A patria potestas természetes úton az apa halálával szűnik meg: a gyermekek mindannyian önjogúakká, a filius-ok pedig maguk is pater familias-szá válnak, akik apai hatalmat nyernek saját gyermekeik és további leszármazottaik felett. Az archaikus korban ezt az aspektust nem befolyásolja az a körülmény, hogy a pater halálát követően a sui heredes rendszerint megmaradtak a consortium ercto non cito kötelékében.

A különleges kivételektől eltekintve (mint például a Vesta-szűzek vagy a flamen Dialis hivatalba iktatása) a patria potestas egyfajta büntetésként megszűnik a XII táblás törvény már ismertetett rendelkezése alapján, továbbá az adoptio, illetve (leánygyermek esetén) a conventio in manum révén.

Az emancipatio szintén a XII tábla fentiekben idézett rendelkezésén alapul; végeredménye az, hogy az apai hatalom megszűnik, de új patria potestas nem keletkezik az emancipatus felett. Ezekben az esetekben a patria potestas megszűnése capitis deminutio-t, egyben az agnát kötelékek megszűnését is magával hozza, a vérrokoni kapcsolatokra azonban nincsen befolyással.