Rómában a katonákat nem mindig illette meg a korlátlan végrendelkezési jog az első aki ezt biztosította nekik Ulpianus szerint Ceasar volt:

Militibus liberam testamenti factionem primus quidem divus Julius Ceasar concessit:
sed ea concessio temporalis erat postea vero primus divus Titus dedit : post hoc Domitianus: postea divus Nerva plenissimam indulgentiam in milites contulit: eamque et Traianus secutus est et exinde mandatis inseri coepit capot tale.
( D.29.1.1.-Ulpianus)

De a Ceasar által megadott kedvezmény átmeneti volt . Azonban később Titus adta meg elsőnek, majd utána Domitianus és Nerva is megadta a legteljesebb kedvezményt a katonáknak. Traianus is folytatta ezt és ettől fogva bekerült egy ilyen jellegű rendelkezés a császári közigazgatási rendeletekbe.
Ceasart megelőzően a katonák a hadrakelt sereg előtt végrendelkezhettek, ez volt a katonai végrendelet ősi formája. Ekkor még a végrendelkezés nem magánügy, hanem az egész közösséget érintő közügy volt. Békeidőben a comitia calatan, a polgárok összessége előtt, háborúban pedig az egész sereg előtt lehetett végrendelkezni.
Először ezt Ceasar biztosította nekik és a végrendelet elkészítését magánüggyé is tette ezzel. A szöveg szerinti korlátlan végrendelkezési jog, azt jelentette, hogy minden alakiságtól mentesen, kötetlen formában rendelkezhettek haláluk esetére vagyonukról. A császárkorban ez a privilégium Titustól illette meg őket, de a császári rendeleteknek csak Traianustól lett állandó eleme. Titus e mellett a kedvezmények egész új sorát hozta be. Nem véletlen, hogy ez a jog véglegesen Traianustól lett a rescriptumok állandó eleme, hiszen Nerva egy tábornokot adoptált és tette utódjává. Ulpianus pedig felteszi a kérdést, hogy mi van akkor ha a katona az általános szabályok szerint akar végrendelkezni, de meghal mielőtt megtehetné?

Si miles, qui destinaverat communi iure testari, ante defecerit quam testaretur? Pomponius dubitat. sed cur non in milite diversum probet? neque enim qui voluit iure communi testari, statim beneficio militari renuntiavit, nec credendus est, quisquam genus testandi eligere ad impugnanda sua iudicia, sed magis utroque genere voluisse propter fortuitos casus: quemadmodum plerique pagani solent, cum testamenti faciunt prescripturam, adicere velle hoc etiam vice codicillorum valere. quicquam dixerit, si imperfectum sit testamentum, codicillos non esse, nam secundum nostram sententiam etiam divus Marcus rescripsit.
( D.29.1.3.-Ulpianus)

Pomponius ezt vitatja, vajon miért, kérdezi a jogtudós, hiszen nincsenek eltérő szabályok a katonák esetére? Ha valaki az általános szabályok szerint végrendelkezik, attól még nincs megvonva tőle a katonákat megillető kedvezmény, kivéve ha valaki azért választja ezt a végrendeletet, hogy megtámadhassa saját jogát. De nagyobb a hibázás lehetősége, ha valaki kétféleképpen készíti el a végrendeletét. A legtöbb polgár írásbeli végrendeletet készít, ha valamit később akar hozzáteheti fiókvégrendelettel. Marcussal egyezően szerintünk a végrendelet nem teljes, ha nincs fiókvégrendelet.
Ulpianus tehát vitába száll Pomponius kétkedésével és azt mondja, hogy ha a katona az általános szabályok szerint végrendelkezik, attól még a kedvezmény megilleti, kivéve ha a privilégiumot csalárd célra akarja használni, azaz a kedvezménnyel vissza akar élni. Nagyobb a veszélye érvénytelen végrendelet készítésének, ha két féle készül. A jogtudós szerint a leggyakrabban a polgárok írásbeli végrendeletet készítenek és utólag fiókvégrendeletet fűznek hozzá. Ez valószínűleg annyira gyakorlattá vált, hogy a jogtudósnak is az a véleménye, hogy az örökhagyó végakarata akkor teljes, ha fiókvégrendelet is van.

