A katonák után öröklésre nagyjából ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a civilek utánira, de annyi különbség még is csak van, hogy peregrinusokat és latinusokat is nevezhettek örökösül, vagy azoknak hagyományozhattak.

Ide kapcsolódóan mondja Ulpianus:

Miles et ad tempus heredem facere potest et alium post tempus vel ex conditione vel in conditionem.
( D.29.1.15.4.-Ulpianus)

A katona valakit bizonyos ideig örökösévé tehet, majd mást is az örökösévé tehet bizonyos feltétel bekövetkeztéig, vagy be nem következtéig. Majd így folytatja:

Item tam sibi quam filio iure militari testamentum facere potest: et soli filio, tametsi sibi non fecerit: quod testamentum valebit, si forte pater vel in militia vel intra annum militiae decessit.
(D.29.1.15.5.-Ulpianus)

Ugyancsak lehetséges a katonai jog szerint, hogy a katona végrendelkezzen saját maga és fia javára , csak egyedül a fia javára, ez a végrendelet érvényes, de nem végrendelkezhet csak saját maga javára, ha az apa meghal a katonai szolgálatban, vagy a katonai szolgálat megszűnését követő egy éven belül.
A forrásból egyértelmű, hogy a katona nem végrendelkezhet saját maga javára és az is egyértelmű, hogy végrendelkezhet csak a fia javára. Töprengésre ad okot a forrás azon része amely szerint a katonai jog szerint a katona végrendelkezhet saját maga és fia javára. A forrás szövege problémás, értelmetlen a katona saját maga részére való végrendelkezése, még ha csak részben történik is.
Feltételezhető, hogy a kompillátorok tévedésből kihagyták a „non” szócskát, mert a „non” szócska beírásával kaphat értelmet a forrás ezen része, tehát a katona a katonai jog szerint nem végrendelkezhet saját maga és fia javára.”
Ulpianus azt írja, hogy ugyanaz a helyzet, ha megváltoztatja végrendeletét, de nem a katonáskodással szerzett vagyonról írtat, hanem az apjától érvényesen szerzetett, hogy azt más örökösre írassa:

Idem est, etsi de testamento mutando cogitavit, non quia adimere volebat castrensia bona heredi scripto, sed quia de paternis testari volebat et alium heredem scribere.
( D.29.1.13.-Ulpianus)

Az „ugyanaz a helyzet” kifejezéssel Ulpianus visszautal a D.29.1.11.2. alatti kázusra, amikor is ahhoz hasonlóan szintén érvénytelen lesz a végrendelet, ha a katona nem a saját a katonáskodással szerzett vagyonról írásban készített végrendeletét kívánja megváltoztatni, hanem az apjától érvényes végrendelettel örökölt vagyonra más személy öröklését kívánja. Nyilvánvaló, hogy a favor testamenti elvéből kiindulva az apa végrendeletét a fiú nem változtathatja meg. Ez sértené a semel heres sempel heres elvét is, hiszen, ha már egyszer végrendelettel megörökölte az apja vagyonát, akkor utóbb azt megváltoztatva, másra át nem testálhatja, mert aki egyszer örökös lett az örökös is marad.

Majd pedig így folytatja:

Sed si iam veteranus decessit, universa bona etiam paterna ad heredem pertinere castrensium Marcellus libro decimo digestorum scribit: neque enim iam potuit de parte bonorum testari. (D.29.1.13.1.-Ulpianus)

De ha akkor hal meg, amikor már veterán, Marcellus digestájának 10. könyvében
azt írja, az apától örökölt vagyona és a katonáskodással szerzett vagyona is a végrendeleti örökösé lesz, még ha nem tudott végrendelkezni róla akkor is.
Az előbbi kázust tovább folytatva mondja azt a jogtudós, hogy ha a katona a katonáskodással szerzett vagyonáról végrendelkezett és az apjától örökölt vagyonról nem akkor a teljes hagyaték a végrendeleti örökösé lesz. Ennek indoka az, hogy az apjától örökölt vagyonra az általános szabályok vonatkoztak és ennél csak egyfajta öröklés létezett, ha volt végrendelet, még ha abban nem is a teljes hagyatékról rendelkeztek, akkor is a teljes hagyatékban végrendeleti öröklés állt be. Az általános szabályok szerint a törvényes és a végrendeleti öröklés egymást kizárták.

