„A régiek ugyanis azt akarták, hogy a nők, még ha teljes korúak
is, felfogásuk könnyelműsége miatt gyámság alatt legyenek."

E Gaiustól származó idézet gyakran szerepel a római jogi tankönyvek gyámsággal kapcsolatos fejezetében. Megítélése ugyanakkor meglehetősen problematikus, annál is inkább, mivel Gaiusnak - aki valószínűleg a Kr. u. 2. század gyermeke volt - már csak halovány képe lehetett a „régiek" egykori szándékairól.
Dolgozatom a római nők helyzetét a gyámság kérdésén keresztül kívánja megragadni, hiszen a tutela mulierum a kor asszonyai számára meghatározó jelentőséggel bírhatott, és társadalmi mozgásterüket nagymértékben behatárolhatta.

A vizsgálat első kérdése, hogy a fennmaradt jogi munkákon keresztül milyen kép rekonstruálható a nők gyámságáról mint jogintézményről. A második kérdés, hogy a - meglehetősen szűkösen - rendelkezésre álló egyes irodalmi, régészeti forrásokban mi tükröződik, ha tükröződik egyáltalán, a jogszabályok realizálódásából.
A nők feletti gyámság vizsgálata kapcsán azonban alapvető probléma a források hiányos és elszórt volta, a nőkről szóló információk ugyanis eleve korlátozott mennyiségben - és helyenként megkérdőjelezhető valóságtartalommal - állnak rendelkezésre. Hasonló a helyzet a korai római joggal is, hiszen az archaikus jog korának forrásai egyáltalán nem, vagy csak nagyon töredékes állapotban maradtak fent. Valószínűsíthető ugyan, hogy a gyámság intézménye már a XII táblás törvény keletkezésének korában létezett, korai szabályozásáról azonban ennél sokkal több információ nem áll rendelkezésre.

Mindazonáltal akad egy koracsászárkori jogi munka, amely ebből a szempontból is remekül vizsgálható. Gaius jogi tankönyvéről, az Institutionesről van szó, amely a nők feletti gyámság tekintetében is bőven, a gyakorlati élet által megkívánt részletességgel tár elénk információkat. Ezt a művet már csak azért is érdemes a kérdésre vonatkozóan részleteiben megvizsgálni, mivel a fent idézett - meglehetősen kategorikusnak és megkérdőjelezhetetlennek tűnő - mondat tágabb szövegkörnyezetében Gaius egy olyan véleménynek ad hangot, ami lényegesen árnyaltabbá teheti a nők feletti gyámságról alkotott elképzeléseinket.
Annak ellenére ugyanis, hogy a „régieknek" ilyen kérlelhetetlen vélekedést tulajdonít, úgy tűnik, ő maga nem látja okát annak, hogy a serdült, önjogú nők életük végéig gyámság alatt álljanak, bár a jogszabályok ezt megkövetelik. Szerinte a fent idézett okfejtés talán megegyezik a közvélekedéssel, mégsem teljesen helytálló. Így fogalmaz: „Viszont úgy látszik, nincs olyan nyomós indok, amely azt sugallná, hogy a teljes korú nőket gyámság alá helyezzék. Mert amit úgy közönségesen hisznek, hogy mivel őket (a nőket) felfogásuk felületessége miatt többnyire becsapják és ezért méltányos volt, hogy őket a gyámok tekintélye irányítsa, inkább csak látszólagos, semmint igazi. Azok a nők ugyanis, akik teljes korúak, maguk intézik ügyeiket."

Vagyis Gaius, aki a szóban forgó munkát minden bizonnyal oktatási segédanyagnak szánta, azaz nagy hangsúlyt fektetett benne a gyakorlatra, éppen a gyakorlati megvalósulás hiányát emeli ki a nők feletti gyámság egyik meghatározó szabályával kapcsolatban.
Ha azonban a Gaius korában élő asszonyok - legalábbis azok, akiknek erre egyébként lehetőségük volt - valóban maguk intézték ügyeiket, ezzel a formalitások keretei közé szorítva gyámjaik közreműködését, az lényegesen nagyobb jogi, pénzügyi önállóságra utalhat, mint amilyet a rigorózus szabályok első pillantásra megengednek.

A jogtudós úgy fogalmaz, mintha általános jelenség lenne az önjogú nők önálló intézkedése. Mindez azt is jelentheti, hogy a serdült nők feletti gyámság célja a Kr. u. 2. századra lényegesen megváltozott, már nem a vagyon védelmét jelentette. Vagyis a közvélekedésben - és ennek megfelelően a jogszabályok terén is - különbségek alakultak ki a jogintézmény két formája, a serdületlenek és a serdült nők feletti gyámság között.
Kérdés, hogy mindennek van-e nyoma a forrásokban. A jogszabályok vázlatos áttekintése után a dolgozat arra keres majd választ, hogy a nem jogi forrásokban fellelhetők-e utalások a Gaius számára oly természetes pénzügyi önállósodásra. Pozitív válasz esetén vizsgálandó, hogy az önállósodás hogyan tükröződik a nők feletti gyámság jogi szabályozásának változásában, teret enged-e a jogalkotó a gyakorlatban kialakult változásoknak.

Végezetül felmerül a kérdés, hogy ha az eredeti cél - a vagyon megóvása - gyakorlatilag elenyészett, mégis mi tarthatta életben a serdült nők feletti gyámság intézményét Gaius kora után még két évszázadon át. A lehetséges válaszok közül egyhez talán egy kulcsfogalomnak, az auctoritasnak a konkrét helyzetben történő elemzése vezethet el.