logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A földmérők (ön)reprezentációja és jogi felelőssége

A római irodalmi aranykor költőinél a termőföld felosztása, a földmérők tevékenysége a hanyatlás, az emberiség egyre rosszabb korszakainak motívumai között kerül elő. Tibullus, Horatius vagy Vergilius csak a kimért parcellákat és a határköveket említik; Ovidius viszont mondhatnánk kis túlzással egyenesen a mensorok működésének rója fel az aranykori állapotok megszűnését. A földmérés effajta kedvezőtlen megítélése nyilvánvalóan az adott kor, a római polgárháborúk korának terméke. A földmérőkről vagy a földmérésről máshol található nézetek azonban korántsem ennyire negatívak.

A megélhetési lehetőségek osztályozásának és értékelésének egyik klasszikus helye Cicerónál a De oficiisben olvasható. A De officiis keletkezése Kr.e. 44-re tehető, s a szerző fiának címezte és szánta tanításul, intelmül. Cicero a mesterségeket aszerint rangsorolja, hogy szabad emberhez méltók-e (liberales) avagy sem (sordidi). Utóbbi kategóriába sorolja az uzsorás, a vámszedő, a bérmunkás és a kézműves foglalkozását, továbbá az olyanokat, amelyek az élvezeteket szolgálják. Ezek közé tartozik pl. a szakács, a halárus, a hentes stb. Különösen árulkodó az, hogy mit hiányol Cicero a szerinte alantas mesterségek űzőiből.
A bérmunkás és a kézműves (mercennarius, opifex) tevékenysége nélkülözi az alkotómunkát és a szellemi képességet (artes, ingenuum). Éppen ezek teszik megbecsültté pl. az építészt, az orvost vagy a tanítót, hiszen azok hivatása ars, aminek gyakorlása során eszüket (prudentia) használják. Cicero előtt azonban a leginkább tiszteletre méltó foglalkozás a földművelés (agricultura), ami mellé legfeljebb még a nagykereskedelem (mercatura ...magna et copiosa) sorakoztatható fel. Ez utóbbi azonban csak azzal a megszorítással számít tisztességesnek, ha a kereskedő a nyereség birtokában visszavonul földjeire.
Az a senatori arisztokrácia, amelyhez maga Cicero is tartozott, több forrásból szerezte jövedelmét, részt vett a kereskedelemben és a pénzügyi piac ügyleteiben is, presztízsét azonban alapvetően földvagyonából származtatta.

Cicero kifejezetten ugyan nem említi a földmérők munkáját, de osztályozása tartalmaz néhány olyan elemet, amely a későbbiekben a földmérőkkel kapcsolatban is előkerül. Ráadásul az általa példaként felhozott orvosok és építészek nem egyszer bukkannak fel együtt a földmérőkkel vagy a geometria tanáraival.
Columella a földmérő és az építész feladatát rokonítja, miszerint a földmérőnek a birtok, az építésznek az épület méreteit kell tudni kiszámítani. Egy 4. századi császári rendelet a tanítás és a hozzá kapcsolódó kiváltságok szempontjából egy sorba állítja az építészeket és a földmérőket. Utóbbiakat a geometra megjelöléssel illeti.

Ugyanezt a szót használja a földmérőkre Seneca. Ő Ciceróhoz hasonlóan nem tartja sokra és nem sorolja a szabad művészetek közé a festőket, szakácsokat, birkózókat stb., mert ezek csupán a luxus és az élvezetek szolgálatában állnak. Seneca azonban a szabad művészetekre is filozófiai aspektusból tekint. Azt mérlegeli, hogyan, milyen tudás birtokában lehet elérni az erényt. Erre szerinte csak a filozófia képes, így a szabad művészetek (liberalia studia) puszta alapismeretek, de nem teszik jobbá az embert. Bizonyos fokig elismeri hasznos voltukat, s szabad emberhez méltónak tartja őket.
A grammatika, a zene, a csillagászat tartozik ide, valamint a mérnök tudása. A mérnök tudja, hogyan kell felmérni a birtokot. Ez a birtok felosztása, a földmérés hibájának felismerése során kamatoztatható, valamint akkor, ha a szomszéd lekanyarít valamennyit a telekből. Seneca leveléből kiderül, hogy az 1. század közepe táján a földmérő munkája mindennapos, s vélhetően jól fizetett volt. Seneca kereső foglalkozásnak nevezi, de a szabad művészetek körébe sorolja. Ezeket más források is megerősítik.