Majd tovább folytatja a deportáltak és a bűntetésből rabszolgává lett személyek öröklésével:

Et deportati et fere omnes, qui testamenti factionem non habent, a milite heredes institui possunt. sed si servum poenae heredem scribat, institutio non valebit: sed si mortis tempore in civitate inveniatur, institutio incipit convalescere quasi nunc data hereditate. et generaliter in omnibus id poterit dici quos miles scribit heredes, út institutio incipiat vires habere, si mortis tempore talis inveniatur, ut a milite institui potuerit.
(D.29.1.13.2.-Ulpianus)

A deportáltak és a végrendelkezési joggal nem rendelkező más személyek a katonák után örökölhetnek. Ha büntetésből rabszolgává lett személy van örökössé kinevezve ő a szerzésre nem képes, ha a halál időpontjában polgár volt, akkor szerzőképes, feltéve hogy az öröklési joga akkor még fennállt.
Általában elmondható, hogy a katonák után mindenki öröklőképes, ha a halál időpontjában öröklési joga fennáll. Tehát a katonák után ugyanúgy öröklőképes mindenki, mint a civilek után, ha öröklési joga megvan, kivéve a deportáltakat. A száműzetésre ítéltek civilek után nem örökölhettek, mivel a száműzött római polgár peregrinussá lett , katonák után azonban igen. A deportált elveszti polgárjogát, minden vagyonát, szabadságát megtarthatja, rá nem a ius civile, hanem a ius gentium vonatkozik. A deportálás rendszerint egy szigetre történik.

A büntetésből rabszolgává lett személyek esetében nincsen különbség, hiszen a katonák után is csak akkor örökölhettek, ha az örökhagyó halála pillanatában polgárok voltak, tehát volt öröklési képességük, azaz nem voltak még rabszolgák. Egyébként szerzésre csak uruk számára voltak képesek, saját maguk javára nem.
Azok a nők, akikre a szégyen gyanuja vetül Tryphoninus szerint nem örökölhetnek katonai végrendelet alapján sem, Hadrianus rescriptuma szerint:

Mulier, in qua turpis suspicio cadere potest, nec ex testamento militis aliquid capere potest, ut divus Hadrianus rescripsit.
( D.29.1.41.1.-Tryphoninus)

Ha valaki becstelenné vált nem lehetett olyan jogviszonyok alanya, vagy tanuja, amely bizonyos megbízhatóságot kívánt. Papinianus azt az esetet tárgyalja, amikor a katona másra hagyja katonáskodással szerzett és megint másra nem katonáskodással szerzett vagyonát:

Miles castrensium et non castrensium diversis heredibus institutis postea castrensium bonorum alios heredes instituit. prioribus tabulis tantum abstulisse videtur, quantum in posteriores contulerit: nec videtur mutare, etsi prioribus tabulis unus heres scriptus fuisset. (D.29.1.36.1.-Papinianus).

Egy katona miután különböző örökösökre hagyta katonáskodással és nem katonáskodással szerzett vagyonát, utóbb más örökösökre hagyja katonáskodással szerzett vagyonát. Aztán úgy határoz, hogy a korábbi végrendeletéből kivesz egy részt és ugyanúgy áthelyezi egy későbbibe, ez nem változtat a helyzeten még akkor sem, ha egyetlen örökös örökölt volna a korábbi végrendelet alapján.
A jogesetből egyértelműen kitűnik, hogy mindig a katona utolsó akarata az érvényes öröklésnél. Ha később készít egy végrendeletet, akkor a korábbi automatikusan megdől. Ha a korábbi végrendeletének egy részét átteszi a későbbi végrendeletébe, ezzel nem a korábbi végrendeletének egy része válik újra érvényessé, hanem mint végső akarata.

