logo

XXV Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Relegáció.

A principatus korában fejlődött ki, bár a késői köztársaság idején is találkozunk már vele. A büntetésnek egy enyhébb formája, amikor nem sacerként zárták ki a közösségből a vétkest, hanem kiutasították. A legenyhébb formája ennek a családi relegáció volt, amikor a paterfamilias elűzte gyermekét.
A relegációnak ezt a legegyszerűbb módját a hatóságok is gyakorolták ugyanúgy, mint a hatalmat gyakorló paterfamilias. Egyszerűen elküldték Rómából több-kevesebb időre a vétkest. Lehet, hogy ebben a görög osztrakiszmosz hatott a római jogra. Jobb, ha a veszélyes polgár egy időre távol marad a várostól. Egyébként megtartotta polgárjogát, vagyonát, és egy bizonyos időn túl vissza is térhetett. Nem írták neki elő, hogy hova menjen, hanem csak azt, hogy milyen messzire, és hogy a 10. mérföldkőnél közelebb ne jöjjön a városhoz. Nem is járt az ilyen egyszerű relegáció semmi különös büntetéssel. Ha a relegált mégis visszatért, akkor újra elűzték. Ennek aztán különböző fokozatai alakultak ki a késő köztársaság és a principátus időszakában.

A száműzetés Sullánál váltotta fel a halálbüntetést. A köztársaság végén enyhébb változatként futott. Érdekes módon, Augustus és Claudius úgy is alkalmazták, hogy nemcsak a Rómából való távozást írták elő, hanem Rómában kijelölt kényszerlakhelyet is. Azt mondták, hogy nem szabad a házát elhagynia, vagy azt a kerületet, ahol lakik, tehát vagy Rómában vagy Róma vidékén vagy Itáliában vagy bárhol másutt kényszertartózkodási helyet jelöltek ki (házi őrizet!).

Egyszerű, következmények nélküli a relegatio in insulam, a szigetre való száműzés. Ezt Augustus vezette be. Lényegében azt jelentette, hogy a vétkesnek kényszerlakhelyet írtak elő, s oda kellett mennie. Augustus a lányát és azokat, akikről úgy vélte, hogy erkölcstelen életmódjában közrehatottak, in insulam relegálta. A nagy költőt, Ovidiust pl. a Fekete-tenger partján fekvő Tomiba küldte. Ez polgárjogának és vagyonának megtartásával történt.
A köztársaság korában is létezett az a módja a száműzetésnek, az aquae et igni interdictio, amikor ugyan nem szabták meg, hogy hova kell az illetőnek mennie, de visszatérés esetére halállal fenyegették. Tiberius után az ilyen száműzetés — ahol a visszatérés halállal fenyegetett — capitis deminutio media-val is járt.

Végül a legsúlyosabb esete ennek a száműzetésnek Tiberius után alakult ki: a deportáció. Ez átment egyes mai jogokba is. Itt a kényszerlakhelyet is kijelölik, őrizet alatt is áll az illető, esetleg úgy is viszik oda. Ez capitis deminutio media-val járt. Az elítélt szabad maradt ugyan, de nem római polgár. Ha visszatért, kivégezték. Ezeket a relegációs és deportációs büntetéseket aztán a római császárkor különböző variációkkal különböző helyekre, különböző súlyosbításokkal, előszeretettel alkalmazta, hiszen egy tágas országban volt erre lehetőség.
A büntetés átment a bizantinus jogba.

A bizantinus jogból a keleti egyház jogán keresztül átkerült azoknak az országoknak a jogába, amelyek a bizánci jogot örökölték. A Szovjetunió is használja ezt a távoli vidékeire való számkivetést vagy a kényszerlakhely-kijelölés büntetését. A középkori királyi udvarok szintén alkalmazták, vagy legalábbis eltiltották a királyi udvarban való megjelenéstől az illetőket. (Vö.: Arany, Toldi, 12.12., Toldi estéje 3.27.)


Forrás: Zlinszky János Római büntetőjog.