Eredetileg a fenti pontban részletezett, félig vérségi, félig mesterséges beosztás volt a hadsereg alapja is. Minden család adott egy katonát, így nemzetségenként 10, curiánként 100, törzsenként 1.000, Róma népességéből így 3.000 nehézfegyverzeti legionarius alkotta a gyalogságot, melyet a király testőrségéből vagy a gazdagabb patriciusokból szervezett lovasszárnyak (”ala”) támogattak.

Servius Tullius nevéhez fiződik, de valószínileg szintén későbbi az a timokratikus alkotmány, melynek során a Quiritest – a vagyon, pontosabban eleinte földbirtoknagyság alapján – öt classisba sorolta:

classis I: 20 iugerum vagy több; classis
II: 1520 iugerum; classis
III: 1015 iugerum, classis
IV: 510 iugerum; classis
V: 25 iugerum föld; akinek ennél kevesebb volt, az classison kívüli proletarius, azaz nincstelen, aki csak a személyével (capite census), illetve ”ivadékaival” adózik az államnak, valamint az osztályok ”feletti” equites (ekkor még nem a II. századi értelemben!). Ez a classisbeosztás lett aztán az adózás, a centuriákba szervezett katonáskodás és az új típusú népgyilés, a comitia centuriata alapja.

Így a 80+90+18+5=193 centuria (összesen csaknem 20.000 ember) hadereje csaknem háromszorosan meghaladta a curiális rendszer 60 centuriáját és 600 főnyi lovas aláját. A hadseregreformnak azonban messzemenőbb következményei is voltak, mivel együtt járt egy új típusú népgyűlés, a comitia centuriata felállításával is, melyen a most már centuriákba szervezett polgárok – köztük olyanok is, akik, mivel a gentiliscurialis beosztáson kívül estek, eddig nem rendelkeztek politikai jogokkal – együtt vettek részt a népgyilésen. Bár a vagyonosabb rétegek – az egy centuria = egy szavazat elve miatt – itt is többségben voltak, ugyanis az III. osztály centuriái a vagyonos lovagcenturiákkal együtt (összesen 98 centuria a maradék 95-höz képest) le tudták szavazni a népgyűlés többi részét, mégis a népesség jóval nagyobb arányát képviselte, mint a comitia curiata.

Ezenkívül a comitia centuriata comitium maximummá válásával legalább a népgyűlésen eltűnhetett a formai jogi akadály a patricius gensek és a plebs vagyonosabb rétegei közt, ami elősegítette a két társadalmi csoport eggyé olvadását (nobiles), a timokratikus alkotmány pedig azt, hogy a II. századra a gazdagabb plebeiusok – szintén vagyoni alapon – az ordo equesteren keresztül politikailag is felemelkedhessenek, illetve homo novusként végső soron az ordo senatoriusba is bekerülhessenek.