Ulpianus a rabszolgák öröklésével kapcsolatban két kázust ismertet:

Si servum proprium, quem liberum esse credidisset, miles heredem sine libertate insituit in ea conditione est, ut institutio non valeat.
(D.29.13.3.-Ulpianus)

Ha egy katona saját rabszolgáját nevezi ki örökösének azt gondolván, hogy szabad, ha a szabadsága nincs meg, akkor öröklésre nem képes. A rabszolga jogképtelen így nem is örökölhet, tehát a végrendelet megdől. A tényleges állapot érvényesül, nem pedig a katona vélekedése.

Cum miles in testamento suo servo libertatem dederit eidemque et a primo et a secundo herede per fideicommissum hereditatem reliquerit, quamvis et primus heres et substitutus priusquam adierint hereditatem, mortem obierunt, non debere intestati exitum facere imperator noster cum divo Severo rescripsit: sed perinde habendum est, ac si eidem servo libertas simul et hereditas directo data esset, quae utraque ad eum pervenire testatorem voluisse negari non potest.
( D.29.1.13.4.-Ulpianus)

Amikor egy katona végrendeletében felszabadítja rabszolgáit [19] és hitbizományosaiként első és második helyen örökösévé teszi és a rabszolgák meghalnak mielőtt az örökséget megszerezték volna Severus császár rescriptumában azt mondja, bár a végrendeletnek nem kell megdőlnie, de az örökhagyó kétségtelenül azt akarta, hogy a rabszolgák egyszerre és közvetlenül szerezzék meg a szabadságot és az örökséget.
Ulpianus abból, hogy az örökhagyó a rabszolgákat csak a végrendeletében akarta felszabadítani következtetett arra, hogy a szándéka arra irányult, hogy egyszerre szerezzék meg a szabadságot és az örökséget. Ha nem ez lett volna a szándéka, akkor már a végrendelet elkészítése előtt felszabadította volna őket és utána végrendelkezett volna a javukra.

Paulus a felszabadított utáni örökléssel kapcsolatban az alábbi kázust ismerteti:

Si duobus a milite liberto scriptis heredibus alter omiserit hereditatem, pro ea parte intestatus videbitur defunctus decessisse, quia miles et pro parte testari potest, et competit patrono ab intestato bonorum possessio, nisi si haec voluntas defuncti probata fuerit, út omittente altero ad alterum vellet totam redire hereditatem.
( D.29.1.37.-Paulus)

Ha a felszabadított katona két örököst nevezett ki és az egyik nem örökölhet, az örökhagyó akarata az, hogy a végrendelet részben megdőljön, mert egy katona részlegesen is tud örökölni és a bonorum possessiora a felszabadított patronusa tarthat igényt, kivéve ha az örökhagyó kinyilvánította, hogyha az egyik örökös nem szerezheti meg az örökséget, akkor a teljes hagyaték a másiké legyen.
Itt arról van szó, hogy a libertinus végrendelete részben megdől és megdőlt részre beáll a törvényes öröklés, mert mint korábban látható volt, a katonáskodással szerzett vagyonban a végrendeleti és a törvényes öröklés nem zárta ki egymást. Ha a libertinusnak nem volt suus örököse, akkor a patrónusa örökölt utána, mint törvényes örökös. De ha a libertinus azt kívánta a teljes vagyonában beállt a végrendeleti öröklés, csak a végrendeleti örökös örökölt. Eltérően az általános szabályoktól a libertinus katona végrendelet készítésével kizárhatta patrónusát az öröklésből. A civileknél a patrónust ilyen végrendelet esetében is megillette a kötelesrész.

