1. Macer a peculium castrense fogalmát a következőképpen határozza meg:

Castrense peculium est, quod a parentibus vel cognatis in militia agenti donatum est, vel quod ipse filius familias in militia adquisiit, qud, nisi militaret, adquisiturus non fuisset. nam quod erat si sine militia adquisiturus, id peculium eius castrense non est.

(D.49.17.11.Macer)

Azt mondja, hogy a peculium castrense az a vagyon, amit a szülők vagy a vérrokonok a hadseregben szolgáló fiúnak ajándékoztak, vagy amit a fiú a hadseregben szerzett. Az aki nem katonáskodott nem lehet szerző, az amit nem katonáskodással szereztek nem lehet katonai különvagyon.

Ezzel a fogalommal Macer behatárolja a peculium castrensét mind alanyi, mind tárgyi értelemben. Alanyi értelemben azt mondja, hogy peculium castrensét nem szerezhet az, aki nem katona, míg tárgyi értelemben nem lehet peculium castrense az, amit nem katonáskodással szereztek. Látszólag ennek a fogalomnak ellentmond a forrás első fele, amelyben azt mondja a jogtudós, hogy peculium castrense az is, amit a fiú a szüleitől vagy a vérrokonaitól kapott.
Az ellentmondás úgy oldható fel, ha a szülőktől vagy a vérrokonoktól kapott ajándék csak akkor peculium castrense, ha az a katonáskodással összefügg pl : fegyver, katonai ruházat stb. Az ellentmondás ilyen úton történő feloldása azért is látszik helyesnek, mivel Macer a katonai jogban igen jártas volt, ezért nem valószínű, hogy tévedett volna a peculium castrense fogalmának meghatározásakor, oly annyira nem, hogy De re militari címmel könyvet is írt a katonai jogról.

Tehát látható Macer megfogalmazása alapján, hogy egy vagyontárgy kétféleképpen kerülhet a peculium castrense körébe, egyrészt ha maga a fiú szerzi meg katonáskodása során, másrészt a szülők vagy a vérrokonok ajándékozzák a fiúnak katonáskodásával összefüggésben.

Természetesen a peculium castrense körébe, mint minden vagyon körébe nemcsak dolgok, hanem jogok és kötelezettségek is tartozhattak a rómaiaknak a vagyonról alkotott fogalma szerint.

Érdemes külön is megvizsgálni a forrásban a cognatis szót, amely feltehetőleg posztklasszikus beszúrás lehet, mivel korábban az agnat rokonság volt a római család alapja. Korábbi időkben valószínű azt is peculium castrensének tekintették, hogy ha az agnatusok adtak a fiúnak a katonáskodással összefüggésben valamilyen vagyontárgyat.

Ulpianus tovább szélesíti a peculium castrense fogalmát, amikor azt mondja:

Si mulier filio viri militi ad castrenses vel militares forte res comparandas reliquerit pecuniam, utique castrensi peculio ea quae comparantur adnumerari incipiunt.

(D.49.17.3.Ulpianus)

Ha az asszony, férje katona fiára hagyja pénzét és ő azon tábori vagy aktív szolgálat alatt vagyontárgyakat szerez, ezek a vagyontárgyak beletartoznak a katonai különvagyonba.

Jól látható, hogy ez az eset nem fér bele a Macer által adott fogalomba, hiszen az asszony jelen esetben nem vérrokona a fiúnak és nem katonáskodással kapcsolatos dolgot hagy rá, hanem pénzt.
A “mulier filio viri” azt kell jelentse, hogy az asszony nem áll a fiú apjának hatalma alatt, mert ha ott állna, akkor nem lehetne saját pénze, ugyanis a manusos házasságot kötött nőnek nincs saját vagyona, hiszen az egész családi vagyon a férjé.
Tehát az asszony önjogú kell, hogy legyen és nem a fiú anyjáról van szó, mert akkor a jogtudós nem hangsúlyozná ki azt, hogy a férje fia a katona. Már pedig ebben az esetben az asszony a fiúnak nem is vérrokona, közöttük sem agnat sem cognat rokonság nincs.

