A patronuscliens és a patronuslibertinus viszony – bár más jogi aktusból eredt – igen hasonlatos volt egymáshoz mind magánjogi, mind pedig közjogi tekintetben. A ius privatumból ismert tartalma mellett szót kell ejteni annak ius publicumbeli tartalmáról is.

Cliensszé – különösen a korai időkben, mikor a peregrinusoknak nem biztosítottak intézményesen jogokat – szabad akaratából vált a bevándorló azáltal, hogy egy patronus védelme alá helyezte magát. Libertinusszá úgy lett a rabszolga, hogy ura felszabadította. Mindkét esetben a patronushoz fiződő viszony továbbra is bensőséges, mindkét felet elsősorban a mos alapján kötelező kapcsolat maradt.

A cliens és a libertinus – ha egyáltalán a ius Quiritium részese lett is – csak korlátozott polgárjogot nyert. A négy tribus urbana valamelyikébe osztották be, nem szolgálhatott a legiókban, így a ius honorumból ki volt zárva, végső soron pedig nem emelkedhetett a senatori rendbe.
A clientelának elsősorban a korai időkben volt tehát szerepe, mikor a Rómába való költözés egy idegen számára teljes jogbizonytalanságot jelentett, a libertinitasnak pedig inkább a III. században, amikor a rabszolgák száma megnőtt, így áruk lecsökkent. Emellett bizonyos tevékenységeket szívesebben végeztettek az urak libertinusokkal, mint saját rabszolgájukkal.