Aki katona az katonai végrendeletet készíthet még ha valamilyen fogyatékossága van akkor is, ezt mutatja egy, szintén Ulpianustól származó fragmentum:

Iure militari surdum et mutum testamentum facere posse ante causariam missionem in numeris manentem placet.
( D.29.1.4.-Ulpianus)

A katonai jog szerint a süket és a néma is tehet végrendeletet, amíg alkalmatlanság címén el nem bocsájtják a hadseregből. Nyilvánvaló, hogy a süket és a néma, ha katona volt, akkor ő is kötetlenül, alakszerűségektől mentesen végrendelkezhetett, valójában azonban végrendeletet alkotni csak írásban volt képes, hiszen szóbeli végrendeletetet nem volt képes tenni.

Szintén Ulpianus mondja, hogy az a személy, aki az ellenség fogságába esett nem végrendelkezhet:

Facere testamentum hostium potitus nec iure militari potest.
( D.29.1.10.-Ulpianus)

Ha ezt az esetet összevetjük a fictio legis Corneliae-vel látható, hogy a két eset között az a nagy különbség megvan, hogy a fictio legis Corneliae esetében a katona még szabad emberként végrendelkezett majd hadifogságba esett és ott meghalt. Ilyenkor a jog úgy tekintette, mint aki élete utolsó szabad pillanatában halt meg, míg jelen jogesetnél márcsak legfeljebb rabszolgaként végrendelezhetett volna. A rabszolgák pedig dolgok. Ugyancsak Ulpianustól származik a következő fragmentum, amelyből kiderül, hogy a katonai bűncselekmény alapján elítéltek a katonai jog alapján készíthetnek végrendeletet:

Ex militari delicto capite damnatis testamentum facere licet super bonis dumtaxat castrensibus: sed utrum iure militari an iure communi quaeritur. magis autem est, ut iure militari eis testandum sit: nam cum ei quasi militi tribuatur ius testandi consequens erit dicere iure militari ei testandum. quod ita intellegi oportet, si non sacramenti fides rupta sit.
(D.29.1.11.-Ulpianus)

A jogtudós felveti a kérdést, hogy miért a katonai jog alapján és miért nem a civiljog alapján, azért mert a katonai jog alapján szerezte a végrendelkezési jogot, ennek következtében a katonai jog szerint végrendelkezhet, amely a méltányosságon és nem az eskü kötőerején alapszik. Tehát a katonai bűncselekmény miatt halálra ítéltek bár megszegték katonai esküjüket, de a méltányosság szerint joguk van katonai végrendeletet készíteni. A jogtudós szerint a végrendelkezési joguk nem alapulhat az esküjükön, mert azt megszegték, hanem csak a méltányosságon.

Majd azt mondja, hogy a bizonytalan státuszú katona végrendelete érvényes, még akkor is, ha a katona apja él:

Si miles incertus, an sui iuris sit, testamentum fecerit, in ea conditione est testamentum eius, ut valeat: nam et si incertus, an pater suus vivat, testamentum fecerit, testamentum eius valebit.
( D.29.1.11.1.-Ulpianus)

Ha a katona esetében vitatott, hogy önjogú, vagy hatalomalatti végrendelete akkor is érvényes, ha az apja él. Ez azért van így, mert a katonáskodással szerzett vagyonról a hatalomalatti is szabadon végrendelkezhet. Tehát a katonáskodással szerzett vagyon esetében mindegy, hogy a katona önjogú, vagy hatalomalatti, mert arról minden esetben szabadon végrendelkezhet.

