A római nép egyik jellemző vonását képezi a vallásához való ragaszkodás és az a páratlan szigor, mellyel annak szertartásai fölött őrködik. A mint egyfelől minden magán és nyilvános cselekvényhez szükségesnek tartja az istenek áldását, úgy az állam ügyei, jelesül a háború és béke, szintén az istenek ítélete alá bocsájtanak. A háborút áldozatokkal, közimákkal, szentfogadalmakkal kezdik és hálaadó ünnepéllyel fejezik be. Akár győznek a légiók, akár vereséget szenvednek, az oltárokról dúsan ömlik a vér és a szenthelyeken buzgó imákat mondanak. A háború szerencsés eredményét a jámborság jutalmának tartják és a győzelemben megnyilatkozni látják az istenek tetszését.
A fetiálok collegiurna, egy papi testület van hivatva őrködni a fölött, hogy az előírt alakiságok pontosan megtartassanak. Ennek a collegiumnak feladata a szerződések megkötésénél és felbontásánál, mint a szertartások szakértő közege közreműködni, elégtételt kérni és adni, a háborút megüzenni, a békét megkötni a szertar-tások szigorú megtartásával.

Róma első idejében a háború jogossága és jogtalansága fölött is a fetialisok ítéltek. Példát ugyan nem találunk arra, hogy akár csak egy igazságtalan háború is megakadályoztak volna, a miből talán még sem szabad azt következtetnünk, hogy Rómának akkor viselt minden háborúja igazságos volt — de ennek dacára a régi és titánok a modern írók szinte versenyeznek ennek az intézménynek dicsőítésében. Ebből annyi igaz, hogy Róma mint kis itáliai város kevésbé volt erőszakos és perfid, mint később, mikor a világnak ura lett: ámde kérdés, váljon ebben volt-e egyáltalában, és ha igen, mekkora része a fetialisok befolyásának ? Bizonyos, hogy a gyönge soha nem fog oly visszaéléseket elkövetni, mint a milyenek a hatalmast könnyen elragadhatják, félő tehát, hogy dicsérvén a rómaiakat, sokat tulajdonítunk erényeiknek, a mi csak gyengeségüknek volt következménye.

Későbbi időkben a fetiálisok jelenléte már csak a szertartásoknál volt szükséges. A hadindítás előtt elmentek az ellenfélhez, hogy tőle elégtételt kérjenek. Szószólójuk a pater patratus volt. Ez a határon megállapodott és gyapotkendőt vesz magára, ekképpen szólt: „Hallgass meg Jupiter, hallgassatok meg ti, e határok lakói, én a római nép követe vagyok. Kérlek, higyjétek el feltétlenül azt, a mit mondok, mert szent és igazságos ügyben járok."
Küldetése tárgyát elmondván, ha kívánták, 30 napi meggondolás! időt engedett. Ennek elmúltával, ha a kért elégtétel elmaradt, a pater patratus újabb óvást emelt és kijelentette, hogy most már a továbbiról a római nép fog határozni. Ekkor a fetiálisok előterjesztésére régebben a király, későbben a consul, az ügyet a senatus elé vitte. Ha a háborút végleg elhatározták, a pater patratus egy véres dárdát vitt ki az ellenséges határra, ott legalább három tanú jelenlétében elmondta a hadüzenetet és a dárdát az ellenséges területre hajította.

Midőn később a háborúk színhelye Rómától távolabb esett, ez a szertartás sok nehézségbe ütközött volna, úgy, hogy azt már a Pyrrhus elleni háború idején szimbólikus cselekvényekkel helyettesítették. Ez abból állott, hogy a fetialis a dárdát a Bellona templomon levő columna bellicára vetette. E szokás még Antonius koráig fenntartotta magát, de ettől fogva a hadüzenetet maga a hadvezér közvetítette. A háborúnak megüzenése tehát ebben a változott formában volt az egyedüli tény, a mi még ebből a régi intézményből fennmaradt.