logo

VIII December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A bűntett és a büntetés

a) A bűncselekmény legkorábbi megjelölése a latin nyelvben noxa vagy noxia. Eredetileg ez minden jogsértésre vonatkoztatható volt, később csak olyan cselekményekre, amelyekért nem az elkövető felelt. Így az olyan jogsértésekre, amelyekben az állam felelt a polgárért, tehát más közösségek megsértésére, valamint, ha a családfő felelt a hatalma alatt állókért, gyermekeiért és családtagjaiért, vagy rabszolgáiért. Gaius a XII táblás törvényhez írt kommentárjában rögzíti:
„Noxiae appellatione omne delictum continetur", azaz a noxia minden bűncselekményt magában foglal. Ennek ellenére a személyt közvetlenül terhelő bűntettet általában nem nevezik noxa-nak, az állat által elkövetett sérelmet pedig többnyire pauperies-nek. Más szavakat is használtak a bűncselekmény jelölésére.

A scelus, nefas, probrum, flagitium, peccatum, maleficium és facinus többnyire erkölcsi, irodalmi jelölések, jogi terminus technicus értelem nélkül. Az iniuria fogalom, amely kifejezetten jogi szakkifejezés, jelenti tágabb értelemben a jogellenességet, tehát nem csak a bűncselekményt, szűkebb értelemben pedig a kifejezetten személy ellen irányuló jogsértést mint magánbűncselekményt. Általában „bűncselekmény"-értelemmel azonban sosem használták. Marad a bűncselekmény fogalmának megjelölésére két kifejezés: crimen és delictum.

A crimen görög eredetű jövevényszó, a cernere igéből származik, ez „külön büntetést" jelent.

Tulajdonképpen vádat, vádeljárást, a bűncselekmény feltárását, felkutatását, elszigetelését jelenti. Később azonban már csak a bűnvádra és ennek tárgyára vonatkozott. Használták mint magánvádat is, később a közvád általános kifejezése lett. Magándelictum értelemben Gaius (3. 197., 208., 4. 178.) használta a lopás megjelölésénél, Paulus (D. 9.2.30.3.) a rongálás megjelölésénél, tehát a klasz-szikus korban még nem kizárólag közdelictumokra alkalmazták. Mellékneve, a bűnöst vagy üldözendőt jelentő „criminalis" először Diocletian szövegeiben fordul elő (C.9.1.17.). A későbbi jogi terminusok elszigetelődése során azonban crimen a közüldözés alá eső bűncselekményeket jelentette.
A delictum szó a delinquo igéből elhagyást, félrelépést, így hibát jelent. Plautus vígjátékaiban már előfordul ebben az értelemben. Jelölt mind köz-, mind magándelictumokat, minden olyat, ami büntetéssel járt. A klasszikus kornak köszönhető a delicta privata, a magánbűncselekmények összefoglalása, és később a crimennel szembeállítva mind általánosabbá válik a delictumnak elsősorban ezekre való alkalmazása.

Justinianus Digestáiban ad bizonyos büntetőjogi csoportosítást. A 47-48-as könyv — a szerkesztésről szóló constitutio szerint (C.1.17.2.8.) — pro delictis privatis et extraordinariis nec non publicis critninibus, tehát a magán és különleges delictumok, valamint a nyilvános crimenek üldözésére szolgáló jogszabályok összegyűjtése céljából nyert összeállítást. A kifejezések következetes elhatárolása azonban nála sem tapasztalható, már csak a feldolgozott anyag miatt sem. A két fogalom még ott is egymásba folyik.


b) A büntetés a római jogban eredetileg elégtétel formájában jelentkezett. Ez összefügg azzal, hogy a kezdetleges jogok a társadalmi erkölcs sérelmében általában egyúttal felsőbb törvény sérelmét is látták. A büntetés az ilyen, isteneket ért sérelem megtorlása. Általában a közösségből való teljes kizárást vagy a személy feláldozását jelentette.
Később szabályozta a sacralis jog e helyett az áldozat helyett elégtétel, engesztelés nyújtásának lehetőségét. Ilyen engesztelés a büntetés, amelynek az első kifejezése a római jogban is elégtétel, supplicium.

Ugyanerre a váltságdíjadásra utal a büntetésként használt „damnum" kifejezés is, amely a dare = adni igének származéka; olyan adást jelent, amely a szolgáltatónak egyúttal hiányt okoz. Ilyen értelemben később kár is, és az ilyen szolgáltatásra való rászorítás damnare „elítélni" értelemben válik jogi szakkifejezéssé.

Görögből vett jövevényszava a váltságnak a poina, latinul poent. Ez a XII táblás törvényben is szerepelt, és a II. században Catónál már általános büntetés értelemben fordult elő.


Forrás: Zlinszky János Római büntetőjog