logo

XI Novembris AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Változások az állam politikai alkotmányában

I. Az előbbi korszak végén kitört számos belviszály és polgárháború valóságos fejetlenségre vezetett, melyből bár csak átmenetileg és gyorsan váltakozva, egyes bitorlók különböző nevek alatt, de tényleg majdnem korlátlan kormányhatalommal felülkerekedtek. Valamennyi közül különösen kiemelkedik Iulius Caesar, aki a nem sokára bekövetkezett politikai átalakulásnak megvető alapját, amennyiben a köztársasági formáknak nagyobbára monarchiáig irányt adott. Halála után új polgári villongások törnek ki, egy interrex indítványára triumviri republicae constituendae-féle cím alatt három férfin választanék, hogy a megzavart államalkotmányt ismét helyreállítsák. E férfiak voltak Octavianus, Antonius és Lepidus.
Miután az utóbbi meghalt és Antonius nyílt csatában legyőzetett, a triumvirátusból még csak Octavianus maradt fenn. Ez sem merte még ugyan a köztársasági intézményeket formailag teljesen megszüntetni, de ravaszsága által oda vitte a dolgot, hogy az eddigelé három között megosztva volt államhatalmat saját, személyében egyesítve most egymaga megtartotta. Hasonló politikai szeszélyességgel, meg a viszonyoknak újbóli rendezése után is, folytonos átruházások és megújítások által a főhatalmat mindig több évre tudta magának biztosítani, s így mint egyeduralkodó, princeps, haláláig kormányozta a széles kiterjedésű birodalmat. Mindazáltal látszatra a szabad köztársaságot még meghagyta, s általában nagy mérsékletet tanúsított. Legközelebbi utódjai követték előrelátását, habár nem is mindig ugyanazon tapintattal és kímélettel.

II. A szabad köztársaságról az abszolút monarchiára való átmenetei ehhez képest nem hirtelen, valami államcsíny által eszközöltetett, hanem csak lassankint ment végbe. E korszak elején legalább az alkotmány értelmében még folyvást a nép (populus Romanus) bírta a legfőbb államhatalmat s azt úgy mint annak előtte a népgyűlésben, hol. p. Augustus is miként bármely más polgár szavazott, gyakorolta is. Sőt a népfenség sohasem szüntethetett meg világosan. Mindazáltal lassanként elveszté az befolyását, mert a princepsnek átengedett hatalom észrevétlenül félreszorítá a nép hatalmának gyakorlását, mi annál könnyebben történhetett, minthogy a nép kebeléből már ekkor kiveszett minden érdeklődés a közügyek iránt.
A népgyűlések gyérültével a római polgárjog értéke is csökkent és csaknem kizárólag a magánjogra szorítkozott. Egy ideig ugyan a senatus ragadta magához a nép jogait, s ebbeli törekvéseiben a princepsek által, kik azokban saját érdekeik előmozdítását látták, támogathatott is, csakhamar azonban ezen testület is elveszté függetlenségét, amennyiben tényleg a princeps belátása és jóvolta szabta meg az államügyekbe való befolyásának határvonalát.
A princeps általában véve a legfőbb magistratus volt, csakhogy egyszersmind a többi köztársasági hivatalokat is a maga kezeiben összpontosítja. Mindezen hatalmak pedig az első imperatorokra egyenkint, majd egyszerre u. n. lex de imperio principis ruháztattak át, habár ezen átruházást puszta formaságnál egyébnek nem tekinthetni. A roppant birodalom három részre, u. m. Rómára, Itáliára és a tartományokra osztatott.
Róma az egésznek központja volt, a város az egész államot képviselő, minden valóságos állampolgár egyúttal római polgár, a római senatus birodalmi tanács, a római magistratusok birodalmi s nem csupán városi hatóságok voltak. Italia még mindig elsőbbséggel bír a tartományok fölött. Az utóbbiak részint a princeps, részint a senatus igazgatása alatt állnak.

III. Augustus és utódjai tehát köztársasági formákkal principes, imperatores, caesares, augusti nevek alatt hosszabb ideig kormányozták a római államot. Azonban a köztársaság idejéből megtartott intézmények az egyeduralkodónak mindinkább gyarapodó és szilárduló tekintélye folytán holt alakszerűségekké süllyedtek le s lassankint egymás után el is tünedeztek, míg végre a szigorú monarchikus elv, gyakran igen kényúri alakban, kirekesztő túlsúlyra emelkedett.
A római birodalom, tekintve kiterjedését, külsőleg ezen egész korszak alatt még gyarapodásnak indult, belsejében azonban már félreismerhetlenűl későbbi hanyatlásának csiráját hordja magában. Erre mar is fölötte aggasztó jelek mutattak, u. m. folytonos belviszályok s Alexander Severus halálától kezdve az egymást oly hirtelen gyorsasággal felváltó nagyobbára igen gyenge és eszélytelen uralkodók.
Ezen zavaros időkben az előbbi libera respublicanak eddig legalább még egyes magánjogi intézményekben fennmaradt utolsó nyomai is elenyésztek. Diocletianus formailag is betetőzte az absolutismust. Az egész államalkotmány végre katonai kényuralommá vált.

IV. Ebben a korszakban tűnt föl a római államban a kereszténység, mely eleintén gúnyos megvetésben, majd véres üldöztetésben részesült, de mindennek dacára főleg Commodus óta gyorsan kezdett elterjedni. Severus halála után már meglehetős szabadan mozoghattak a keresztények, de törvényes oltalomban mégis csak Galerius császárnak türelmi rendelete óta (311. évben Kr. sz. u.) részesültek.


Forrás: részletek Bozóky Alajos: Római magánjog c. munkájából