A lex Iulia értelmében azok, a kik a latinitással felruházva voltak, közép helyet foglaltak el a cives és perigrini között. A peregrinusnak nincs sem connubiuma, sem commerciuma, csak a jus gentium szerinti adás-vevés, bérlet és szerződésre bír képességgel. A latini connubiummal csak különös esetekben bírtak, de van commerciumuk ép úgy, mint a római polgárnak, vagyis képességük a quiritár tulajdonra és arra vonatkozó cselekményekre. De a latinitással további előnyök is voltak összekötve. Azok, kik hivatali állást viseltek, ha akarták, a teljes római polgárjogot elnyerhették.
Ez volt a Latium minus. A másik neme volt a Latium maius, melynek birtokában a római polgárjogot már az ordo decurionumba való belépés által lehetett elnyerni. A forrásokban végre még egy módozatról történik említés, de az már nem egészen világos. Livius egy törvényt említ, mely azoknak, kik latinitással bírnak, megengedte, hogy mint teljes jogú polgárok Rómába költözhetnek, ha otthon egy fiutódot hagytak hátra.

Ez a törvény alighanem csak ideiglenes rendszabály volt, mely arra szolgált, hogy midőn a Rómába özönlő latinokat kiutasították, azokra, a kik otthon fiutódot hagytak, kivételt tehessenek.