I. A császárság alatti jogfejlődés lényegesen más jelleget tüntet föl, mint a köztársaságé. Ennek okát nem csupán az állam teljesen megváltozott alkotmányában és intézményeiben, hanem egyszersmind ama hasonlóan teljesen megváltozott feladatban kell keresnünk, melyet az új viszonyok a további jogfejlődés elé szabtak. A köztársaság végéig az összes jog-, főleg a magánjognak alapjait a ius civile, gentium és praetorium képezték. Ezentúl azonban már kevésbé uj jogfogalmak, viszonyok és elvek fölállításáról, hanem inkább a már meglevőknek kellő kiképeztetéséről és továbbfejlesztéséről volt szó.

II. Ezen átalakulás kétféle irányban ment végbe.

1) Legközelebbről ugyanis azon elveket, melyek a törvényekben, a magistratusok hirdetményeiben és a szokásjogban többnyire csak röviden, elvontan és egész általánosságban foglaltattak, az életnek egyes, összes és bonyolultabb viszonyaira kellett alkalmazni, egyes részleteikben kifejteni és azokból a további következményeket levonni. E végből amaz elveket szabatosabban meg kellett határozni, úgy az egymás közötti viszonyukat, mint egyéb elvekkel való ellentéteket megállapítani, és valamennyit egy szerves egésszé kikerekíteni. E nehéz feladatot természetesen nem a törvényhozás, hanem csak az eszmék folytonos súrlódása és a mindennapi élet tapasztalatai közben a tudomány és a gyakorlat oldják meg. Ehhez képest a császárság idejében az egész jogfejlődés főelemét a tudomány képezte, mellette azután még a gyakorlat, név szerint a császári jogszolgáltatás döntvényei.

2) Okvetetlenül kellett a széles kiterjedésű birodalom egységes alakulása s népeinek egyforma összeköttetése mellett az egész jogot nagyobb bensőség, egység és egyetemesség jellegével fölruházni. Az uralkodó polgárok és az uralom alatt álló peregrinusok közötti régi ellentét teljesen eltűnt, mindnyájan többé-kevésbé nyomasztó uralom alá vetett alattvalók voltak. Caracalla császár a birodalom összes szabadszületésű alattvalóinak megadta a római polgárjogot, főkép az egyforma megadóztatás szempontjából ugyan, de ez által egyszersmind az egész birodalomra nézve fel lett állítva a jogegység és egyetemesség elve. Bár ezen egységes polgárjog mellett is fennmaradtak bizonyos jogi különbségek, de az egyes népek nemzeti jogai elveszték az által régi talajukat. Az új polgároknak szerencséjüknek kellett tartaniok, hogy őket Rómának, ezen «communis omnium patria» polgáraiként tekintik1 és hogy a római jog szerint nyerhetnek igazságot, a birodalmi tisztviselők nem igen törődtek egyébbel, mint a római törvényekkel, a római hatóságok hirdetményeivel és a római jogászok könyveivel, a császárok pedig már épen semmi különbséget sem tettek.

III. A jogegység megteremtése természetesen nem maradhatott nevezetes befolyás nélkül a római jogra. A régi ius civile sajátszerü római eleme szükségkép korlátolandó, ellenben a ius gentium és praetorium egyetemes eleme kiterjesztendő, mindkettő pedig egymással lehetőleg egybekapcsolandó volt. Ez a törvényhozás feladatához tartozott, még pedig oly törvényhozás kellett erre, mely az összes népek fölött korlátlan hatalommal bír és semmiféle faji érdek által nem vezéreltetik. És ilyen volt a későbbi császárok törvényhozása.