Ha a hatalomalatti nem tudja, hogy az apja meghalt, a katonai szolgálattal szerzett vagyonáról végrendelkezhet, de ez a joga nem terjed ki az apja vagyonára, csak a katonáskodással szerzettre:

Si filius familias ignorans patrem suum decessisse de castrensi peculio in militia testatus sit, non pertinebunt ad heredem euis patris bona, sed sola castrensia:
( D.29.1.11.2.-Ulpianus)

Ha a hatalomalatti abban a tudatban van, hogy az apja él, akkor végrendelete nem terjedhet ki az apjától örökölt vagyonra, mert az akarata erre nem irányulhatott, csak a katonáskodással szerzett vagyonára, mert arról minden körülmények között végrendelkezhet. Sőt azt kell mondanunk , hogy a szabad végrendelkezés joga a hatalomalattit csak a katonáskodással szerzett vagyonra illette meg. Ha erről nem végrendelkezett akkor azt a paterfamiliasa örökölte.

A katonák nem csak végrendelkezési képességgel, hanem öröklési képességgel is rendelkeztek. Erre utal Ulpianus a következő töredékkel:

Milites etiam his, qui heredes exstiterunt, possunt substituere in his dumtaxat, quae sunt ex testamento eorum consecuti.
(D.29.1.5.-Ulpianus)

A katonák lehettek örökösök és helyettes örökösök is végrendelet alapján, azaz közvetlenül kinevezhetőek voltak örökösnek, vagy egy örökös helyett, annak kiesése esetén helyettes örökösnek is végrendelet alapján. Majd így folytatja:

Si miles unum ex fundo heredem scripserit, creditum quantum ad residuum patrimonium intestatus decessisset: miles enim pro parte testatus potest decedere, pro parte intestatus.
( D.29.1.6.-Ulpianus)

Ha egy katonát örökössé neveznek a telek egy részére és a maradványt az örökhagyó halála folytán adósság fejében törvényes öröklés jogcímén megszerzi, akkor ő részben törvényes részben végrendeleti örökös. Tehát újra csak megerősíti, hogy katona örökölhet végrendelet alapján, de törvényes örökös is lehet. Tehát a katonáskodással szerzett vagyonnál a végrendeleti és a törvényes öröklés nem zárta ki egymást. Azonban a forráspéldánál a katona nem törvényes örökös, hanem hagyatéki hitelező, hiszen a fél hagyatékot adósság fejében szerzi meg. Tehát a forrás valójában nemcsak azt igazolja, hogy a katonák örökösök lehettek, hanem azt is, hogy hagyatéki hitelezők is.

Gaius a katonák, mint örököstársak örökléséről az alábbiakat mondja:

Si certarum rerum heredes instituerit miles, veluti alium urbanorum praediorum, alium rusticorum, alium ceterarum rerum, valebit institutio perindeque habebitur, atque si sine partibus heredes eos instituisset resque omnes suas per praeceptionem cuique legando distribuisset.
( D. 29.1.17.-Gaius)

Ha a katonák meghatározott dolgot, vagy más városi telki szolgalmat, vagy kültelki szolgalmat, vagy több dolgot örökölnek érvényesen és köztük a részek nincsenek pontosan meghatározva, mindenki a saját részét, úgy örökli, mint az előhagyománynál. Ez azt jelenti, hogy a katonák a hagyományok kiadásánál a többi örököst megelőzik ugyanúgy, mint az előhagyományos az örökösöket.

Összefoglalva a katonák öröklési és végrendelkezési képességéről írtakat elmondható, hogy a katonák először Ceasartól kapták meg a formaságoktól mentes végrendelkezés jogát, több átmeneti időszak után Traianustól lett a rescriptumok állandó eleme. Minden katonát megilletett ez a jog, még a fogyatékost is, amíg katona volt, de nem illette meg a hadifogságba esettet.
A katonákat a formaságoktól mentes végrendelkezési jog akként illette meg, hogy ha önjogú volt akkor a teljes vagyonáról végrendelkezhetett a katonai jog szerint, ha hatalomalatti volt, akkor csak a katonáskodással szerzett vagyonról. A peculium castrensénél a végrendeleti és a törvényes öröklés nem zárta ki egymást, úgymint az egyéb hagyatéknál. A katonák öröklési képessége azonos volt a civilekével.



Varga Péter