A gromat az ortogonális felmérés és kitűzés alapeszközének tekintik, egyes szakmatörténeti művek a teodolit ősének is említik. A groma etruszk közvetítéssel került a római földmérőkhöz.

Dilke három groma típust különböztet meg. Az első igazából vitatható groma-típus 1899-ben került elő Fayyum északi részén és valószínűleg a Ptoelmaios-korból származik. Egyszerű kivitelezésű, derékszögű fakereszt, melynek karjai pálmalevelet mintáznak és 35.2 x 34.2 cm hosszúak.
A másik Pompeii-ben, Verus műhelyében, 1912-ben talált példány típusa, amely talán a legtöbb gromarekonstrukció mintájául szolgál. Vasból készült, méretei 43.5x43.5 cm. A közepén lévő furatba egy vas konzol illeszkedik, amelynek hossza 23.4 cm. Della Corte szerint ez a kialakítás a pontra állásnál volt szükséges, ennek segítségével lehetett pontosan egy pont fölé egymást derékszögben metsző irányokat kialakítani.
A harmadik típus az ún. pfünzi típus. Schöne szerint e típus derékszögű hajlatban végződő karjain található szögelés nemcsak a ponderaet tartotta, hanem egy oldalsó fakeretet is tartott.

Vitatott a groma részeinek latin elnevezése. A ferramentum talán a groma alsó részét, a stella a két egymásra merőleges karját jelölte, de bizonyos vélemények szerint a kettő szinonimája egymásnak.
A gromat a karokon zsinóron függő, párban megjelölt ólomsúlyokkal (ponderae, vagy perpendiculi) állították be kitűzésre alkalmas helyzetbe. A különbözőképpen megjelölt súlyok talán összefüggésben voltak a kitűzendő irányokkal (rigores), erre azonban egyelőre nincs bizonyíték. Arra sincs különösebb útmutatásunk, hogy pontosan hogyan használták a gromát a kitűzés során.
Biztos, hogy a - mai terminológiával – pontra állás alkalmazásával derékszög meghatározására volt alkalmas. A speciális kiindulási pontokat (locus gromae), mint amilyeneket a katonai táborok, vagy a centuriacio kitűzése során előre meghatároztak, tartós jelöléssel látták el. Azonban nemcsak a locus gromaera, hanem bármely tetszőleges pontra alkalmazható volt, egy már meghatározott, vagy meghatározás alatt lévő irányra történő merőeges kitűzésére.

Egyes kutatók megkérdőjelezik a groma abszolút szerepét a földmérésben, és - ellentétben az általánosan elfogadott antik földmérő képpel, amely a földmérést, az utak kitűzését gromával végrehajtó mensores alakját tárja elénk- felmerült, hogy a nagy volumenű felmérési munkákat, mint pld. a nagy távolságú szakaszok kitűzését, más eszközökkel, ill. módszerekkel végezték.
Gallo a gromat a nagy kitűzésekre alkalmatlan és pontatlan eszköznek véli. Szerinte a derékszög kitűzésén kívül, másra – pld. útkijelölésre- nem alkalmazhatták. Erre a célra megfelelőbb eszköznek tartja a dobos szögdioptrát, amely egy példánya egy franciaországi Kr.u. 3.sz-i villa ásatásából is előkerült.

Adam valamint Leeds és Wakefield kísérletei a gromával történő kitűzés rekonstruálására eltérő eredményeket hoztak. Adam kísérlete a folyamatos széljárás miatt gyakorlatilag eredménytelen maradt, Leeds és Wakefield alig egy nap alatt sikeresen jelölt ki egy jugerum területet, megfelelő pontossággal.