A patríciusok és plebejusok közötti harc hosszabb ideig még ezen korszakban is tartott s az aristokratiának teljes legyőzésével végződött.


I. Mindjárt a tizenkét táblás törvényre következett első években kitűnt, hogy a plebejusok a patríciusoktól eddig kierőszakolt engedményeknél nem akartak még megállapodni. Sőt tribunjaik által vezéreltetve ezeknek buzdításai következtében a két rend politikai és polgári egyenlővé tételére, azaz teljes egyenjogúságra (exaequatio iuris) törekedtek, melyet a tizenkét táblás törvény előkészített és meg is kezdett ugyan, mely azonban még korántsem volt keresztül víve és biztosítva. Nemzedékről nemzedékre hagyományozták azt a szent kötelességet, hogy a polgárjogok teljes élvezetét kivívják, folytonos előhaladásra törekedtek, míg a patríciusok csökönyösen előjogaikhoz ragaszkodtak. Egyébiránt hasztalanul iparkodtak az utóbbiak azon kor szellemét és irányát feltartóztatni.

II. Sorra megdőltek ama korlátok, melyek a két rendet eddigelé egymástól elválaszták és az államot politikailag ketté hasítják. Az arisztokratikus intézmények mindjobban a democratiához hajlottak, a törvény előtti egyenlőség elve egyre terjedt. A népgyűlések különösen R. é. u. 5. században olyféle módosítást tapasztaltak, mely által a plebs az alkotmányra nevezetes befolyást, a magánjogi törvényhozás terén pedig határozott túlsúlyt nyert. (23. §.)

III. A hódítás vágyában plebeiusok és patríciusok is egyetértettek, amazok a háború által óhajtottak földbirtokot szerezni, emezek a már meglevőt növelni. Már az 5. századvégén egész Italia Rómának hódolt, és csakhamar számos Italián kívüli országok, mint egyszerű tartományok a római birodalomba bekebeleztelek. E gyors növekedés szükségessé tévé a birodalom célszerű szervezetét, melyet a római génius ritka szerencsével és vaseréllyel nemcsak létrehozott, de fenn is tartott. Ennek természetes következménye volt a római polgárjog mindinkább emelkedő értéke s a leigázott vagy szövetséges népeknek ama törekvése, hogy vagy a teljes római polgárjogot nyerjék, vagy legalább a római állammal lehető legkedvezőbb politikai összeköttetésbe lépjenek, sőt e miatt a legelkeseredettebb háborúk is viseltettek.

IV. A római állam nagymérvű terjedésének egy másik hatása volta rómaiak élénk és széles forgalma az egész, akkoron ismeretes világgal. E világforgalom s az azzal járó magasabb műveltség, valamint egyrészről jótékony, úgy másrészről ép oly kártékony eredményeket hozott létre.
A számtalan hódító háborúban ejtett fényes zsákmány által oly gyorsan megszerzett hatalom és gazdagság nagy fényűzést, bír és uralomvágyat gerjesztőnek, mi által a hajdani erkölcstisztaság, mely az igazi polgári érzület s az ebből eredt nagyszerű erények kútforrása volt, mindinkább hanyatlani kezdett. A kül-felé most már biztosított állam elbizakodott s részben elsatnyult erői lassankint, meg pedig igen veszedelmes módon, befelé fordultak. Innen származott főleg ezen korszak vége felé az általános hanyatlás és valóságos polgárháborúkká fajult számos belviszály, melyek elvégre a libera respublicat sírba temették.

Lehetetlen is volt nekik a tizenkét táblás törvényhozással, mely a bajt csak félig orvosolta, teljesen megelégedniük. A jog egy része tüzetesen megállapíttatott ugyan és nyilvánosságra hozatott, de minden, mi a papi joggal (ius sacrum) csak a legtávolabb összefüggésben állott, a plebeiusok elöl a leggondosabban elrejtetett. így azután a patríciusok könnyen uraivá lehettek a helyzetnek, az új törvényt is ők magyarázták és kezelték, s a plebejusoknak ezentúl is hozzájok kellett folyamodniuk.

2 így már 309. B. é. u. megengedő a lex Canuleia a patríciusok és plebeiusok közötti jogszerű házasságkötést (connubium), 388. a két consul egyike már a plebs kebeléből választaték; 398. egy plebeius lesz dictator; 403. egy plebeiusi censorrail. találkozunk, mely fontos hivatal 415 óta a két rend között állandóan megosztatott; 417. a praetori tisztet is plebeius viseli; 502 körül egy plebeiusi pontifer maximus szerepel, sőt 545. a curio maximus tisztét is plebeius látja el.

3 Ennek tüzetes fejtegetése jelen tankönyv szűk körén kívül fekszik.

4 Legjelentékenyebb volt a szövetségesek háborúja, melynek folytán valamennyi itáliai szövetséges, kivéve a Samuitokat és lucánokat, csakugyan polgári jogot nyert.

5 Ezen korból származnak a különféle leges sumtuariae, amelyek hasztalanul iparkodtak az általánosan lábra kapott fényűzést meggátolni. Nem kevésbé jellemzők a számos leges de ambitu, melyek a roppant mérvű megvesztegetések általi hivatalhajhászás lehetetlenítését célozták.