A földmérési szakírók olykor szintén az ars szóval jelölik hivatásukat, tudományukat. A Frontinus neve alatt fennmaradt szövegek egyikének Karl Thulin, a szöveg egyik gondozója és kiadója, a De arte mensoria címet adta. A szövegben az ars mensoria kifejezés is előfordul, de Frontinus egy másik helyen is ars-ként utal a földmérés tudományára.
Ugyancsak az ars szóval jelöli hivatását Balbus, Traianus császár hadmérnöke; ráadásul ő is a studia liberalia körébe sorolja. Értekezésében Balbus egy másik szóval is él, ez pedig a professio.

A földmérők saját hivatásukra sokkal gyakrabban utalnak a professioszóval, amit viszont más jelentéssel is alkalmaznak. Előfordul bevallás értelemben, amikor azt jelenti, hogy egy birtokos számot ad földterülete határairól, kijelenti, hol húzódik a mezsgye. Hyginus Gromaticus egyik helyén (160, 34C) szintén bevallást jelent, de itt az adó alapjául szolgáló földminőség és terméshozam bevallását. Néhány sorral fentebb ugyanez a szakíró a professio szót egészen más jelentéssel illeszti szövegébe. A földhasználat és a földek jogi helyzete nagyon változatos a provinciákban, mint írja.
A határkijelölés módjának ezt többnyire követnie kellene, vagyis az eltérő jellegű földterületeken eltérő határkitűzési rendszereket kellene alkalmazni. Vannak olyanok, akik nem igazodnak ehhez az elváráshoz, de Hyginus-Gromaticus szerint a földmérés tudománya (professionostra) képes kezelni az eltérő helyi változatokat. Hyginus szövege nem hasonlítja össze más foglalkozásokkal a földmérőét, de a földmérés kidolgozott szabályait követendőnek tartja.

Hasonló felfogást láthatunk egy másik, szintén Hyginus nevet viselő szakírónál, aki egy pannoniai területrendezést dicsér. A földmérő annyira járatos volt hivatása szabályaiban (professionis quoque nostrae capacissimus), hogy a földosztást követően semmilyen per vagy vita (lites contentionesque) nem keletkezett (88, 10-16C). Ez a szemlélet jól illeszkedik a földmérési szakírók máshol is olvasható véleményéhez. A földmérés jól kidolgozott szabályaitól, pl. a centuriatio helyes megvalósításától való eltérés mindig konfliktusok, zavarok és tévedések forrása a szakírók szemében.
E szöveghelyeken a professio a földmérők hivatására vonatkozik, amelyet a szakírók nem hasonlítanak össze más hivatásokkal. A földmérés ilyenképpen nem kerül bele valamiféle rangsorba vagy osztályozásba, mint például Senecánál. Az idézett példákban azonban a földmérés rendelkezik egy szabályrendszerrel, amihez viszonyítva értékítéletet lehet alkotni egyes tevékenységekről, eljárásokról. Vagyis a szakírók normarendszereként tekintenek hivatásuk bevett gyakorlatára, s mint ilyet, más normarendszerekhez is viszonyítják azt. A corpusban két ilyen példát is találni.

Hyginus a jogviták (controversiae) ismertetésekor felsorolja, milyen lehetséges tereptárgyak (pl. árok, patak, bozót) alkothatnak telekhatárt. Továbbá röviden leírja, mit kell ilyenkor a földmérőnek figyelembe vennie. Végül mintegy összegzésként megállapítja, hogy a vidék szokásait (consuetudines) kell tekintetbe venni, s a földmérőnek tartózkodnia kell attól, hogy valami újat vagy szokatlant hozzon létre. Az eljárás során ugyanis akkor őrizhető meg a szakma hitele (fides professionis), ha az adott vidék szokása szerint járnak el.
Nem csupán a földmérőknél kapcsolódott össze a fides és a consuetudo, hanem egy 293-as császári rendeletben is. A földmérőknél a szakma szabályai engednek a vidék szokásainak. A császári rendelet a szerződési hűség (fides contractus) megtartására szólít fel, ha nincs a szerződésben olyan speciális kikötés, ami ellenkezik a vidék szokásaival (contra consuetudinem regionis).

