logo

IX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Összefoglalás (A nők feletti gyámság intézménye)

Összefoglalva tehát, a serdült, önjogú nők feletti gyámság fenntartása semmiképp sem a vagyon védelmét, a nő akaratának megzabolázását, korlátozását szolgálhatta a vizsgált korszakban. Mégis, mindenképpen helyesnek látszik az a gondolat, hogy a jogintézmény valamiképpen a magánjog - eredetileg kizárólag férfiak számára hozzáférhető - világa feletti ellenőrzést szolgálja, vagy legalábbis annak látszatát.
Úgy tűnik azonban, hogy ezt a látszatot nem is annyira a vagyonmozgások ellenőrzése érdekében kívánták fenntartani, hanem inkább afelett az ügylet felett, ami e tekintetben a legnagyobb fontossággal bírt. Az önjogú nők szerepe megváltozott, vagyonuk felett önállóan rendelkezhettek - vagyis a gyámság intézménye nem akadályozta őket -, azaz eldönthették, mire, mikor milyen feltételek mellett költik el azt.

Amit azonban nem tehettek meg önállóan, az az, amihez ősidőktől fogva csak a férfiaknak volt joguk: nem köthették meg az archaikus eredetű jogügyleteket, amelyek a régmúlt legfontosabb vagyonmozgásainak eszközéül szolgáltak. Így a római polgárjoggal rendelkező férfiak ellenőrzése nem csupán a közjog területére terjedt ki, hanem annak a látszata is megmaradt, hogy a magánjog legfontosabb ügyleteit is monopolizálják.
Ezek alapján a serdült nők feletti gyámság elenyészésére valószínűleg akkor kerülhetett sor, amikor a magánjogi jogügyletek megkülönböztetésének jelentősége végképp kiveszőben volt. Az ősi formák fokozatosan adták át helyüket az egyszerűbb, gyorsabb, rugalmasabb ügyletfajtáknak, illetve a forgalom biztonsága okán egyre nagyobb szerephez jutott az írásbeliség.

A iustinianusi Institutióban már nyoma sincs a mancipatiónak, a res mancipi-res nec mancipi megkülönböztetésének, és természetesen a serdült nők gyámságának sem. Talán az sem véletlen, hogy éppen Constantinus alatt tűnt el a serdült nők gyámságának intézménye. Úgy tűnik, ő sok szempontból racionalizálni próbálta a római jogot, a serdült nők gyámsága mellett ő törölte el az Augustus kora óta fennálló, nőtlenséget és gyermektelenséget sújtó büntetéseket is. Így a társadalmi igényeknek történő behódolás, a gyakorlati szempontok előtérbe helyezése adhatta meg a kegyelemdöfést a gyámi auctoritason keresztül fenntartott látszat ideológiájának.



Forrás: Szabó Mária - Tutela mulierum - A nők feletti gyámság intézménye a köztársaság utolsó és a principátus első két századában Gaius Institntióinak tükrében