Ulpianus azt mondja, magától értődik, hogy ha a katonának csak egyetlen szükségképpeni örököse van, ez hitelezőinek hátrányos:

In fraudem plane creditorum nec miles amplius quam unum necessarium facere poterit.
( D. 29.1.15.-Ulpianus)

A forrás két kérdést vet fel, az egyik, hogy miért volt hátrányos a hagyatéki hitelezőknek, ha csak egy örökös volt, a másik hogy ki a szükségképpeni örökös.
Azért volt hátrányos, mert az örökös a hagyatéki hitelezők felé saját vagyonával is felelt, felelőssége korlátlan (ultra vires hereditatis) volt. Azaz ha a hagyaték nem volt elegendő az örökhagyó hitelezőinek kielégítésére, akkor az örökös saját vagyona is fedezetül szolgált. Ezért, minél több örökös volt, annál nagyobb volt az esély a túl adósodott hagyaték hitelezőinek a követelésük megtérülésére.
Rómában az örökösöknek két csoportja volt a szükségképpeni örökösök, akik az örökhagyó halálának pillanatában ipso iure örökösök lettek, ezt el sem háríthatták és a házon kívüli örökösök, akik csak akkor váltak örökössé, ha elfogadó nyilatkozatot tettek. A házon kívüli örökösök túladósodott hagyaték esetén ha nem fogadták el az örökséget, így megmenekültek attól, hogy a saját vagyonuk is fedezetül szolgáljon, de a szükségképpeni örökösök, mivel mindenféleképpen örökösök lettek, ezt elhárítani csak akkor tudták, ha tartózkodtak a hagyaték átvételétől.

Gaius Julianusra hivatkozva a következőket mondja arra az esetre, hogyha egy katona után más személy örökli a katonáskodással szerzett vagyont és más az egyéb vagyont:

Iulianus etiam sit, si quis alium castrensium rerum, alium ceterarum scripsisset, quasi duorum hominum duas hereditates intellegi, út etiam in aes alienum, quod in castris contractum esset, solus is teneatur, qui castrensium rerum heres institutus esset, extra castra contracto aere alieno is solus obligetur, qui ceterarum rerum heres scriptus esset. cui scilicet conveniens videtur respondisse, ut ex quaqua causa debeatur militi, vel huic heredi, vel illi ipso iure debeatur. quod si alterutra pars bonorum aeri alieno, quod ex ea causa pendebit, non sufficiat et propter hoc is qui ex ea parte heres institutus est non adierit, alterum qui adisset compellendum esse aut defendere totam hereditatem aut totam creditoribus solvere. (D.29.1.17.1.-Gaius)

Julianus azt mondja, hogyha az egyik személy a katonáskodással szerzett vagyont örökli, míg egy másik az egyéb vagyont, ezt úgy kell érteni, hogy a két örökség két személyé, ez annyira így van, hogy a katonai szolgálattal szerzett vagyont terhelő tartozásokért csak az ezt öröklő személy tartozik felelősséggel, míg az egyéb vagyont terhelő tartozásokért csak az egyéb vagyon szolgál fedezetül. Az bizonyos, hogy vannak a katonát terhelő tartozások és vannak a törvény erejénél fogva létrejött tartozások, amelyek a későbbi, vagy a korábbi örökösé. Ha a felosztott vagyon nem fedezi a kifizetetlen adósságokat, akkor az az örökös, aki nem ezt a részt szerezte meg, az nem felelős, míg a másiktól kikényszeríthető keresettel teljes öröksége erejéig, vagy megfizeti a teljes tartozást a hitelezőknek.
Itt Julianusra hivatkozva Gaius egy olyan esetet ismertet, amikor a katona után a hagyatéknak két része van, a katonáskodással szerzett vagyon, illetve a nem katonáskodással szerzett vagyon. Ezt a két fajta vagyontömeget két személy örökli. A két hagyatéki rész teljesen külön válik, a katonáskodással szerzett vagyont terhelő tartozásokért csak az ezt a vagyont öröklő örökös tartozik felelőséggel, míg a nem a katonáskodással szerzett vagyont terhelő tartozásokért csak az ezt öröklő örökös tartozik felelőséggel.

