Az ingóvagyon tekintetében a servi publici mellett az állami kincstárral kell röviden foglalkoznunk.
Az állami rabszolgák általában olyan közfeladatok ellátását végezték, mint az útkarbantartás, szemétszállítás, tűzoltás. Ezeket eleinte magánosoknak adták bérbe, majd később – a feladatok sokasodásával – a principatus alatt alsóbb beosztású tisztviselők végeztették az állami rabszolgákkal.

Az államkincstár az állami jövedelmekből (állami ingatlan gyümölcsöztetése, az agri Romani után szedett vectigalia, hadizsákmány, árverési bevétel, adóbérlők befizetései stb.) származott. A magistratusok rendelkezésére kétféleképpen állt; a közpénzek kezelésével megbízott (patriciusi) Saturnusilletve (plebeiusi) Cerestemplom papjai voltak – a levéltár mellett – ennek őrzői, melyből a magistratus az állam szükségletei szerint költhetett. Ilyen kiadások voltak a közberuházások, mint pl. vízvezeték vagy útépítés, az ostiai kikötő kiépítése vagy a horreum publicumokban felhalmozott, vésztartaléknak számító gabona és olaj.

A későbbiekben – a papok mellett – a quaestor, illetve a senatus lett a pénzügyek kezelője, illetve ellenőre.
Szintén a Saturnus templomban őrizték az ún. aerarium sanctius aranytartalékát, melyet csak végszükség esetén, megfelelő eljárás mellett lehetett igénybe venni. Hasonló – évszázadok alatt, többnyire fogadalmi ajándékok, mint arany, ezüst vagy bronz tripusok formájában felgyülemlett – ”kincsei” a többi isteneknek is voltak, és ebből is lehetett végszükség esetén ”kölcsönvenni”.