A szóban forgó rendelet szerint a bérleti díj csökkentése csak a helyi szokásokkal összhangban történhet. Amennyiben nem így valósul meg, nem lehet harmadik fél számára praeiudicium. A szerződési hűség és a helyi szokás a császári rendeletben is egymást erősítik; ha egymással szemben hatnak, az jogi és szakmai problémákat okozhat. Néhány sorral később az ún. de loco viták tárgyalásánál Hyginus elhatárolja egymástól a földmérés és a jog hatókörét.
A birtoklási helyzet tisztázása inkább a jogászok dolga, semmint a földmérőké.
A Hyginus által felhozott két példából úgy tűnik, hogy a földmérés szükséges lehet ugyan a jogviták tisztázáshoz, ám alárendelt szerepet játszik a jogi jellegű normarendszerek mellett, azoknak inkább kisegítője. A földmérési szakírók több esetkört ismernek, amikor csak a jog dönt el.

A földmérési szakírók gyűjteményében fennmaradt munkák előtt nem találunk előszót, praefatiot. Azt, hogy ezek eredetileg is hiányoztak vagy a Corpus Agrimensorum Romanorum összeállításakor vesztek el az utókor számára, bajos volna megállapítani. Annyi viszont bizonyos, hogy ezek híján csak a fenti elszórt közlésekből lehet arra következtetni, hogyan tekintettek saját hivatásukra a földmérők. A közlésekből többek között kiderül, hogy a tevékenységük szorosan kapcsolódott a jog által is tárgyalt kérdésekhez, a jogi eljárásokhoz.
Nem véletlen, hogy földmérők megjelennek a jogi forrásokban is. Ulpianus azt írja, hogy provincia helytartója jogot szolgáltathat a szabad művészetek tanítóinak javadalmazására (de mercedibus) vonatkozó kérdésekben. Egyértelműen ezek közé tartoznak a rétorok, grammatikusok és a geometrák, továbbá az orvosok, akik közül Ulpianus kizárja a kuruzslókat és a ráolvasókat stb., jóllehet ők is a bajoktól, fájdalmaktól való szabadulást ígérik.

Ebben a szövegben a geometra inkább tanítóként tűnik fel, de aligha kell élesen kettéválasztani e hivatás elméleti és gyakorlati oldalát. Frontinus, Hyginus és Balbus egyaránt rendelkeztek gyakorlati tapasztalatokkal és írtak didaktikus műveket. Seneca már tárgyalt levele is arra utal, hogy egy geometra mind elméleti, mind gyakorlati tudás birtokában lehetett. Visky Károly a szellemi munkák római jogi megítéléséről írt könyvében egy egész fejezetet szentel a földmérésnek. E fejezetben ő sem különíti el élesen a földmérés elméleti és gyakorlati művelőit.
Mind a geometra, mind a mensor szavakat földmérőként interpretálja az általa vizsgált forrásokban. Visky abból indul ki, hogy Digesta egyik titulusában Ulpianus azt állítja, hogy a földmérő a régieknél (apud veteres) nem a locatio conductio (bérlet) keretében szerződött a munkára. Tevékenységét inkább beneficiumnak tekintették, vagyis egyfajta szívességi jelleget tulajdonítottak neki, jóllehet előfordulhat, hogy mégis locatio conductio keretében jön létre szerződés. Később mind Ulpianus, mind Paulus a mandare igét használja a földmérőnek adott megbízás jelölésére. A földmérő tehát feladatát vagy megbízási vagy bérleti szerződés keretében láthatta el.

Visky ezek alapján egyfajta fejlődési ívet vázol fel, miszerint a köztársaság korában a földmérés magasra értékelt foglalkozás volt, amit a szívességi jelleg, a személyes kapcsolatok határoztak meg, s így ingyenes alakzatként is megjelenhetett. Ebben az időben nem különült el egymástól a geometria és földmérés.
A császárkorban a földmérés bérleti szerződés tárgya lett, mint fizikai munka. Ulpianus és Paulus megpróbálta visszaállítani a korábbi állapotot, vagyis inkább a megbízás körébe próbálták vonni a földmérőkre vonatkozó szerződéseket.