Gaius szerint a nem az általa örökölt vagyont terhelő tartozásokért az örökös nem felelős, noha ugyanannak a katonának a hagyatékáról van szó. A felelős örökös két dolgot tehet, vagy kifizeti a tartozást, vagy keresettel hajtják be rajta az öröksége erejéig, azaz a felelőssége a hagyatéki tartozásokért korlátozott. A korlátozott felelősség iustinianusi beszúrás, hiszen Gaius (Gai. 2.158) korában még csak a korlátlan, ultra vires hereditatis felelősség volt ismert.
Ugyanakkor Marcellus a következőket mondja:

Si secundum probabilem voluntatem militis hereditas eius non adeatur, nec res castrenses heredibus competunt.
(D.29.1.32.-Marcellus)

Ha egy katona öröksége nem száll át feltehető akarata szerint, akkor a katonáskodással szerzett vagyon sem lesz az örököseié.A rendelkezés egyértelmű a katona akarata szerint hagyatéka csak akkor szállhat át, ha a végrendelete érvényes.
Ulpianustól származik az alábbi kázus:

Cum filius familias miles decessisset filio impubere herede instituto eique substituisset in avi potestate manenti tutoresque dedisset, divi fratres rescripserunt substitutionem quidem valere, tutoris autem dationem non valere, quia hereditati quidem suae miles qualem vellet substitutionem facere potest, verum tamen alienum ius minuere non potest.
( D.29.1.28.-Ulpianus)

Ha egy hatalomalatti meghal, miután serdületlenként megszerzett egy örökséget, az ő helyére kijelölt fia a gyámjává kijelölt nagyapja hatalma alatt marad, a császári rescriptum szerint az öröklés érvényes, de a gyámi kijelölés nem érvényes, mert egy katona biztosan nem akarhat olyan öröklést a hagyatékában, amelynek nyomán más az ő jogait csorbíthatja. Az unoka, mivel a nagyapja agnatiojában maradt, ezért felette a nagyapa apai hatalmat gyakorol. Ha még ő lenne az unoka gyámja is, akkor ő kezelhetné az unoka apja utáni örökségét. Ezért utal a rescriptum arra, hogy a nagyapa a halott fia jogait vagyonkezelésével csorbíthatná. Ezen a véleményen van Tryphoninus ( D.29.1.41.2.) is.
Végül pedig álljon itt két jogeset a katonák utáni csalárd úton való öröklésre Ulpianustól majd Gaiustól.

Si quis se scribat heredem in testamento militis, non remittitur ei senatus consulti poena.
( D. 29.1.15.3.- Ulpianus )

A jogtudós azt mondja, hogy ha valaki saját magát írja be örökösként egy katona végrendeletébe egy senatusconsultum szerint a bűntetéstől nem lehet eltekinteni. Ez az örökösnevezés mindenképpen érvénytelen hiszen nem az örökhagyótól származik.

Si pater a filio familias milite ex castrensi peculio heres institutus omissa causa testamenti aliquid ex peculio possidebit dolove malo fecerit, quo minus possideret, datur in eium legatorum actio.
(D.29.1.17.3.-Gaius)

Ha az apa katona fia katonáskodással szerzett vagyonát, mintha örököse lenne, csalárd módon, vagy megtévesztéssel birtokba veszi, birtokát nem tarthatja meg és öröklési keresetet is adnak ellene. Itt arról van szó, hogy az apa fia végrendeleti felhatalmazása nélkül szerzi meg valamilyen meg nem engedhető módon a katonáskodással szerzett vagyonát, mintha neki örököse lenne.

Összegezve a fejezetben írtakat elmondható, hogy a katona hagyatékában az általános szabályoktól eltérően megállt egymás mellett a törvényes és a végrendeleti öröklés. Ha a katona katonáskodással szerzett vagyonát és a nem katonáskodással szerzett vagyont más és más személy örökölte, akkor a két hagyatéki rész teljesen elvált egymástól, mindegyik örökös csak az általa örökölt részt terhelő hagyatéki tartozásokért felelt a teljes vagyonával egészen Iustinianusig, nála már csak az öröksége erejéig. A katonák után az általános szabályoktól eltérően a deportáltak is örökölhettek.



Varga Péter