logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Földmérés és ingatlan-nyilvántartás a Római Birodalomban

Ma egész Magyarországot földmérési alappontok hálózata fedi, amelyek állandósítottak és egy egységes országot (magassági és vízszintes) alaphálózatot alkotnak. Ezekhez viszonyítva adható meg a terepen elhelyezkedő bármely pont. A vízszintes alappontok állandósítására alkalmazott jele lehetnek a kő keresztvéséssel, a burkolatban elhelyezett acél szeg, a templomtorony csúcsdísze, a kémény stb. Az ilyen" terepen elhelyezett jelekhez még hozzájön a GPS alappora; tok hálózata. A térképzési, földmérési, építkezési stb. munkák során erre az alappont-hálózatra támaszkodnak.
A rómaiak nem hoztak létre ilyen egységes rendszert. A céljaiknak tökéletesen megfelelt a helyi derékszögű hálózatot létrehozó centuriatio. A római rendszer ugyan csak relatív viszonyítást tett lehetővé, ám arra alkalmas volt, hogy meg határozott területen pontosan azonosíthatóvá tegyen tereppontokat, parcellákat, telekhatárokat. Ezek ismerete vitássá válásuk esetén megállapítása vagy helyreállításé kiemelkedően fontos volt egy olyan állam és társadalom működése szempontjából, ami a mezőgazdaságra épült.

Pontos statisztikai számsorokkal ugyan nem rendelkezünk, de biztosan állíthatjuk, hogy a Római Birodalom lakosságának döntő hányada életvitelszerűen a mezőgazdasághoz kapcsolódott. A római gazdaság legnagyobb szektora a mezőgazdaság volt, s ebből következően a kormányzat bevételeinek legnagyobb részét is adta. A termőföld, mint a vidéki népesség megélhetésének fő forrása, adásvétel, öröklés vagy házasság révén olykor gazdát cserélt. Ehhez járult az állami, politikai vagy társadalmi kényszerből kiinduló tulajdon- vagy birtokváltozás.
A különböző indíttatású földosztások, akár veteránok letelepítéséről, akár a Rómában összegyűlt nincstelen tömegek földhöz juttatása volt szó, szükségszerűen változásokat okoztak a tulaj-(lord, birtoklási viszonyokban. A társadalom zavartalan működése megkívánta, hogy az állam - a földhasználók saját nyilvántartásától függetlenül is - számon tartsa a földterületeket és a velük kapcsolatos változásokat.

A római földmérési szakírók tanúsága szerint a colonia alapítása és a centuriatio négyzetrácsos hálójának kialakítása után az ún. forma, mai szóhasználattal élve a kataszteri térkép felvétele következett. A bronztáblára meglehetősen sok információt kellett rögzíteni, hiszen mutatta a település határának felosztását, a földdarabok jellegét és tulajdoni viszonyalt is. Hyginus már de limitibus c. munkája elején elmondja, hogy a térképre rövidítve fel kell írni az adott centuria koordinátáit, vagyis a decumanus maximushoz és a kardo maximushoz viszonyított helyzetét.
Továbbmenve megállapítja, hogy in forma generatim enotari debebit LOLA CVLTA et ING IL ΤA, SILVAE („a kataszteri térképen általában fel kell tüntetni a művelt és meg nem művelt területeket, az erdőket").
Siculus Flaccus az erdők mellett megemlíti még a legelőket (pascua), valamint azt a tényt, hogy fel kell jegyezni a méretüket (iugeratot) is. Hyginus Gromatícus még hozzáfűzi, hogy a betűk elhelyezésével érzékeltetni kell a jelzett terület méretét. A nagyobb terület jelzésére pl. ritkábban kellett felvésni a betűket. A forma rögzítése többnyire tartós anyagra, általában bronzra történt. Siculus Flaccus azonban tudósít arról, hogy a bronzon kívül fa vagy pergamen alapú rögzítés is elképzelhető.

A forma nem csupán a terület jellegét (szántó, legelő, erdő stb.) és méretét rögzítette, hanem jogilag releváns információkat is hordozott. Jelölni kellett rajta az ún. redditae possessionest, az olyan területeket, amelyeket vissza adtak előző tulajdonosainak. A kiváltságok biztosítása miatt külön kellett jelölni a fundus exceptust és concessust.
A jogilag legfontosabb információ feljegyzéséről Hyginus Grammaticus (156-158C) részletesen tudósít. Az ager limitest területén - legalábbis az iskolapélda szerint - sorsoláss. kellett a parcellákat és a leendő tulajdonosokat egymáshoz rendelni. A leírásból megtudjuk azt is, hogy a forma mi den bizonnyal több bronztáblából állt, hiszen a például vecenturia leírását a szakíró így kezdi: tabula prima (els tábla). Ezt követik a centuria koordinátái, majd a tulajdnos neve és a neki juttatott terület mérete iugerumban. A név a praenomen, nomen, filiatio és a tribus megadásból áll. Amennyiben egy valós forma mindezen adatoka tartalmazta, a földdarabok egyértelműen azonosíthatók birtokoshoz, tulajdonoshoz köthetők voltak.