A megbízási szerződéssel a megbízott arra vállal kötelezettséget, hogy a megbízó ügyét ingyenesen ellátja. Az ingyenes feladatellátás nem jelenti azt, hogy a szolgáltatás teljesítése után ne lehetett volna ellentételezni a megbízott fáradozásait. Az ingyenesség minden bizonnyal abból fakadt, hogy az ilyen jellegű ügyletek eredetileg olyan személyek között jöttek létre, akik e jogügyletet megelőzően is személyes kapcsolatban vagy függésben álltak egymással. A bérleti szerződés ezzel szemben visszterhes, az egyik fél pénz szolgáltatására vállal kötelezettséget.
A szakirodalom is ebben látja a két szerződés elhatárolásának lehetőségét. Molnár Imre Gaius két szöveghelyét hozza fel erre például, amelyekben a politor, a sarcinator és a fullo szerepelnek. Amennyiben a szerződésben ellenérték (merces) merül fel, akkor a források egybehangzó tanúsága szerint bérleti szerződés valósul meg.
Ez a dogmatikai alapú, mondhatni merev megkülönböztetés azonban már Rómában sem volt minden esetben életszerű. Erre a jogtudósok is rávilágítanak, amikor kimondják, hogy a megbízott tiszteletdíjat kaphat, amit honoráriumnak neveztek. Ulpianus közlése alapján a földmérők is kaptak effajta tiszteletdíjat, ami jól megfér azzal, hogy a földmérést is besorolták az artesliberales körébe. Más adatokból viszont az tűnik ki, hogy a földmérők fizetséget kaptak munkájukért.

Ulpianus és Paulus maga is a merces szót használja a földmérő díjazására, utóbbi ráadásul a conductus sit igealakkal is él. Az artes liberales körébe eső foglalkozások tiszteletdíjának peresíthetőségéről szóló, fentebb már hivatkozott részben, Ulpianus ismét a merces szót használja. (Dig. 50.13.1) Hyginus (96, 4-10C) pedig egy ízben opus-nak (rem magis esse iuris quam nostri operis) nevezi a földmérők tevékenységét.
Nem feltétlenül kell nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a szóválasztásnak, mindenesetre jól illeszkednék a locatio conductio egyik alakzatához, a későbbi elnevezéssel locatio conductio operisnek nevezett szerződéstípushoz, ami megfeleltethető a modern vállalkozási szerződésnek. A vállalkozási szerződés tárgya meghatározott mű előállítása vagy egy elvégzendő feladat, aminek eredménye van. Ez utóbbi esetkör alkalmazható a földmérésre is, amit a fenti forrásokon túl Seneca levele is a kereső foglalkozások között tart számon.

Tekintetbe kell azonban venni még egy körülményt. A földmérőnek akár földet mért és osztott, akár telekhatárt állapított meg jelentős költségekkel kellett szembenéznie. Távoli területekre kellett kiszállnia, ott akár hosszabb időt is el kellett töltenie. Munkájához szükség volt alapvető eszközökre, amelyek beszerzése, javítása és szállítása is növelte a költségeket. A határok beirányozása és kitűzése a groma, a mérőkötél vagy lánc, és a mérő rudak segítségével történt. Ezek kezelése ráadásul emberi segéderőt is igényelt.
A földmérő idejének és befektetett költségeinek meg kellett térülnie. Nem lehetett elegendő biztosíték a földmérők számára a megbízási szerződéshez utólag járuló, a megbízó belátásától függő honorarium. Az életszerűség mellett egy köztársaságkori forrás, a Kr.e. 111-es lex agraria szövege is megerősíti, hogy a földmérést már ekkor, a régiek korában kivitelezhették bérleti szerződés formájában is. A töredékes szöveg vonatkozó részei így hangzanak: agrumlocum ...omnem metiundum terminosque statui curato ... opusque locato eique operei diem deicito, ubi perfectum siet.

