A kezdet kezdetétől fogva, majd ezt követően igen hosszú ideig a filius familias teljes egészében alá volt vetve a patria potestas-nak, melyet az emberi jog, a ius humanum gyakorlatilag nem korlátozott. Ami a pater hatalmának terjedelmét és súlyát illeti, nem volt lényegi különbség a filius, a hatalom alatti más leszármazottak, valamint a rabszolgák helyzete között, mert ebben a megközelítésben a filius szabad állapota és polgárjoga lényegi szerepet nem játszott. A különbség csak a pater familias halálakor mutatkozott meg, amikor a közvetlenül apai hatalom alatt álló családtagok önjogúakká váltak, míg a rabszolgák a pater familias örököseinek tulajdonába kerültek.
A patria potestas, valamint a rabszolgák és más dolgok feletti tulajdonjog között a modern tudomány számos párhuzamot észlelt: a jogvédelem mindkét esetben vindicatio-val (annak különböző formáival) történik; a szabad családtagok és a dolgok jogellenes elvonása esetén a pater lopás miatt indíthat keresetet; a fiúgyermek feletti hatalmat és a res mancipi tulajdonjogát egyaránt mancipatio-val lehet átengedni.

Ezek a megfontolások, valamint további – kevésbé jelentős – meglátások alapozták meg azt a tudományos elképzelést, hogy a kezdeti időkben a pater familias-t a szabad családtagok felett megillető hatalma (a patria potestas) és a dolgok felett fennálló hatalma (a dominium ex iure Quiritium) egységes lett volna.
Mindezek ellenére azonban fennáll egy alapvető jellegzetesség, mely megkülönbözteti a családi hatalmat a dolgok felett fennálló tulajdonjogtól: az előbbi eredetileg megszüntethetetlen, következésképpen nem is tűri a jogutódlást. A mancipatio, melynek tárgya egy res mancipi, a szerző félre véglegesen átviszi mindazt a hatalmat, mely az átruházó felet illette a dolog felett. Ha viszont a pater familias fiát mancipálja, mindezzel nem száll át a felette fennálló hatalom (azaz a patria potestas), hanem a gyermeket megszerző fél a rabszolgasághoz hasonló, de nem szükségszerűen végleges hatalmat nyer a filius felett (mancipium).
A patria potestas és a tulajdonjog közötti tagadhatatlan hasonlóságok tehát nem azt támasztják alá, hogy a dolgok feletti hatalom „családias” jellegű volna, hanem éppen megfordítva: a pater familias-t a hatalom alatti családtagok felett megillető potestas-nak vannak gazdasági kihatásai, mely elsősorban a ius vendendi-ben nyilvánult meg.

A pater familias-t családtagjai felett megillető hatalom a magánjog területén eredetileg nem ismert korlátokat: azt szó szerint az élet és halál felett való rendelkezés jogosultságaként (ius vitae ac necis) lehet összefoglalni.
A ius vitae ac necis korlátai eredetileg szakrális jellegűek lehettek, mint például az az állítólagos lex regia, mely megtiltotta a fiúgyermek megölését három éves kora előtt. Ezek a megkötöttségek, szankcióikkal együtt, a decemvirális jogalkotást követően kimentek a gyakorlatból.

A köztársasági korban a ius vitae ac necis gyakorlását – az egyéb fenyítő hatalomgyakorlási lehetőségekkel való visszaélés mintájára – már a cenzori regimen morum kontrollálta, mely a nota censoria-val, a cenzorok által kiszabott becsületvesztéssel szankcionálta a hatalmukkal visszaélő apákat. A cenzori erkölcsfelügyelet elsősorban a népesség közép- és felső rétegében fejtette ki hatását, mellyel részben erősítette a közvélemény által képviselt kontrollt, részben pedig annak helyébe lépett.
A cenzorok tehát azok, akik közvetve arra kényszerítik a pater-t, hogy – még azt megelőzően, hogy fiát halálra ítélné vagy vele szemben különösen súlyos fegyelmező intézkedést alkalmazna – hallgassa meg a rokonok, barátok, szomszédok tanácsát (ún. tribunal domesticum vagy consilium propinquorum).

A császárkorban (tekintettel arra, hogy a kérdéses magisztrátusi hivatal már a Kr. e. I. században erősen vesztett jelentőségéből) a cenzori regimen morum helyébe a császárok beavatkozó intézkedései léptek, melyek extra ordinem kiszabott büntető szankciókkal sújtották az apai hatalommal történő visszaélés legnyilvánvalóbb eseteit. Csupán Nagy Konstantin császár lesz az, aki a filius familias megölését minden esetben emberölésként rendeli büntetni.