrendeletettel másra hagyta a peculium castrenséjét.

Ulpianus egy lopással kapcsolatos eset kapcsán a következőket mondja:

Idem dicendum est et in filio familias milite: nam ipse patri furti non tenebitur, servi autem sui nomine castrensis tenebitur, si patri servus furtum fecerit. Sed si filius meus, qui habet castrense peculium, furtum mihi fecerit, an possim actione utili adversus cum agere, videndum est, cum habeat unde satisfaceat, et potest defendi agendum. An autem pater filio teneatur, si rem eius castrensis peculii subtraxerit, videamus: et putem teneri: non tantum igitur furtum faciet filio, sed etiam furti tenebitur.

(D. 47.2.50.4.-6.Ulpianus)

A katona fiú nem birtokolhatja, amit az apától lopott, a castrensébe tartozó rabszolgákat saját nevében birtokolhatja, ha a rabszolga az apától lop. Ha a fiam, akinek peculium castrenséje van, lop tőlem, akkor utánképzett birtokkeresetet kapok ellene, mivel vagyonnal rendelkezik kártérítést fizethet és védekezhet. A fiú is az apa hatalma alatt van, ha az apa az ő peculium castrenséjét elragadja lopást követ el, lopott dolgot birtokol.

A katona fiú azért nem birtokolhatja amit az apától lopott, mert neki nem lehet saját vagyona, mindent amit szerez az apának szerzi, kivéve ez alól a peculium castrensébe tartozó vagyont, így az oda tartozó rabszolgákat is, a fiú saját nevében birtokolhatja. A nem a katonai különvagyonba tartozó dolgoknál a fiú csak detentor lehet, a birtokos az apa lesz.
A jogtudós azt mondja, hogy a fiú a peculium castrensébe tartozó rabszolgát saját nevében birtokolja, ha a rabszolga az apától lop. Ez azt jelenti, hogy az apa felléphet fia ellen, mint a peculium castrensébe tartozó rabszolga “ tulajdonosa” ellen. Akkor is felléphet, ha a fiú lop tőle és utánképzett birtokkeresetet adnak ellene az apának.
Azért után képzett ún. utilis actiót mert a fiúval szemben az apa nem kaphat keresetet, hiszen a fiú a katonai különvagyont kivéve nem rendelkezhet saját vagyonnal. Ez visszafelé is igaz, ha a fiú peculium castrensével bír és az apa azt elragadja tőle lopást követ el és ellene a fiú lopási keresettel felléphet.

Az apa a fiú kárára, illetve a fiú az apa kárára csak a peculium castrense keretei között követhet el lopást, mivel lopást elkövetni csak idegen dologra lehet, saját dologra nem.

3. A peculium castrensébe tartozó rabszolgával több kázus foglalkozik, ebből kettő Modestinustól származik:

Servi, quos filius familias in castris quaesiit, non in patris familia computabuntur: nec enim pater tales filii servos manumittere poterit. (D.40.1.17.Modestinus)

A rabszolgák, amelyeket a fiú a táborban szerzett, nem az apa családját illetik, az apa a rabszolgákat nem szabadíthatja fel.

Azok a rabszolgák, amelyeket a fiú a táborban szerzett a katonai különvagyonába tartoznak, ezért neki azokon szabad rendelkezési joga van, quasi tulajdonosa ezen rabszolgáknak, ezért nem az apa családját illetik és mivel felettük a fiú gyakorolja a tulajdonosi jogokat ezért a manumissiora az apa nem jogosult.

Servum a filio familias milite manumissum divus Hadrianus rescripsit militem libertum suum facere, non patris. Servus non manumissus libertatem consequitur is, qui ea lege distractus est, ut manumittatur intra tempus: quod superveniens, licet non manumittatur, faciet tamen libertum emptoris. (D.37.14.8.-1.Modestinus)

Hadrianus azt írja, hogy a fiú katona által felszabadított rabszolga a fiú és nem az apa libertinusa lesz. A törvényesen eladott rabszolga ha nem nyeri el a szabadságot, még ha ez idő alatt a felszabadító váratlanul megjelenik, ő már nem szabadíthatja fel, hanem csak a vevő.

A jogtudós azt írja, hogy a hatalomalatti fiú által felszabadított rabszolga a fiú libertinusa lesz. Természetesen itt a peculium castrensébe tartozó rabszolga felszabadításáról van szó, mivel a peculium castrense feletti szabad rendelkezés joga a fiút megillette, ezért a felszabadított rabszolgának ő és nem az apa lesz a patronusa. Utána Modestinus egy másik tényállást taglal.
Itt a rabszolga tulajdonosa fel akarta őt szabadítani, de ez nem sikerült, feltehetőleg valamelyik a rabszolga felszabadítást korlátozó törvény ellenére tette ezt és azért nem sikerült neki.[59] Majd eladta a rabszolgát és utána elment a vevőhöz, hogy felszabadítsa azt, de ekkor már ez a vevő jogosultsága.