Jóllehet a mandatum dogmatikai értelemben egy ingyenes szerződés, s a földmérés mint ars liberalis megvalósítható volt e szerződéstípus keretében, de gyakoribb lehetett a locatio conductio alkalmazása. Semmilyen adat nem utal arra, hogy földmérési feladatokat valaha is szívességből, ingyenesen láttak volna el.
Visky Károly tetszetős elképzelése , miszerint a megbízás ingyenes volta valamikor, egy meghatározott korban jellemezhette volna a földmérést, nem tűnik meggyőzőnek. A neves jogtudóst vélhetően az ügyvédi tevékenység párhuzama vezethette arra a feltételezésre, hogy a földmérőkkel kapcsolatban is ingyenes feladatellátásról szóljon. A különbség azonban jelentős: egy perbeszéd megalkotásához és előadásához leginkább szellemi erőfeszítésekre van szükség, ami mint az ifjabb Pliniustól tudjuk kedvelt foglalatossága volt a római elitnek, ráadásul nem is járt különösebb anyagi ráfordítással. A földmérés viszont költségráfordítást igényelt, vagyis csupán szívességből elenyésző mennyiségű földmérési munka valósulhatott meg.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy földmérők munkájukat legalább a Kr.e. 2. század végétől inkább vállalkozóként, locatio conductio keretében, alkalmanként pedig megbízottként, mandatum keretében végezhették. Tevékenységükért a források egybehangzó tanúsága szerint fizetséget kaptak. A korábbi időszakra vonatkozóan csupán feltételezésekre hagyatkozhatunk, de a teljesen ingyenes feladatellátás semelyik időszakban sem lehetett elterjedt.
A földmérést, de legalábbis annak elméleti oldalát: a szűkebb értelemben vett geometriát mindenképpen megbecsült tudománynak tartották, s az artes liberales körébe sorolták. A szerződéstípusok között a különbség a földmérő felelősségében jelentkezett.
A földmérők által ellátott felelősségteljes feladatok ismeretében nem meglepő, hogy a mensor tevékenysége, annak jogi kihatásai foglalkoztatták a római jogtudósokat. A földmérő felelősségét a Digesta szabályozza si mensor falsum modum dixerit című titulusában. A praetor egy külön keresetet hozott létre arra az esetkörre, ha a földmérő hibásan mérné fel a területet, vagyis, ha a renuntiatiomodi nem felelne meg a valóságnak. A kereset létrehozásának dátumát Ulpianus nem adja meg. Az okát viszont megjelöli. Olyan esetekre proponálta a praetor, amikor a földmérés nem locatio conductio keretében valósult meg.
Ulpianus nem mondja meg, milyen szerződés alapján dolgozik a mensor.
A Digesta ezen titulusa többször használja a mandaverim, mandavero stb. igealakokat, amelyek alapján megbízási szerződésre gondolhatnánk. Alátámasztja ezt, hogy Ulpianus-benefciumként értelmezi a felek között fennálló viszont, ezzel mintegy személyes, szívességi aspektust tulajdonítva a jogviszonynak.

Jóllehet Hannu Tapani Klami szerint kétségbe vonható, hogy az artesliberales körébe eső tevékenységek megbízási szerződés alapján valósultak volna meg, mégsem vethetjük el, hogy földmérési munkákat mandatum keretében is végezhettek.
Klami hívja fel a figyelmet arra, hogy a megbízási szerződés alapján megindított keresetben (actio mandati) a marasztalás infamiaval járt együtt. Az esetleges pénzbeli marasztalás mellett a pervesztes fél kockáztatta politikai jogait, perbeli képviseleti képességeit, sőt házasodási lehetőségeit is. A felek vélhetően ódzkodtak olyan szerződést kötni, ami jogvita esetén nem csupán anyagi veszteséget okozott számukra, hanem a pervesztes fél még becstelenné is vált.
Különösen így lehetett ez a Kr.e. 3. század végétől kezdve, amikor a földmérés adatolhatóan tömeges lett. Személyes, bizalmi jellege minden bizonnyal háttérbe szorult. A bérleti szerződést viszont a rómaiak konzervativizmusa miatt csak lassan kezdték erre a tevékenységre alkalmazni. Az egyre nagyobb számú feladat miatt mégis szükségessé vált a földmérők jogi felelősségének szabályozása.