Az, hogy mindez nem csupán tankönyvi szöveg, tanúsítja két másik forráscsoport: a jogi szövegek és a felíratok. A Digesta 50. könyvében a 15. titulus a de censibus címet visel. Ez nem csupán a személyek censusát jelenti, hanem telepű lépésként az ingatlanok, telkek felmérését stb. is.
Az ún. form censualis tartalmazta a telek nevét, a település és azon belű a kisebb egység (pagus) nevét, a két szomszédos telektulajdonost, valamint a telek ill. egyes részelnek művelési ága szerinti besorolását. Szántóföld, szőlő, olajfa-ültetvény, rét legelő, vágnivaló erdő, tó, só-lelőhely szerepel a jogszabályban. Mindegyiknél meg kellett adni a mérésükre szolgáló egységet is. A szőlőnél pl. a tövek száma, a szántónál a terület mérete iugerumban.

A felíratok közül talán legismertebb az arausioi. Arau sío városát a tricastinus törzs területén Caesar vagy Augustus idején hozták létre a legio II. Gallica veteránjainak. A colonia neve valószínűleg colonia Iulia Secundanorum volt, amit a helyi színház külső falán többször előfordul a CIS rövidítés is megerősít. Egy 1961-ben előkerült felírat colonia Flavia Tricastinorum néven említi. A névváltozás is talán arra az intézkedésre reflektál, amely Vespasianus Parancsára változásokat hozott a földterületek birtoklását x adózását illetően.
Vespasianus 77-ben elrendelte, hogy hajtsanak végre felmérést, s készítsenek térképet azokról ttr állami földekről, amelyeket a colonia területén Augustus óta magánszemélyek vettek használatba. A rendelkezést végrehajtották, s egy hatalmas feliraton örökítették meg, amelynek jelentős részét a centuriatio koordináta-rendszerét is ábrázoló kataszteri térkép teszi ki. Az A, B és jelzetű táblákon fennmaradt térképen a centuriákat a földmérési szakíróktól jól ismert koordináták alapján határozzák meg, méretük is nagyjából megfelel az agrimensorοk-nál leírt méreteknek. A B térképen pl. a centuriák 706 m oldalszélességűek.

Az arausioi kataszteren a centuriák „helyrajzi számán" kívül három fontos adatot rögzítettek. Rövidítve megadták a terület státuszát. Az R.P. rövidítés feloldása pl. a rei publicae volt, vagyis az állami földet jelölte. A TRIC RED csupán a B kataszteren fordul elő, s annyit jelentett, hogy földet visszajuttatták a tricastinusoknak (Tricastinis reιidita). Több fejtörésre adott okot az EXTR jelzés. A lehetséges fel-oldások - ex tributario (Mommsen), exempti tributo (Schulten) - közül bármelyiket is részesítjük előnyben, mindenképpen a földadóval, a tributummal kapcsolatos bejegyzésről van szó. A másik fontos adat a földhasználók nevének feltüntetése volt, a harmadik pedig az államnak járó bérleti díj.

A spanyolországi Lacimurga területén 1990-ben előkerült egy kataszteri térkép részlete, amelyet egy - töredékesen ránk maradt - bronztáblára véstek. A táblán három centuria határvonalai láthatók. A középsőt vélhetően út vagy folyó szeli ketté. A térképen a centuriák nem egyforma nagyságúak és alakúak. A három centuria mindegyikébe bevésett 275-ős szám minden bizonnyal a centuriák 275 iugerumnyi méretére utal. A térképi ábrázolástól függetlenül tehát az egységek egyenlő méretűek voltak.

Az arausi katasztertől eltérően a lacimurgai töredék nem mond se mit a telkek birtoklási viszonyairól, jogi helyzetéről, s tovabbi adatok hiányában nem állítható biztosan, hogy adózási célból készült volna. Nem adóztatási céllal készült az a két felírat, amely a len által elindított, de valójában csak Traianustól kezdve ki bontakozó alimentatio rendszerének helyi megörökítésére szántak állíttatóik. A
Parmától nyugatra található Velei településéről került elő a 18. században egy bronztábla, amelyen a település territóriumán található birtokok adatalt é a hozzájuk kapcsolódó alimentációs kötelezettséget rögzítették (obligatio praediοrum). Traianus császár kedvezményes kamatozású hitelt biztosított a helyi földbirtok. soknak, amelynek nagyságát a földbirtok értéke határozt meg. A kamatokat az alimentatiós jegyzékbe felvett gyermekek ellátására használták fe1.

C. Volumnius Macer és felesége, Volumnia Alce egy telket, egy erdővel borított dombot regisztráltattak szabadosuk által. Rögzítették, melyik pagusban található, és kik a szomszédaik. Az adatok: a tulajdonosok neve, a terület jellege, elhelyezkedése, a szomszédok neve, a birtokolt terület értéke pénzben, többé-kevésbé ugyanazok, mint amiknek feljegyzését a Digesta is elvárja a census összeállításánál. A veleiai felírat esetében a telkek pontos meghatározása értékük megadása az állami támogatás folyósításának el engedhetetlen kelléke volt, hiszen az igénybe vehető kedvezményes hitel mértékét a földbirtuk értéke szerint állapították meg.