Ráadásul pénzt hagy a fiúra és nem is olyan vagyontárgyat, ami a katonáskodáshoz köthető, de ez csak akkor lesz peculium castrense, ha azon a fiú a tábori vagy az aktív szolgálat alatt vagyontárgyakat szerez.

Külön érdekessége a forrásnak, hogy a pénzen akár a tábori szolgálata, akár az aktív szolgálat alatt vásárol valamit az katonai különvagyon lesz. Tábori szolgálaton minden bizonnyal a katonai táborozást, illetve a kaszárnyákban töltött szolgálatot kell érteni, míg aktív szolgálaton a harci cselekményekben való részvételt.
Mivel mindkét esetben a katonai státusz fennáll, ezért a megszerzett vagyontárgy peculium castrense kell, hogy legyen. Például ha a katona az apja feleségétől kapott pénzen a kaszárnyában megvásárolja bajtársától annak rabszolgáját, ugyanúgy katonai különvagyon, mintha a csatát követően a harctéren bajtársától megvásárol egy az ellenségtől frissen zsákmányolt kardot.

Ugyancsak Ulpianus veti fel azt kérdést, hogy a feleség által a katona hatalomalatti férjnek felszabadításra átadott rabszolga beletartozik-e a férj peculium castrenséjébe:

Si militi filio familias uxor servum manumittendi causa donaverit, an suum libertum fecerit, videamus, quia peculiares servos et libertos potuit habere. et magis est, ut hoc castrensi peculio non adnumeretur, quia uxor ei non propter militiam nota esset. plane si mihi proponas ad castra eunti marito uxorem servos donasse, ut manumittat et habiles ad militiam libertos habeat, potest dici sua voluntate sine patris permissu manumittentem ad libertatem perducere. (D.49.17.6.Ulpianus)

Ha a feleség a katona hatalomalatti férjének ajándékoz egy rabszolgát, hogy szabadítsa fel, vajon a férj felszabadíthatja-e és a rabszolga vagy a libertinus beletartozik-e a peculium castrenséjébe. Sem a rabszolga, sem a libertinus nem tartozik bele a katonai különvagyonba, mert nem katonáskodás eredményeként szerezte. Pláne nem ha a feleség akkor ajándékoz a férjének rabszolgákat, hogy szabadítsa fel őket, amikor az már a tábort elhagyta. Sem a felszabadítás, sem a szabadság megszerzése nem történhet meg a fiú apjának beleegyezése nélkül.

A jogtudós véleménye egyértelmű, ha a feleség azért ajándékoz, hogy a hatalomalatti férj fölszabadítsa a rabszolgát, akkor sem a rabszolga, sem a libertinus nem lesz peculium castrense, hanem a fiú apjáé lesz, mert a fiú mint hatalomalatti mindent az apjának szerez és ezért a rabszolga felszabadításához az apa engedélye kell, még akkor is ha a fiú az ajándékozáskor katona volt, mert a rabszolgát nem katonáskodással szerezte. A manumissio csak a tulajdonos, jelen esetben az apa engedélyével történhet meg.[14] A felszabadított rabszolga a felszabadító libertinusa lesz.

Pláne nem szabadíthatja fel a rabszolgát, ha a tábort már elhagyta. A tábor elhagyása kétféleképpen értelmezhető. Az egyik, hogy azért hagyta el a tábort, mert csatába vezényelték, a másik hogy azért hagyta el, mert leszerelt, azaz kilépett a szolgálatból. Itt a második esetről lehet csak szó, hiszen az első esetben továbbra is katona marad.
A szövegösszefüggésből jól látszik, hogy a jogtudós azt az esetet kívánta kiemelni, amikor nyilvánvaló, hogy a rabszolga nem tartozik a peculium castrensébe. Ez akkor nyilvánvaló ha a fiú az ajándékozáskor már nem katona.