Ulpianus a földmérő felelősségét csak dolus malus megléte esetén véli megállapíthatónak, ha netán egy per során vagy egy adásvétel esetén hibásan adná meg a földterület méretét. A földmérőt igénybe vevő megrendelő viseli a felelősséget, ha nem elég körültekintően járt el a mensor kiválasztásában, s az nem áll szakmája magaslatán (imperite versatus est). A földmérő gondatlansága esetén (neglegenter) szintén mentesül a felelősség alól. Ulpianus a földmérőt ezáltal mentesíti a culpára alapozott felelősség alól, s csak a dolusra korlátozza azt.
A szerződési felelősség szempontjából a földmérő egyfajta kiváltságos jogi pozícióba kerül, amennyiben nem locatio conductio keretében szerződik. A földmérő gondatlan vagy szakértelmet nélkülöző feladatellátása alapján tehát nem lehet keresetet indítani, erre csak a dolus nyújt alapot.

Az eljárás indítására azok jogosultak, akiknek jogi érdekét sérti a hibás mérés. Tipikusan az eladó vagy a vevő. Azonban a földmérő dolózus magatartása esetén is csak másodsorban lehet ellene keresetet indítani, legalábbis Pomponius véleménye szerint. Ha ugyanis a vevő a földmérő hibás mérése miatt többet fizet az eladónak, akkor a vevő condictioval élhet az eladóval szemben. Az eladó nem teljesítése esetén kerülhet sor a földmérő perbe vonására. Amennyiben az eladó a földmérő csalárd eljárása folytán (fraudatus a mensore) több földet adott át a szándékoltnál, szintén nem a mensor, hanem először a vevő ellen kell keresetet indítani exvendito.
Pomponius (ill. Ulpianus) itt alighanem az actiovenditi keresetére gondolhatott, amivel az eladó érvényesíthette adásvételből fakadó jogait. A földmérő perelhető volt akkor, ha a condictio vagy az actiovenditi folytán nem lehetett teljes mértékben helyreállítani a vagyoni viszonyokat (de toto modo qui deerat). Ilyenkor a maradványra (de residuo) megállt a földmérő felelőssége.

A földmérőt egy esetkörben lehetett közvetlenül felelősségre vonni. A perben szakértőként eljáró földmérő csalárd eljárása miatt kárt szenvedő fél egyenesen a földmérő ellen fordulhatott igényével. Pomponius még akkor is elismeri ezt a lehetőséget, amennyiben a bíró hivatalból vette igénybe (a iudice adhibitus) a földmérő munkáját. Érthető módon engedik meg a jogtudósok, hogy a hátrányt szenvedő fél ilyenkor közvetlenül a földmérő ellen indítson eljárást. A földmérő tevékenysége ebben az esetben egyfelől a bírósági eljárást, vagyis az állam érdekeit közvetlenül veszélyezteti, másfelől a sérelmet szenvedett fél mástól nem követelhette kárának megtérítését.

A mensor felelősségre vonásához az objektív tényálláselemhez, amit a falsa renuntiatio testesített meg, szükség volt még egy szubjektív elem megvalósulására, azaz a csalárd eljárásra. Egy személyes jellegű, beneficiumként interpretált szerződésben érthető ennek a szubjektív elemnek a szükségessége a peresíthetőség előfeltételeként.
Ha azonban a földmérő kilép ebből a mandatariushoz hasonló ingyenadósi pozícióból, vagyis tevékenységéért anyagi juttatásban részesül (mercedem accepit), akkor felelőssége mindenfajta culpa esetén fennáll (omnem culpam eum praestare). A földmérő, amennyiben ellenérték fejében dolgozik, akár hanyag módon, akár szakértelem nélkül járt el, közvetlenül perelhető volt.

