A katonai végrendeletre speciális szabályok vonatkoztak Gaius alábbi forráshelye szerint:

De militis testamento ideo separatim proconsul edicit, quod optime novitex constitutionibus principalibus propria atque singularia iura in testamenta eorum observari.
( D.29.1.2.-Gaius )

A proconsul kiadott egy edictumot a katonák végrendeletének elkülönítéséről, mert jól tudta a császári rendeletekből, hogy a katonák végrendeletére speciális rendelkezések vonatkoznak. A speciális szabályok jórészt azért térnek el az általános szabályoktól, mert a katonai végrendeletnél a jog több kedvezményt biztosít, mint az általános végrendeletnél. Így például Papinianus szerint a katonák még ha tudnak is írni mellőzhetik:

Milites enim ea dumtaxat, quae haberent scriptis, reliquunt.
( D. 29.1.12.-Papinianus )

Azaz a katonai végrendelet szóban is érvényes. Az írásbeliség a végrendelet tartalmának bizonyítására a legalkalmasabb forma, mellőzésének azonban két praktikus oka lehetett. Az egyik a célszerűség, hogy a katona a harctéren csata előtt, vagy a harc közben, vagy utána esetleg sebesülten gyorsabban és egyszerűbben tudjon végrendelkezni. Nagyon megnehezíthette volna a végrendelkezést az írásbeliség kötelezettsége, hiszen az egyszerű katonák felszerelése között nem igen volt papírusz és írószerszám.
A másik oka az írásbeli forma mellőzésének pedig az lehetett, hogy a katonák egyrésze nem tudott írni, tőlük ezért az írásbeliség megkövetelése elvette volna a végrendelkezési jog gyakorlásának lehetőségét. Ezért a célszerűség került előtérbe a bizonyítás megkönnyítésével szemben.

Szintén az alakszerűség mellőzhetőségére utal Florentinus töredéke:

Divus Traianus Statilio Severo ita rescripsit: Id privilegium, quod militantibus datum est, ut quoquo modo facta ab his testamenta rata sint, sic intellegi debet, ut utique prius constare debeat testamentum factum esse, quod et sine scriptura et a non militantibus fieri potest. si ergo miles, de cuius bonis apud te quaeritur, convocatis ad hoc hominibus, ut voluntatem suam testaretur, ita locutus est, ut declararet, quem vellet sibi esse heredem et cui libertatem tribuere: potest videri sine scripto hoc modo esse testatus et voluntas eius rata habenda est. Ceterum si, ut plerumque sermonibus fieri solet, dixit alicui: ego te heredem facio” aut tibi bona mea relinquo”, non oportet hoc pro testamento observari. nec ullorum magis interest, quam ipsorum, quibus id privilegium datum est, eiusmodi exemplum non admitti: alioquin non difficulter post mortem alicuius militis testes existerent, qui adfirmarent se audisse dicentem aliquem relinquere se bona cui visum sit, et per hoc iudicia vera subvertuntur”.
( D.29.1.24.-Florentinus ).

Traianus az alábbi rescriptumot intézte Statilius Severushoz:
A katonáknak az a privilégiuma, hogy az általuk készített végrendelet a régi szokás szerint érvényes, azt úgy kell érteni, hogy annak kell bebizonyítva lenni, hogy tényleg végrendelkeztek; amit írás nélkül még a nem katonák is csinálhatnak . Az a katona, kinek vagyona ügyében előtted a per folyik, ha a végből, hogy végakaratának tanúi legyenek, összehívott emberek előtt kinyilvánította , hogy kit akar örökösének, kinek hagyományoz szabadságot, tekinthető úgy, mint aki írásba foglalás nélkül végrendelkezett és az akarata érvényesülni fog. Például , ha gyakran mondja azt a katona valakinek, hogy örökösömmé teszlek”, vagy rád hagyom a vagyonom”, ezt nem kell végrendeletnek tekinteni. Hiszen senkinek nincs inkább érdekében, mint éppen azoknak, kiknek ez a privilégium adva van, hogy a hasonló eseteket ne ismerjük el, mert így a katona halála után könnyen felléphetnének tanúk, akik azt állítanák, hogy hallották mikor ez kijelentette, hogy erre meg arra hagyja a vagyonát és az igazi szándék megmásítattnék.”

A Florentinus által idézett császári rescriptum bizonyítja, hogy a katonáknál tényleges igény volt a katonai végrendelet, mint privilegizált végrendeleti forma létezésére. A forrás újfent megerősíti, hogy a katonai végrendelet érvényességéhez az írásba foglalás nem volt feltétel. Utána a császár kioktatja Statilius Severust, hogy milyen esetekben kell a katona kijelentéseit végintézkedésnek tekinteni. Ezek után pedig kiderül, hogy a katona végrendelkezési szándékának komolynak kell lennie, ha csak azt mondja valakinek, hogy örökösévé teszi, hogy rá hagyja a vagyonát, ha az erre irányuló akarata nem tűnik egyértelműnek, akkor nem lehet végrendeletnek tekinteni, de ha vannak tanuk, akiket a katona azzal a céllal hivott oda, hogy hallják végakaratát, akkor az ilyen kijelentés végrendelkezésnek tekintendő. Viszont ha a katona halála után jelentkeznek bizonyos személyek, hogy ők hallották, hogy az elhalt kire kívánta hagyni vagyonát, ezt nem lehet végrendeletként értékelni, mivel ezeknél a személyeknél nem bizonyítható állításuk valódisága. Amikor a katona kifejezetten maga kéri fel társait, hogy hallják az ő végakaratát, itt egyértelműen megállapítható a katona végakarata, de ha a katona nem nyilatkoztatta ki egyértelműen, hogy végrendelkezik, de társai jelentkeznek, hogy hallották végakaratát, itt a bizonyosság nem egyértelmű, végrendeletként nem elfogadható.