A következő forrásban Ulpianus tovább erősíti azt a communis opiniot, hogy csak a katonáskodással szerzett vagyon lehet peculium castrense:

Si forte uxor vel cognatus vel quis alius non ex castris notus filio familias donaverit quid vel legaverit et expresserit nominatim, ut in castrensi peculio habeat: an possit castrensi peculio adgregari ? et non puto: veritatem enim spectamus, an vero castrensis notitia vel affectio fuit, non quod quis finxit. (D.49.17.8.Ulpianus)

Ha a feleség, vagy vérrokon, vagy más személy akit a katona nem a táborból ismert, a fiúnak ajándékoz, vagy rá hagyományoz, vagy a filius familias tőle névleg megszerez, hozzátartozik-e a peculium castrenséhez ? Nem, az igazság úgy kívánja, hogy csak olyan dolgok tartozzanak oda, amelyekről tudható, vagy valószínűsíthető hogy katonáskodással szerezték, de azok nem, amelyeket csak szeretnénk.

A feleségről, illetve a rokonokról korábban írtak itt is irányadóak. Érdekes a jogtudósnak a harmadik személyi körre vonatkozó megfogalmazása “ quis alius non ex castris notus”, akit nem a táborból ismer. Ez a meghatározás roppant lényegretörő, mert ha a táborból ismeri, akkor az is csak katona lehet, akit nem a táborból ismer az nem katona, vagyis az “akit nem a táborból ismer” egyenlő azzal “aki nem katona”.

Ha ezek a személyek a fiúnak ajándékoznak, rá hagyományoznak valamit vagy valamit tőlük névleg megszerez nem tartozhat a peculium castrenséjébe. Névleges szerzés esete áll fenn, ha a felek színlelt szerződést kötnek például egy személy szinlegesen eladja vagyonát a katonának, anélkül hogy arra irányuló akarat bármelyik félnél is fennállna, pusztán azért hogy vagyonát a hitelezői elől elvonja. Az ajándékozásnál és a hagyományozásnál a pater familias hozzájárulása kell, a színlelt szerződés pedig érvénytelen, semmis.

Végül Ulpianus azt mondja, hogy csak az tartozhat a peculium castrensébe amiről tudható vagy valószínűsíthető hogy katonáskodással szerezték, azaz legalább valószínűsíteni kell, hogy a dolog katonáskodás folytán illeti meg. Ha a valószínűsítés megtörténik, akkor vélelmezik azt, hogy a dolgot katonáskodással szerezték.

Ezt erősíti meg Papinianus következő fragmentuma, de ugyanakkor egy kivételt is megemlít:

Dotem filio familias datam vel promissam in peculio castrensi non esse respondi. nec ea res contraria videbitur ei, quod divi Hadriani temporibus filium familias militem uxori heredem extitisse placuit et hereditatem in castrense peculium habuisse. nam hereditas adventicio iure quaeritur, dos autem matrimonio cohaerens oneribus eius ac liberis communibus, qui sunt in avi familia, confertur. (D.49.17.16.Papinianus)

A fiúnak adott vagy ígért ajándék nem tartozik a peculium castrensébe. Ezzel nem látszik ellentétesnek, hogy Hadrianus idején a katona fiú feleségétől örökségként birtokba vett, vagy örökölt vagyon a peculium castrensébe tartozott. Idegentől való öröklésnél a jog ugyanazt kívánta meg, mint hozománynál, amely a szabadok közösségére épülő házasság terheit könnyíti meg és összekötő kapocs az ősi családdal.

A jogtudós a communis opinio kimondásával vezeti be a jogesetet. Majd utána hangsúlyozza, hogy a feleségtől örökölt vagy örökségként birtokba vett vagyon Hadrianus rendelete szerint peculium castrensének minősül, ez nem ellentétes az általános szabállyal, de valójában még is az. Hiszen Ulpianus által az ezt megelőzően elmondottakkal ellenkezik. Ez két dologgal is bizonyítható.
Egyrészt a kázus szerkezete is utal erre, hiszen Papinianus először mintegy megerősítésként kimondja az általános szabályt, majd közli Hadrianus rendeletét. Másrészt külön kihangsúlyozza, hogy ez Hadrianus idején volt így, ezzel utal arra, hogy sem előtte sem utána, viszont nem. Hadrianus privilégiumként megadta ezt a kedvezményt katonáinak.