Joggal tehető fel a Susan D. Martin által is vizsgált kérdés: hogyan volt megállapítható a szakértelem illetve annak hiánya. A probléma már a szerződéskötéskor is felmerülhetett egy olyan társadalomban, ahol nem voltak szervezett formái a szakképzettség megszerzésének vagy igazolásának. Martin szerint ehhez még hozzájárult, hogy a nagyvárosokban, különösen Rómában nem voltak meg azok a személyes kapcsolatok, amelyek alapján a megrendelő információkhoz juthatott volna szerződő partnere szakmai habitusáról. Márpedig a megrendelő számára még vállalkozási szerződés megkötésekor sem lehetett mindegy, kivel végezteti el az adott feladatot.
Jól illusztrálja ezt Ulpianus sokszor idézett mondata: inter artifices longa differentia est et ingenii et naturae et doctrinae et institutionis. Jóllehet Martin nem vizsgálja a földmérők esetét, megállapításai mégis kiterjeszthetők erre a hivatásra is, amelynek művelői szerte az egész birodalomban dolgoztak, távoli megrendeléseknek tettek eleget.

A hibás mérés megtörténte után is nehéz lehetett bizonyítani a neglegentia vagy imperitia fennforgását, ugyanis mindkettő magában hordoz szubjektív aspektusokat. A locatio conductio operis esetén Celsus az imperitiát a szerződési felelősség forrásának, vagyis a culpa egyik típusának tekinti. Az imperitia bizonyítása viszont nehézségekbe ütközhetett a laikus fél részéről, mivel nem feltétlenül rendelkezett olyan szakés jogi ismeretekkel, amelyekre támaszkodhatott volna a bizonyításnál.
Martin nézete szerint a jogtudósok az imperitia megítélését is objektíven meghatározhatóvá próbálták tenni. A földmérés esetében ez talán még egyszerűbb volt, mint az ingó javakkal dolgozó vállalkozóknál. Önmagában a hibás mérés ténye megalapozhatta az imperitiát, s ezáltal a földmérő felelősségét. Amennyiben a földmérő saját maga járt el a kontraktuális felelőssége a fentiek szerint alakult.
A mensor azonban teljesítési segédet is igénybe vehetett. Ezt nemcsak a Digesta ilyen esetre kidolgozott szabályai valószínűsítik, hanem a római földmérés gyakorlatáról történetileg ismert adatok is. Bár a görög természetés mechanikai tudományok eredményeinek köszönhetően a római korra fejlett eszközök álltak a földmérők rendelkezésére (pl. dioptra, hodometer), szövegeikben ezekről említést sem tesznek. Ennek nyilvánvaló oka az volt, hogy a felparcellázás és határmegállapítás nem igényelt bonyolult és drága műszaki eszközöket.

A derékszögek és párhuzamos vonalak kitűzése egyszerűbb eszközökkel (mérőrúd, mérőkötél, groma) megoldható volt, azonban ezek kezeléséhez segédszemélyzetet is igénybe kellett venni. Az epigráfiai anyagból kimutatható, milyen munkaerőre számíthattak a földmérők.
Oswald Dilke az 1. században 14 civil földmérőt ismer a feliratokon, akik közül nyolc volt felszabadított, három császári felszabadított, 1 rabszolga, kettő pedig a felirat alapján meghatározhatatlan státuszú. Brian Campbell a császárkorból 41 olyan feliratot regisztrál, amelyeken nem katonai földmérők jelennek meg. Ebből tizenegy felszabadított és kilenc rabszolga. A feliratok tanúsága szerint sok földmérővel számolhatunk, aki rabszolga vagy rabszolga eredetű volt.

A rabszolga státushoz mensorok által állított feliratok a birodalom különböző területeiről kerültek elő, s az állítóik pozíciója is mutat eltéréseket. Az Észak-Itáliában magának és feleségének díszes sírkövet állító L. Aebutius Faustus felszabadított rabszolga volt. Feliratán foglalkozását mensorként adja meg, s a feliratos mező alatt munkaeszközeit (pl. egy gromát) is kőbe vésette.
A feliratok között kevés az, amit az államtól független földmérőnek lehet tulajdonítani. Zömük ráadásul alacsony társadalmi státuszra utal. Messius Stichus vagy Aristo neve önmagában mutatja ezt. Mások meg is jelölik felszabadított vagy rabszolga státuszukat. A neve ugyan töredékesen maradt fenn egy rómavárosi mensornak, de megtudjuk, hogy egy bizonyos Volusius rabszolgája volt.