Ulpianus és Marcellus szerint voltak olyan szabályok is, amelyek mind a civilek, mind a katonák végrendeletére vonatkoztak:

Bonorum possessionem ultra tempora edicto determinata nec militis posse adgnosci Papinianus libro quarto decimo quaestionum scribit, quia generalis est ista determinatio.
( D.29.1.15.6.-Ulpianus)

Papinianus azt írja a kérdésekről szóló 14. könyvében, még a katona sem szerezheti meg a bonorum possessiót az edictumban meghatározott időn túl, mert az erre nyitva álló idő általánosan van meghatározva. Azaz a a praetor csak az edictumában rögzített idő alatt utalja be a hagyaték birtokába az örökölni szándékozót, még ha katona akkor is, mert ez az általános öröklési szabály a katonákra is vonatkozik. Szintén általános szabály érvényesüléséről ír Marcellus:

Edictum praetoris, quo iusiurandum heredibus institutis legatariisque remittitur, locum habet etiam in militum testamentis, sicut etiam si fideicommissis: idemque si turpis esset condicio.
( D.29.1.29.2-Marcellus)

A praetori edictumban foglalt, az örökség megszerzéséhez szükséges elfogadó nyilatkozat vonatkozik a katonai végrendelet alapján szerző hagyományosokra, a hitbizományosokra, akkor is ha a feltétel csalárd volt. Tehát a katonai végrendelet alapján a hagyományos és a hitbizományos is csak akkor szerzi meg a hagyományt, illetve a hitbizományt, ha-az általános szabályok szerint- elfogadó nyilatkozatot tesz.
Az elfogadó nyilatkozat szükségességéről folyó vita Gaius idejére nyugvópontra jutott és a communis oppinio szerint az elfogadó nyilatkozat szükséges, amely akár ráutaló magatartás is lehet. Marcellussal szemben Gaius nem említi a hitbizományt. Szintén az általános szabályok vonatkoztak csalárd feltétel esetén.

Majd Marcellus így folytatja:

Patri eius, qui in emancipatione ipse manumissor exstitisset, contra tabulas testamenti dandam bonorum possessionem partis debitae placet exceptis his rebus, quas in castris adquisisset, quarum liberam testamenti factionem habet:
( D.29.1.29.3-Marcellus)

Az apának, aki fia felett felszabadítás útján elvesztette hatalmát végrendelet ellenére való öröklés alapján meg kell kapja a köteles részét, kivéve azt a vagyont amit a fiú katonáskodással szerzett, mert arra szabad végrendelkezési joga van. A forrás szerint az apa, mint anyagilag mellőzhetetlen az emancipált fia hagyatékából kötelesrészre tarthat igényt, de ez nem vonatkozik a fiú azon különvagyonára, amit katonáskodással szerzett. Azaz a kötelesrész a katonáskodással szerzett vagyonnál nem érvényesül. Szintén ez a véleménye Paulusnak egy császári rescriptumra hivatkozva:

nam in bona castrensia non esse dandam contra tabulas filii militis bonorum possessionem divus Pius Antoninus rescripsit.
( D.29.1.30.- Paulus )

Tryphoninus az általános szabályokkal egyezően szól arról, hogy a katona nem tud gyámot rendelni annak, aki más hatalma alatt áll:

Nec tutorem ei, qui in aliena est potestate, miles dare potest.
(D.29.1.41.2.-Tryphoninus)

A felmenők a gyerekeiknek, akik hatalmuk alatt állottak végrendeletileg gyámot rendelhettek. A fiú- és lányunokáknak is lehet gyámot rendelni, ha a végrendelkező halála után nem jutottak vissza apjuk hatalma alá. Ha a fiú apja halála pillanatában az apja hatalma alatt volt, akkor a tőle való unokáknak a nagyapa végrendeletében nem rendelhet gyámot, mert halála után az unokák apjuk hatalma alá kerülnek ( Gai. 144. 146 ).

Összegezve a katonai végrendelet speciális szabályait a következő megállapításokat tehetjük: a császári rendeletek mindig megerősítették a katonai végrendelet privilegizált voltát, s olyan végrendeleteknek is megadták a privilégiumot, amelyet nem a katonai szolgálat alatt készítettek.
A katona a peculium castrenséjéről, a katonáskodással szerzett vagyonáról szabadon végrendelkezhetett és arra nem vonatkoztak az anyagi mellőzhetetlenség szabályai. Ugyanakkor a katonai végrendelet alapján szerző hagyományosnak és hitbizományosnak az általános szabályok szerinti elfogadó nyilatkozatot kellett tennie. Érvényesültek a praetori edictumban a csalárd feltétel esetére kialakított szabályok is.



Varga Péter