Kérdésként merülhet fel, hogy kinek van joga felszabadítani a rabszolgát akkor, ha a vevő csak bonitár tulajdonosa lesz a rabszolgának. Ugyanis ha a rabszolgát nem mancipatióval[60], hanem traditióval ruházták át, akkor a vevő nem lett civiljogi tulajdonosa, hanem csak bonitár tulajdonosa lett, mivel a tulajdon átruházásnál formahiba történt. Ilyen esetben a bonitár tulajdonosnak van joga a felszabadításhoz.

Itt feltehetőleg a vevő csak bonitár tulajdonos lett hiszen az eladó utóbb elment, hogy a vevőnél újra felszabadítsa a rabszolgát, valószínű azért mert ő volt annak civiljogi tulajdonosa és azt hitte hogy még a manumissiot elvégezheti.

Ulpianus a peculium castrensébe tartozó rabszolga felszabadításával kapcsolatban ugyanazon a véleményen van, mint Modestinus:

Plane si filius familias miles esse proponatur, non dubitamus, si castrensis peculii ancillam manumiserit, competere ei hoc ius: est enim patronus secundum constitutiones nec patri eius hoc ius competit. (D.23.2.45.3.Ulpianus).

Kétségtelen, hogy a filius familias a peculium castrensébe tartozó rabszolganőjét felszabadíthatja, a patronatust a császári rendeletek a fiúnak és nem az apának biztosítják.

Ebből az újabb forrásból jól látszik, hogy a peculium castrensébe tartozó rabszolgák felszabadításának joga és a ius patronus a jogtudósok communis opiniója szerint a fiút illette meg, még akkor is ha a rabszolgának csak bonitár tulajdonosa volt.

Szintén Ulpianustól származik a rabszolga felszabadítással kapcsolatos következő kázus:

Proponebatur filius a patre de castrensi peculio servos comparasse eosque a patre manumittere rogatus, cum heres esset ab eo institutus: quaerebatur, si se abstinuisset paterna hereditate eosque manumisset, an miscuisse se paternae hereditati videatur. dicebamus, nisi evidenter quasi heres manumiserit, non debere eum calumniam pati, quasi se miscuerit hereditati. (D.29.2.42.3Ulpianus)

A fiú a peculium castrenséjéből átad az apának egy rabszolgát és az apa felszabadításáról rendelkezik. Ez a jog az örököst illeti. Ha a fiú megkapja az apai örökséget, akkor az összekeveredik a saját vagyonával és úgy tűnik, mintha a rabszolgát az apa örököse szabadítaná fel, de az apa ármánykodása nem elfogadható.

Itt arról van szó, hogy a fiú átad egy rabszolgát az apának, aki azon nem szerez tulajdonjogot, még is felszabadítja azt. Az apa meghal és a fiú mint az apa örököse megszerzi az apa vagyonát, amelyik összekeveredik az ő saját vagyonával és most már úgy tűnik ,mintha az általa átadott rabszolgát ő mint az apa örököse szabadította volna fel. De az apa ármánykodása révén a rabszolga nem lesz szabad, mivel felette a fiúnak van rendelkezési joga.

4. Összegezve a peculium castrense jellegéről és ezzel kapcsolatban a hatalomalatti fiút megillető jogokról írtakat a következőket állapíthatjuk meg.

A peculium castrensébe beletartozott mindaz a vagyon, amit a családgyerek katonáskodása alatt szerzett függetlenül attól, hogy azt a táborban vagy csatában szerezte, továbbá voltak olyan korszakok, amikor a szülőktől és a vérrokonoktól kapott katonáskodással kapcsolatos vagyon is beletartozott. Látható, hogy amikor az állam érdekei megkívánták a császárok megengedték azt, hogy olyan vagyon is a peculium castrensébe tartozzon, ami egyébként nem volt odasorolható.

A katonai különvagyonról a filius familias szabadon rendelkezhetett mind élők között mind pedig halál esetére. Sőt a peculium castrensére keresetet is kapott, továbbá nem volt köteles azt osztályra bocsájtani és érvényesült a senatus consultum Macedonianum is. A fiú peculium castrensére még az apa ellen is kapott lopási keresetet.



Varga Péter