Mind a socii, mind a foederati a Rómával szövetséges népeket, államokat jelölte. Fő különbség köztük, hogy míg a socii az – eleinte Rómával egyenrangú, majd fokozatosan alávetett – italiai szövetségeseket jelölte a lex Iuliáig, addig a foederati egyrészt provinciák meghódított lakosságát másrészt a birodalommal szomszédos népeket jelölte, akiket Róma a legkülönfélébb szerződéses rendszerbe vonta, majd a későcsászárkorban nagy tömegekben telepített le, főként a nyugati provinciákban.
A szerződéses rendszer értelmében Róma a socii földterületének egy részét (általában 1/3-át) ager Romanus publicusként átvette, gyakran adófizetésre, de szinte minden esetben segédcsapatok kiállítására kötelezte őket. A különböző népek különféle haditechnikája következtében (parittyások, íjászok, hajósok, lovasok etc.) ezt jól tudták integrálni a római nehézgyalogság harcmodorába.

A socii tekintetében, főként a korai időkben a ius Quiritium elemeinek változatos vegyítésével olyan kedvezményhez juttattak számos italiai várost, hogy azok valójában szívesen elfogadták a római fennhatóságot, amit az is bizonyít, hogy – néhány város kivételével, mint pl. Capua – Hannibal italai hadjáratakor nem keltek fel Róma ellen, bár a kitinő carthagói hadvezér nem kis mértékben erre alapozta expedicióját.

A foederati esetében erre már nem került sor; nyilvánvaló volt Róma katonaipolitikai felsőbbrendűsége, és – a számos felkelés ellenére – a Kr.u. III. századig Róma fennhatóságát és uralmát a provinciákban és a limesen egyetlen barbár nép sem kérdőjelezhette meg.
A szövetség esetükben annyit jelentett, hogy Róma elismerte őket közösségnek, de nem egyenrangú félnek. Ez a IIIIV. században változott meg, amikor a határokra nehezedő nyomás már oly elviselhetetlen volt, hogy időről-időre egész népek betelepülését volt kénytelen a birodalom engedélyezni.