Külön vizsgálandó a forrásnál az a megjelölés, hogy örökségként birtokba vett vagy örökölt vagyon. A jogtudós azért tesz különbséget, mert a fiú birtokba vehetett olyan vagyontárgyat is amiről azt hitte, hogy a felesége tulajdona volt és ebben a hiszemben elbirtokolta ezen vagyontárgy tulajdonjogát. De örökségként birtokba vett vagyontárgynak minősül a hagyomány is, hiszen a hagyományos az örökhagyó különös jogutódja.

Elgondolkodtató a forrás utolsó mondata, amely párhuzamot von az idegentől eredő örökség és a hozomány között.

Papinianus az apa által a fiúnak visszaadott dolgokról a következőket mondja:

Pater militi filio reverso quod donat, castrensia peculii non facit, sed alterius peculii, perindo ac si filius numquam militasset. (D.49.17.15Papinianus)

Amit az apa visszaad katona fiának az nem peculium castrense, hanem másmilyen peculium, éppen olyan mint az amit nem katonáskodással szerzett.

Bár a tényállás nagyon szűkszavú, de arról az esetről van szó, amikor a hatalomalatti fiú a katonáskodással szerzett különvagyonát átadja az apjának, aki utóbb visszaadja azt neki. Erre mondja Papinianus, hogy a visszaadott vagyon már nem lesz peculium castrense.
Azzal hogy a fiú a peculium castrenséjét apjának átadta, az elveszti peculium castrense jellegét és amikor az apa visszaadja azt a fiúnak az már ugyanolyan lesz, mint minden más peculium. A fiú nem rendelkezhet vele, mert az már apja vagyona lesz.

Majd Papinianus így folytatja:

Si stipulanti filio spondeat, si quidem ex causa peculii castrensis, tenebit stipulatio: ceterum ex qualibet alia causa non tenebit. Si pater a filio stipulatur, eadem distinctio servabitur.

(D.49.17.15.1-2.Papinianus)

Ha a stipuláló fiú peculium castrense címén ígér valamit az apának, a stipulatio kötelez, egyébként más jogcím alapján nem kötelez. Ha az apa fiának stipulál ugyanez a különbség fennáll.

A stipulatio[20] a római mindennapok leggyakoribb ügylete volt. Szóbeli kérdésfelelet formájában létrejövő, egyoldalú, absztrakt szerződés volt. A feltett kérdésre a stipuláló valaminek a szolgáltatását ígérte. Egyoldalú volt, mert az aki ígért valamit csak adós, akinek ígérte csak hitelező volt.
Absztrakt is volt, mert a szerződés kauzája magából az ügyletből nem derült ki. Csak a szerződő felek tudták, hogy a megígért összeget a stipuláló kölcsön, bérlet, vételár stb. jogcímén fizeti meg. A kezdetben szigorúan meghatározott szavakkal létrehozott stipulatio szigora enyhült és Leo császár rendelete óta bármilyen szavakkal megköthető volt az ügylet.

A forrásban szereplő stipulatio a felek megegyezésén alapuló fajtája ezen ügyletnek.

Ha a fiú peculium castrense jogcímén ígér valamit az apjának az őt kötelezi, míg más jogcímen nem és ez fordítva is igaz. Ez azért van így, mert a fiú a peculium castrensével szabadon rendelkezhet, így ha arra stipulál az köti őt, míg ha egyéb jogcímen az azért nem, mert egyéb jogcímen olyan vagyona nem lehet amelyen rendelkezési joga van, mivel apja hatalma alatt áll és ugyanez fordítva is igaz.
Ha tehát az apa ígér ugyanezen jogcím alapján a fiúnak valamit ez köti őt, míg ha más jogcímen, akkor nem. Ha más jogcímen ígér, akkor olyan mintha saját magának ígérne saját vagyona terhére. Ha a fiú ígér más jogcímen az is olyan mintha az apa vagyonából ígérne az apának. Azaz az apa saját magával állna lekötelezésben, ami lehetetlen. Ilyenkor a stipulatio függőben sem marad, hanem érvénytelenné válik.