A feliratok jellegzetes csoportját alkotják a császári családhoz vagy a császári adminisztrációhoz kapcsolódó felszabadítottak és rabszolgák feliratai. T. FlaviusDapnus felesége által állított sírkövéről megtudjuk, hogy Dapnus agrimensor volt, a császár felszabadítottja, továbbá azt is, hogy 90 évet élt.
Africa területéről több hasonló felirat került elő: Felix, Victor, Didymus és Romanus császári rabszolgák, s mindegyikük mensor agrarius . Az africai centuriatio kiterjedt méretének ismeretében nem véletlen, hogy ebből a térségből viszonylag sok földmérőt ismerünk.

A császári adminisztráció mellett a városi rabszolgák sorában is találhatók mensorok. Az apuliai Sipontum városában került elő egy sírfelirat, melyet Liberalis állított fiának Augurinusnak, akit servus rei publicaeként jelöl, foglalkozását pedig mensorként adja meg.
Liberalis, aki a városban a servus arkarius feladatát látta el, korábban pedig az alimentatiok ügyeit intézte, minden bizonnyal a pénzügyi igazgatásban tevékenykedett. A városi pénzügyek és a földterületek felmérése, nyilvántartása különösen pl. az alimentatio kapcsán összefüggtek egymással. Esetleg ez magyarázhatja Augurinus foglalkozását.

Ebből a korántsem teljes felsorolásból is kitűnhet, hogy rabszolga státuszú vagy eredetű személyek gyakran végezhettek földmérési munkákat. A feliratokon felülreprezentált az államhoz vagy a városi közösségekhez kötődő rabszolgák aránya, de ez a felirat-állítási sajátosságokból jól magyarázható. Mint néhány felirat mutatja, bizonyosan számolnunk kell olyan rabszolgákkal, akik magánszemélyek tulajdonában álltak, s szerepet vállaltak földmérési munkákban. E rabszolga státuszú segéderő mellett szóba jöhettek még felszabadítottak és természetesen modern szóhasználattal élve alvállalkozók is.
A Digesta röviden kitér arra is, hogy a teljesítési segéd igénybevétele milyen felelősségi alakzatot keletkeztet. Ha a teljesítési segéd rosszhiszeműen (dolo malo) járt el, akkor a földmérőt terheli a felelősség, mivel a kiválasztáskor nem tanúsított kellő elővigyázatosságot. Földi András behatóan elemezte a mandatum körében igénybe vett teljesítési segéd felelősségét, kitérve Paulus ide vonatkozó töredékére is. Szerinte a mensor itt tulajdonképpen dolus in eligendo miatt felel, vagyis azért, mert megbízhatatlan segédet választott. A segéd dolusa alapozza meg a földmérő felelősségét.

A jogtudósok bizonytalansága figyelhető meg abban az esetben, ha rabszolga is érintett az eljárásban, noha ez a társadalmi háttér ismeretében nem lehetett ritka.A kérdéses töredék nem utal expressis verbis arra, milyen szerepet játszott a rabszolga, de a szóba jöhető pozíciók közül a legvalószínűbb, hogy a földmérő helyett annak rabszolgája végezte el a munkát. Pomponius a noxalis és a de peculio keresetek közül az előbbi mellett tette le a voksát, amihez Ulpianus némi kétkedéssel fűzi hozzá: quamvis civilis actio de peculio competat.

A földmérők felelősségét terjedelmesen tárgyaló jogszabály mutatja, mennyire jelentős szerepet tulajdoníthattak e szakma művelőinek a rómaiak. E megállapítást erősíti, hogy a
Digesta a földmérők felelősségi alakzatát terjeszti ki más olyan hivatások gyakorlóira, akik szintén méréssel foglalkoztak.
A földmérők felelőssége, amennyiben nem vállalkozási szerződés keretében jártak el, a dolusra korlátozódott. Közvetlenül őket perelni még hibás mérés esetében sem volt mindig lehetőség. Ez a kedvező perbeli és felelősségi helyzet a fentiek fényében inkább csak a kivételes eset lehetett, a földmérési munkák zöme minden bizonnyal locatio conductio keretében valósult meg. Erre utalnak a rendelkezésünkre álló források, s ezt teszik valószínűvé a földmérési munkák kivitelezésénél felmerülő tényezők (utazás, munkaerő, eszközök stb.).




Takács Levente