Az első és legfontosabb társadalmi egység tehát a familia, mely a paterfamilias hatalma alatt állt. Ez volt a magánszféra társadalmi bázisa, külső megjelenési formája pedig – jogi és fizikai szempontból egyaránt – a heredium a családi házzal, a családi tűzhellyel és a családi szentéllyel, a Larariummal. Vérségi, gazdasági, szakrális, jogi és (katona)politikai egység. Szent, és mindenki, még az állam számára is sérthetetlen, miként valójában a paterfamilias hatalma is a családhoz tartozó sui heresek, cliensek és servusok felett. Ez így volt a későköztársaságkorig.

A következő szint a nemzetség, a gens. Nemzetsége – és így nemzetségi beosztása (illetve, ami ebből következik, curialis beosztása) eredetileg csak a patriciusoknak volt. Valamikor ez még mindig vérségi kötelék lehetett, de a plebs időközbeni nemzetségekbe szerveződésével itt már megjelent a mesterséges tagozódás is. Ezt látszik alátámasztani az, hogy 10 familia alkotott egy genset.

A következő szint a már – valószínileg teljesen – mesterséges beosztás, a curia. Itt is 10 gens (azaz 100 familia) alkot egy curiát, mely így egyrészt katonai egység (egy centuria), másrészt a közös sacrumok révén vallási egység, harmadrészt politikai egység a comitia curiatán keresztül.

Eredetileg szintén 10 curia (azaz 100 gens, vagyis 1.000 familia) alkotott egy tribust, azaz ”törzset”. Ismerve Róma alapításának körülményeit, teljességgel lehetetlen, hogy a tribusok akár csak mesterséges, de igazi, zárt közösségekként keletkeztek már a Város alapítása előtt. Egyesek szerint a három eredeti tribus (Ramnes, Tities, Luceres) megfeleltek a Róma lakosságát alkotó három fő etnikumnak, a latinnak, a szabinnak és az etruszknak.
Mások szerint – mivel etruszk nevük van – eleve valamilyen, az etruszk korszakból származó közigazgatási beosztás. Mindenesetre talán már a királykorban elkezdett nőni a számuk; Servius Tulliusról tartja a hagyomány, hogy a Város lakosságát négy tribus urbanába, a Suburana, Palatina, Esquilina és Collina tribusokba sorolta.

Az elnevezésekből nyilvánvaló, hogy ez a beosztás már egyértelműen területi alapon történt, bár az egyes etnikumok letelepedési területét is jelölhette. Végül – a négy városi tribus mellé – az V. században a Róma körüli sávban 16 tribus rusticát jelöltek ki, melyek száma a tribus fejlődés 241-ben történő lezáródásakor 35-ben véglegesült.
A római polgárok egyre növekvő körét tehát eleinte valószínileg új tribusok alapításával szervezték, ekkor még nyilván (legalább részben) területi alapon; majd később – különösen a nincstelen tömegek megjelenésével – a már meglévő tribusokba osztották be őket, ekkor már elsősorban vagyoni alapon. Így volt ez a lex Iulia, (Kr.e. 90) után is; hogy kevesebb politikai jogot kelljen adni a volt szövetségeseknek – most már polgártársaknak –, összesen 8 tribusba osztották be őket. Ez adott aztán lehetőséget arra, hogy a proletarokat a szegényebb – és egyben kevésbé előkelő – városi tribusokba, a vagyonosabb rétegeket pedig a tehetősebb – és tekintélyesebb – vidéki tribusokba osszák. Így viszont a négy városi tribus lakossága jóval népesebb volt, mint a vidékieké. Ez a comitia tribután való szavazásnál nyert jelentőséget.