Majd a peculium castrensébe tartozó rabszolgáról azt mondja:

Servus peculii, quod ad filium spectat, ab extero si stipuletor aut per traditionem accipiat, sine distinctione causarum res ad filium pertinebit: non enim ut filius duplex ius sustinet patris et filii familias, ita servus, qui peculii castrensis est quique nullo iure, quamdiu filius vivit, patri subiectus est, aliquid adquirere simpliciter stipulando vel accipiendo patri potest, quae ratio suadet, ut, si ab ipso patre servus, qui ad filium pertinet, stipuletur ex quamcumque causa vel traditum accipiat, sic adquiratur filio res et stipulatio, quemadmodum si exter promosisset, quoniam persona stipulantis et accipientis ea est, ut sine differentia causarum quod per eum agitur emolumentum filii spectet. 4. Si servi pater usum fructum amiserit, cuius proprietatem in castrensi peculio filius habebat, planem proprietatem habebit filius. (D.49.17.15.3.-4.Papinianus)

Ha a fiú peculiumába tartozó rabszolga idegentől stipulatióval vagy traditióval megszerzett valamit, az a jogcímek különbségére tekintet nélkül a fiút illeti, ugyanis nincs kétszeres joga az apának a peculium castrensébeli rabszolgára a fiúval szemben, nincs joga míg a fiú él. A fiú az apának alá van rendelve, egyszerűbben megszerezhet valamit stipulatióval vagy az apától megkaphatja.
A józan ész azt mondja, hogy ha az a rabszolga, aki a fiúé de az apánál van, ha traditióval vagy bármilyen más kauzából eredően stipulatióval szerez valamit, az a dolog a fiúé lesz, ha az idegen stipulatio alapján megígérte, mivel a rabszolga a azt a dolgot megszerző személyé, a kauzák különbözőségére tekintet nélkül az abból származó haszon is a fiút illeti. Ha az apa rabszolgán fennálló haszonélvezeti joga megszűnik, viszont tulajdonjoga a peculium castrenséből eredően a fiúnak van, akkor a teljes tulajdon a fiút illeti.

Nézzük meg először a forrás első mondatát. A fiú katonáskodással szerzett egy rabszolgát, aki stipulatióval vagy traditióval megszerez valamit. A stipulatiót már az előzőekben tárgyaltuk most nézzük meg a traditiót is. A traditio kezdetben csak az. ún. res nec mancipi, azaz a mancipatióval át nem ruházható dolgok átruházására volt alkalmas valamilyen jogcím alapján, úgy ahogy ezt Gaius is mondja. Tehát a traditio egy tulajdonszerzési mód, amelyhez kell egy jogcím is, amiben a tulajdonátszállás realizálódik (pl: adásvétel, kölcsön, csere stb.)
Iustinianus korára a formaságoktól mentes traditio teljesen kiszorítja a szigorúan formalizált mancipatiót, amely eredetileg a res mancipi, azaz a mancipálható dolgok átruházására volt alkalmas. Emiatt mondja Iustinianus, hogy a traditio mindenféle testi dolog átruházására használható.

A forrás szerint ha a peculium castrensébe tartozó rabszolga stipulatióval vagy traditióval szerez idegentől valamit az a fiút illeti a jogcímek különbözőségére való tekintet nélkül, mert az apának nincs kétszeres joga, nincs joga míg a fiú él. Ez a mondat több kérdést is felvett: a jogcímek közül miért csak a stipulatiót és a traditiót említi a jogtudós, hiszen más jogcímeken is lehet tulajdont szerezni, további kérdés mint jelenthet az apa kétszeres joga és mit jelent az hogy a nincs joga míg a fiú él.

