logo

XXVIII Januarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Összefoglalás (Az ősi Római közjog)

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a korai római társadalomról és államról csak csekély forrással rendelkezünk. Ezek közül kiemelkedik a történetírói hagyomány, ami ugyan nem az eseményekkel egykorú, de az a rómaiak kollektív emlékezetén alapult, így az abban leírtakat legalábbis a történetek magjában hitelesnek elfogadhatjuk. A források közötti eltérés oka, hogy a ránk maradt történetírói munkák mára már elveszett korábbi ókori forrásokat használtak. Az ezekben meglévő eltéréseket így tovább vitték, amelyek okozhatnak ugyan gondot abban, hogy melyiket fogadjuk el hitelesnek, viszont ha a források ugyanazt állítják, akkor semmi reális okunk nem lehet azok elvetésére.

A források alapján függetlenül attól, hogy az alapításos vagy az organikus fejlődési modellt fogadjuk el egyértelmű, hogy Róma alapítói szám szerint kevesen voltak. Ebből következett az igény a lakosságszám növelésére. Ezt előbb a szabad bevándorlás biztosításával, majd a szabin nők elrablásával és majd ez után a szabinokkal való kibéküléssel és önkéntes bevándorlásuk engedélyezésével oldottak meg.
Ezek után a további növekedés a legyőzött ellenség csoportos kényszer beköltöztetése, ami a közeli települések fizikai megsemmisítésével járt együtt. Így Róma növelte lakosságszámát egyben csökkentette a potenciális ellenségei számát is. A római jog kezdetben és még később is nagyon sokáig a polgárság kizárólagossága mellett foglalt állást, vagyis nem ismerte el, hogy valaki egyszerre két állam polgára lehessen egyidejűleg. Ez azonban a környék meghódítása után okafogyottá vált, a későbbi növekedést a polgárjog egyéni vagy csoportos adományozása biztosította, amit kiegészített a szövetségi rendszer kiépítése.

A fenti növekedési technikát érdekes módon egy szép fejlődési ívet adnak: az első időszak az önkéntes bevándorlás időszaka (menedékhely és a szabinok beköltözése) ami kizárólag a beköltözők akaratától leszámítva persze az elrabolt nőket, akik száma azonban nem lehetett tömeges függött: a rómaiak befogadtak mindenkit ill. a második ütemben minden szabint, aki be akart költözni, nem gördítettek akadályt a szabad beköltözés előtt. Ezt a lehetőséget azonban legkésőbb a szabinok második befogadott hulláma (Tatius király) után lezárták.
Ez után megfordul a hozzáállás és a kényszer beköltöztetés jelenik meg: ez után római polgárrá és római lakossá a legyőzöttek kizárólag a római állam akaratából váltak. Ez sem tartott azonban hosszú ideig, a fizikai korlátok miatt ez a technika is megszűnt valamikor a latin-szabin királyok idején.
Ez után a későbbiekben már csak a konszenzusos megoldás működött: a római állam egyéneknek vagy közösségeknek polgárjogot adományozott, amit azok vagy elfogadtak és akkor római polgárokká váltak, vagy nem és akkor jogi helyzetük nem változott. A fejlődés íve tehát a bevándorló egyoldalú akaratától, a római egyoldalú akaraton át a konszenzusos mindkét fél akaratát megkövetelő megoldásig jutott el. Ez nyilvánvalóan nem egy előre elhatározott fejlődési ív volt, sajátos körülmények alakulása vezetett inkább ide, de mégis érdekes, hogy a fejlődés itt is a konszenzus, a két érdekelt fél közös akarategysége irányába haladt.


Forrás: Bajánházy István Az ősi Római közjog. A korai római állam bevándorlás politikája és a menedékjog