A legis actio-k rendszerében a patria potestas által biztosított jogok védelmére a legis actio sacramento in rem szolgálhatott; ezen jogeszköz mellé legkésőbb a Kr. e. II. században csatlakozott az actio per sponsionem, mely a formuláris eljárás bevezetését követően is használatban maradt.
Az agere per sponsionem az agere sacramento-tól annyiban tért el, hogy míg az utóbbinál mindkét perlekedő félnek meg kellett ígérnie a summa sacramenti megfizetését, itt – sponsio révén – az alperes volt köteles egy bizonyos pénzösszeget ígérni a felperes részére akkor, ha a felperes sikeresen bizonyította a vitatott dolog felett fennálló civiljogi tulajdonjogát (jelen esetben a hatalom alatti családtag felett fennálló patria potestas-t).
A későbbiekben a patria potestas védelmére a formuláris eljárás is lehetőséget biztosított, de a pénzbeli marasztalás lehetőségének kizárásával – a litis aestimatio megfizetésével ugyanis nem lehetett „megvásárolni” a patria potestas-t, hiszen annak értéke pénzben kifejezhetetlen volt. A
principátus korában – Ulpianus szerint – az apai hatalom védelmét elsősorban praeiudicia révén oldották meg, melyek (pusztán megállapító eljárás lévén) különösen alkalmasak voltak az apai hatalom fennállásának (vagy hiányának) deklarálására. Emellett az apai hatalom védelmének területén viszonylag sűrűn találkozunk az extraordinaria cognitio-val is, hiszen e rendkívüli eljárás során a marasztalás nem szükségszerűen volt pénzbeli. A posztklasszikus korban a patria potestas védelme már azért nem jelentett gondot, mert a cognitio vált a peres eljárás „rendes” útjává.
A peres védelem körén túl a praetorok interdictum-ot is biztosítottak a patria potestas jogosultjának javára, melyek az interdictum de liberis exhibendis és az interdictum de liberis ducendis elnevezést viselték. Az első egy felmutatásra irányuló praetori parancs volt, mely arra kötelezte a címzettet, hogy a vitatott joghelyzetű személyt úgymond „mutassa fel”. Ez az elővezetés alapját képezhette a második interdictum alkalmazásának, mellyel a praetor megtiltotta bármilyen erőszak alkalmazását (vim fieri veto) azon pater ellen, aki – apai jogát gyakorolván – magával vitte a gyermeket.