A forrás azért csak a stipulatiót és a traditiót említi mert ezzel az összes szerzési jogcím felsorolásra került. Ugyanis a traditio tulajdonszerzési mód, amelyhez még szükséges egy jogcím is. Miután a traditio a mancipatiót teljesen kiszorította, ezáltal az egyetlen származékos tulajdonszerzési mód lett, amellyel az ügyletkötések során egyetlen ősidők óta létező szerződési forma vetélkedhetett, a stipulatio. Tehát a jogtudós azt is írhatta volna, hogy bármilyen jogcímen szerzett dolog a fiút illeti.

Az “apának nincs kétszeres joga” szövegrész azt jelentheti, hogy ha a fiú nem hagyja a peculium castrensét másra, akkor a halála után az apáé lesz, tehát ez a joga az apának megvan, de míg a fiú él az apának nincsen semmilyen joga a peculium castrenséhez, azaz nincs kétszeres joga. Sőt egyáltalán nincs joga míg a fiú él, ha a fiú végrendelet nélkül hal meg, az apának akkor lesz joga a peculium castrensére.

Majd utána úgy folytatódik, hogy a fiú az apának alá van rendelve és egyszerűbben megszerezhet valamit az apától stipulatióval, vagy megkaphatja tőle.

A fiú az apa patria potestasa alatt áll, ahogyan ez már a bevezetőben le lett írva. Az apától egyszerűbben úgy szerezhet meg valamit, ha az apa számára stipulál vagy neki ajándékoz valamit. Azonban már fentebb láthattuk, hogy ha az apa a fiú javára stipulál vagy ajándékoz, ez csak akkor érvényes ha peculium castrense címén történik, egyébként nem, mert a fiúnak egyéb jogcímen nem lehet vagyona, míg hatalomalatti mindent apjának szerez.

Majd azt mondja, hogy ha a fiú tulajdonában lévő rabszolga az apánál van és szerez valamit stipulatióval vagy traditióval, az a fiúé lesz, mivel a rabszolga is a fiúé.

Először is felmerül a kérdés, hogy a peculium castrensébeli rabszolga miért van az apánál.

Azért mert a peculium castrensébe tartozó rabszolgán az apának haszonélvezeti joga van, ezt mint újítást Iustinianus vezette be. Tehát ez azt jelenti, hogy a peculium castrensébeli rabszolga használati és gyümölcsöztetési joga az apát illeti meg.

Majd a jogtudós azt mondja, hogy az apa haszonélvezetében lévő rabszolga által szerzett dolgok és jogok a fiút illetik, mert ő a tulajdonos. Ez a döntés érdekes kérdést vet fel. Hiszen a haszonélvezeti jog lényegéhez tartozik, ahogy ez a paulusi meghatározásból kitűnik, a gyümölcsöztetési jog, azaz ami a haszonélvezetben lévő dolog hasznaként keletkezik az a haszonélvezőt kell hogy megillesse. Ezzel ellentétes állásponton van Gaius és Iustinianus is

A rabszolgán fennálló haszonélvezetnél feltehetőleg azért döntöttek így, mert a rabszolga jóval több hasznot hozhatott, mint a fizikai dolgok és ettől a jelentős haszontól nem akarták a tulajdonost elütni. Azonban, hogy még se üresítsék ki a haszonélvezeti jogot amit a haszonélvező vagyonának igénybevételével szerzett a rabszolga azt megkapta a haszonélvező.

A forrás utolsó mondata egybecseng az általános szabályokkal, ha a rabszolgán fennálló haszonélvezeti jog megszűnik a teljes tulajdon a fiút illeti, ha a rabszolga peculium castrenséjébe tartozik. A teljes tulajdon kifejezés magába foglalja a rabszolgát és minden hasznot, amit a rabszolga szerzett a haszonélvezeti jog megszűnése után.

Ha a fiú meghal és nem készített végrendeletet a haszonélvezeti jog akkor is megszűnik, mert a rabszolga és minden általa szerzett vagyon az apáé lesz, mint saját vagyona a peculium castrense jellegéből adódóan.



Folytatás: A peculium castrense fogalma és jellege II. rész