I. A principatus első századainak jogfejlődésére nézve, mint már fentebb (28. §. II.) érintők, a tudomány képezte a főelemet, ez biztosította, sőt tulajdonkép meg is alapította a római jognak világ-történeti fontosságát. A római törvények, edictumok és constitutiók számtalan külön álló határozmányaikkal soha sem lettek volna képesek a római birodalmon túl terjedő jelentőségre vergődni, csak az által, hogy a tudomány az egész jogszervezetet általános logikai és természeti elemeiben átölelte és kifejtette, s a sok apró részletet egy belsőleg összefüggő egésszé egyesítette, támadt olyan alkotás, mely az egész emberiség nagy szellemi vívmányaként jelentkezik s épen azért a római birodalmat túlélve egész a mai napig az összes jogtudomány alapját képezi. Ezen korszak méltán a római jog virágzási korszakának, az ezen időben élt jogtudósok mai napig klasszikus jogászoknak neveztetnek.
II. A római jogtudomány ezen fölvirágzását nagyban elősegítő ama gyakorlati jelentőség, mely a jogászok véleményeinek tulajdoníttatott. E körülménynek köszönhették a jogászok, hogy a nép és a tanulatlan esküdtbírák előtt oly nagy tekintélynek örvendettek és hogy ők foglalták el a legfüggetlenebb állást az akkori társadalomban. Augustus, úgy látszik, erezte is hogy teljes lehetetlen a jogászok befolyását végkép kiküszöbölni, vagy csak jelentékenyen korlátolni is, s azért inkább arra törekedett, hogy őket az átalakult államalkotmánnyal bizonyos kapcsolatba hozza s az utóbbitól függővé tegye. E cél elérésére a vélemény adhatási jogot (ius respondendi) ezentúl kiváltság gyanánt adományozta némely kitűnő jogásznak, hogy véleményeiket mintegy az ö saját tekintélye alatt adják (ut ex auctoritate eius responderent), mi által tevékenységűket, úgy mondá, korántsem gyöngíteni, sőt inkább gyarapítani kívánta (ut maior iuris auctoritas haberetur).
Azóta szokássá vált, hogy a jogászok (prudentes) ily kiváltságot magok kértek a princepstől s azt rendesen annál készségesebben meg is nyerték, minél inkább kitűntek tudományos tekintélyek és készültségük, vagy az államban elfoglalt egyéb nyilvános állásuk által. Így történt, hogy az államélet átalakulásával a politika helyett a beligazgatás, név szerint a jogszolgáltatás tekintetett azon pályának, amelyen meg hírt és tekintélyt lehetett szerezni, a jogászok pedig a monarchikus államszervezettel a legbensőbb kapcsolatba hozattak. A nem kiváltságolt jogászok a jogvélemény adhatási jogból ez által teljesen ki nem zárattak ugyan, de másrészt természetesen a jogvéleményadásra különösen felhatalmazott jogászok sokkal nagyobb tekintéllyel bírtak, egyedül ők lévén auctores, quibus permissum erat, iura condere, de iure respondere.
III. Természetes, hogy a jogvélemények között olykor-olykor eltérések észlelteitek, ami már azért is fontos volt, mert a kiváltságolt jogászok nagyobb tekintélye véleményeikről csakhamar egyéb nyilatkozataik és irataikra is átvitetett. Ennélfogva Hadrianus azt. határozta, hogy a prűd,entes egybehangzó jogi véleményei (sententiae) törvény erejével (legis vicem) bírjanak, s a bíróra nézve törvényesen kötelező jogszabályt képezzenek, melytől ítélethozatalnál eltérnie nem szabad, ellenmondás esetében azonban a bíró saját választá-a és meggyőződése szerint ugyan, de mindenesetre ezen több vélemény (ez esetben opiniones) egyikét követni tartozzék. Ezáltal az egybehangzó responsa prudentium, sententiae iurisconsultorum, egészen új, csaknem törvényhozói jelleget nyertek. Ennélfogva csak természetesnek látszik azon most keletkezett törvényes határozat, miszerint a vélemények, hogy ily erővel bírjanak, bizonyos, szorosan körülírt alakban, írásban és bepecsételve adandók. Azért is a rómaiak azon jogforrást ez időtől fogva az írott joghoz számítják.
IV. Mostantól fogva tehát a jogászok, mint iuris conditores, auctores részint közvetlenül, részint közvetve folytak be a jog fejlesztésére; közvetlenül jogvéleményeik adás, közvetve ama nevezetes állásuk által, melyet, mint a princeps tanácsosai elfoglaltak. Már Angustus óta ugyanis szükségesnek látták a principes, hires jogászokból alakított állandó tanácsot amici, consilium s a 3. század végétől fogva consistorium principis) gyűjteni magok köré, melynek az általuk megoldandó számos, gyakran igen bonyolult, jogkérdéseket a végeldöntés előtti véleményadás végett elébe terjesztették. Ezen a princeps oldalán működő tanácstestület, nyilván Hadrianus alatt, bizonyos tisztviselők, név szerint a praefecti belevonása által, részint bővebb hatáskört, részint határozottabb ügyrendtartást nyert. S ép azon körülménynek, hogy a jogászok meghallgatása nélkül alig bocsátottak ki egykönnyen valamely fontos constitutio, kell tulajdonítani, hogy a constitutiones principiem a legtöbb esetben oly találók s tárgyuknak teljesen megfelelők voltak.