Cicero a senatust a királyok és nemzetek kikötőjének és menhelyének nevezi. A senatus volt a római világpolitikának vezére és a birodalom összes külügyeinek intéző szerve. A légiók feladata volt győzni, minden egyéb ö hozzá tartozott. A háború végén kezdődött az ő bírói tiszte. Büntetéseket szabott vagy jutalmakat osztogatott, kinek-kinek érdemei szerint. Elvette a legyőzőitek területének egy részét és a szövetségeseknek adta. Ez által — mondja Montesquieu — kettős élt ért el.
„Megerősítette és Rómához kapcsolta azokat, kiktől mindent remélt és semmit sem féltett, másfelől meggyöngítette azokat, kürtői semmit sem remélt és mindent féltett." Joga volt a jóváhagyása nélkül kötött békeszerződéseket megsemmisíteni és a hadvezéreket, kik azt megkötötték, az ellenségnek kiszolgáltatni. Ekképpen a legyőzött ellenség és a hűtlen szövetséges megbüntetése tőle függött éppen úgy mint a hű szövetségesek megjutalmazása.

A hadvezéreknek, a kik méltatlanul bántak a legyőzött ellenséggel, vagy szövetségesekkel, néha rosszallását fejezte ki és szigorú rendszabályokat enyhítette vagy megsemmisítette. A hadügy egészen a senatus kezébe volt letéve. Ö gondoskodott á haderőről és a szövetségesekre kirótt hadi jutalék kiállításáról, a csapatok elosztásáról a hadvezérek között, a hadi adók be-szedéséről és a hadsereg szükségleteiről. A hadvezéreket, nem mindig ö nevezi ki, de ezek jelentéseiket mindig hozzá küldik.
Rómának az érintkezéseit idegen államokkal szintén a senatus intézte. Az egész diplomata az ö hatáskörébe tartozik. A követküldés és fogadás, a követeknek utasítással ellátása, szóval a római politika vezetése öt illette. Idegen királyoknak a senatus, a „római nép barátai“ megtisztelő címet adta királyi címüket vagy megerősítette, vagy újból adományozta a királyi méltóság jelvényeivel együtt. Nem ritkán mint békebíróság működött idegen fejedelmek viszályaiban.

A szövetségek (socii) között pedig mint választott bíróság szerepelt. Egyes városoknak saját kívánságukra, alkotmányi törvényeket adott, vagy részükre ilyeneket készíttetett. Ilyen hatáskör mellett nem csodálhatjuk, ha Cicero a senatust a római hatalom fenntartó oszlopának tartja.