A szűkebb értelemben vett adoptio rendeltetése az, hogy egy filius familias-t az egyik pater familias hatalma alól egy másik pater potestas-a alá származtasson át; azaz az örökbeadó apai hatalma megszűnik, míg az örökbefogadó patria potestas-t nyer az örökbefogadott felett. Ahogyan ez már a fentiekben említésre került, eredetileg a patria potestas megszüntethetetlen és átruházhatatlan jogosultság volt; csak a XII táblás törvények vezették be azt a korlátozást, hogy az a pater, aki visszaélt a ius vendendi gyakorlásának lehetőségével, és fiát háromszor eladta, veszítse el hatalmát gyermeke felett.
Ezen norma megszületését megelőzően vélhetőleg az volt a joghelyzet, hogy a pater familias tetszőlegesen gyakorolhatta az eladás jogát, tehát ha fiát mancipatio révén egy másik pater familias hatalma alá adta, ezzel az ő patria potestas-a nem szűnt meg; ha tehát a „vevő” később felszabadította vagy mancipatio révén visszaadta a gyermeket, a filius visszakerült eredeti pater familias-a hatalma alá. A decemvirális kodifikációt követően a pontifex-ek gyakorlata a XII táblás törvény fenti szabályát azonban már arra használta fel, hogy a patria potestas megszüntetését eredményező eljárást hozzon létre.

Ezen eljárás megszületésének volt köszönhető az adoptio lehetőségének megjelenése, mely két szakaszra bomlott. Az első szakaszban háromszoros mancipatio zajlott, azaz a pater a fiát háromszor eladta egy bizalmi embere részére, aki az első két adásvételt követően visszamancipálta a fiút az apa részére, így a fiú visszakerült a patria potestas alá. A harmadik eladást követően az apai hatalom megszűnt, így a harmadik remancipatio joghatása már csak annyiban állt, hogy az apa pusztán mancipiális hatalmat szerzett a fiú felett. Ezen a ponton lépett be az eljárásba az örökbe fogadni kívánó pater familias: az adoptio teljes lebonyolításához ugyanis arra is szükség volt, hogy in iure cessio történjék a pater és az örökbe fogadni kívánó személy között.
A legis actio sacramento in rem formaságainak megfelelően az örökbe fogadni kívánó személy azt állította, hogy az örökbefogadandó az ő filius-a, melyre az örökbe adni kívánó apa nem kontravindikált. Tényleges vita hiányában a praetor az addictio-hoz folyamodott, melynek révén az örökbe fogadni kívánó személy megszerezte a patria potestas-t az örökbefogadandó filius felett.

Örökbefogadáshoz csakis serdült, római férfi polgárnak van joga: a nők – mivel patria potestas-szal nem rendelkezhetnek – ezen lehetőség gyakorlásából ki vannak zárva; csak Jusztiniánusz reformjai alapján nyílik meg részükre az adoptálás lehetősége, mindazonáltal a patria potestas megszerzése ekkor sem állhatott fenn.
Adoptálni bármely alieni iuris személyt lehetett, serdültségére és nemére való tekintet nélkül; a Gaius-féle Institúciók tanúsága szerint egyetlen megkötésként az a szabály szerepelt, hogy az örökbefogadó nem lehet fiatalabb az örökbefogadott személynél.

Az adoptio és az ezzel járó capitis deminutio révén az örökbe fogadott minden agnát kapcsolata megszűnt eredeti családjával, csak a közöttük fennálló cognat kötelékek maradtak fenn; új családjában a vér szerinti gyermek helyzetébe került, és ezáltal az örökbefogadó agnát rokoni kötelékébe is bekerült. Az adrogatio és az adoptio joghatásai ebből a szempontból tehát azonosak.

Az adoptio egészen a Kr.u. III. századig megőrzi a mancipatio ügyleti formaságait. Ezt követően az örökbefogadás az illetékes magisztrátus előtt, az örökbe fogadni és az örökbe adni kívánó fél együttes nyilatkozatával megy végbe, melyet a magisztrátus nyilvántartásba vesz. Az örökbeadandó személy jelen van, és nem tiltakozik a folyamat ellen.
Az adoptio joghatásait illetően Jusztiniánusz alapvető és gyökeres reformokat hajt végre, melyeket minden kétséget kizáróan a joggyakorlat alapozott meg. A császár kifejezetten abból indul ki, hogy az egyetlen releváns rokonsági forma immár a cognatio, amely még a klasszikus korban sem szűnhetett meg capitis deminutio révén.

Ezt követően Jusztiniánusz elrendeli, hogy az adoptio semmilyen módon sem szakítja meg az örökbe adott személy és vér szerinti családja között fennálló kötelékeket, mely mindvégig az örökbe adott személy igazi familiő-ja marad (olyannyira, hogy az örökbe adás ellenére az eredeti pater familias potestas-a nem szűnik meg a gyermek felett, hanem azt továbbra is a vér szerinti család feje gyakorolja); emellett a kapcsolat mellett azonban az adoptio új köteléket keletkeztet az örökbe adott és az örökbe fogadó személy között, mely azonban nem terjed ki az örökbe fogadó személy rokonaira, és lényegileg öröklési jogi kapcsolatot teremt a két személy között. Így gyökeres eltérés jön létre adrogatio és adoptio között, hiszen az adrogatio továbbra is a patria potestas megszerzésének egyik jogi útja marad.