A déli-itáliai Ligures Baebiani település ugyanilyen rendeltetésű, szintén bronzba vésett feliratát, amely a veleiainál rosszabb állapotban maradt fenn, 101-ben állították. A három oszlopra tagolt táblán az első oszlop nagyon töredékes, a második és harmadik oszlopon viszont 64 telek adatai olvashatók. A feljegyzett adatok megfelelnek a már leírtaknak: tulajdonos neve, telek neve, a pagus, egy vagy két szomszéd neve, a telek becsült értéke, az állam által juttatott összeg és „széljegyzetként" a kamat.
Crispia Restítuta telke, a fundus Pomponiani, az Aequanus pagus területén feküdt, értékét 50.000 sestertiura becsülték. Ez után 3250 Nestertiust kapott az államtól, amelynek alimentatiora fordítandó kamata 88 sestertius volt. Crispia telkénél egy szomszédοt jegyeztek fel, Nasidius Vitalist. A telek pontos azonosításához szükséges három adatot, vagyis a telek nevét, a pagust, amelyben található, és két szomszédot, mindössze 11 esetben adják meg. A többi esetben ezek valamelyike hiányzik.

Mintegy kétszáz évvel később állították azt a feliratot, amelyik a lucaniai Volceíí települést illetően tartalmaz egy földbirtoklistát. A földbirtokok jellegét rövidítve adták meg. A legjellemzőbbek a K, ami a kasa/casa rövidítése, és az F, ami pedig a telket (fundus) jelöli. A rövidítést a földrészlet neve követi. Minden bejegyzés egy m betűvel és egy utána következő számmal zárul. Az m feloldása a Iustinianus által is használt millena.
A volceii lista tehát három adatot tartalmaz: a földrészlet jellegét, nevét és értékét adja meg. Ennyi adat nem elégséges egy-egy földrészlet pontos azonosításához, legfeljebb abban az esetben, ha mindegyikük ugyanahhoz a tulajdonoshoz tartozott, s őt a feliraton megnevezik. Champlin azt feltételezi, hogy mindegyik földrészlet a felírat elején megnevezett Turcius tulajdona volt, aki talán L. Turcius Aproníanus-szal azonosítható.
Turcius Apronianus 339-ben töltötte be a praefectus urbi hivatalát, s nagyjából a század közepére tehető a halála. A felirat Champlin szerint Apronianus birtoktesteit sorolja fel Volceii területén. Amennyiben elfogadjuk Champlin teóriáját, Turcius Apronianus hozzávetőleg 70 birtoktesttel rendelkezett, amelyek mintegy 7 pagusban szétszórva helyezkedtek el. A különböző nevekkel illetett telkek egy része persze összefüggő területet alkothatott, de külön elnevezések alatt tartották őket nyilván.

Veleiában a leggazdagabbak tucatnál jóval több birtoktesttel rendelkeztek. Ha Champlin tézise a volceii regisztert illetően helyes, akkor ott is hasonló jelenséggel állunk szemben. A földdarabok, telkek pontos azonosítása nem annyír egy-egy nagybirtokos szétszórtan elhelyezkedő birtoktestnek nyilvántartása, még csak nem is annyira az állami támogatási rendszer (alimentatio) működtetése miatt volt szükséges, hanem az állami jövedelmek behajtása miatt.
Árulkodik erről az arausioi kataszter EXTR rövidítésén kivim az a tény, hogy a Digesta már említett de censibus titulusában a ius Italicummal bíró városok felsorolása is szerepe (50.15.1. és 50.15.6-8). A felsorolás elhelyezését a város censusról szóló fejezetben a salvis tributis, solum immun: factum stb. kifejezések világítják meg. A telkek felmérésének, nyilvántartásának az adózás miatt volt értelme - leges lábbís az állam szempontjából. Ezért kerülnek kiemelésre a ius Italicummal bíró települések, amelyek földje mente volt az állami adózástól.

A tulajdonosok, esetleg birtokosok változását a papyrusokon fennmaradt adásvételi szerződések mellett részbe irodalmi források tanúsítják, részben maguk a kataszteri felmérések. Mindegyikükben előfordulnak az olyan telekmegnevezések, mint pl. a Ligures Baebianiban találhat. fundus Amarantianus Surianus Annianus.
A telek nevén nem az éppen fennálló tulajdoni helyzetet mutatja, hiszen a kimutatásban L. Tettius Etruscianus birtoktesteként tüntették fel, hanem valamivel a felvételt megelőzően rögzült. A telekhez jelzőként csatolt több tulajdonnév azonban arra mutat, hogy a telek gazdái időnként változtak. A viták esetében a forma jelentette a viszonyítási alapot. A térképen feltüntetett állapotot kellett összevetni a vita idején fennálló helyzettel.

Siculus Flaccus egyenesen a mai közhitelességnek megfeleltethető jelentőséget tulajdonit a térképnek: forma, quae publicae fidei possessori bus testimonium reddat. Már a Kr.e. 111-es lex agraria jogi erővel ruházta fel a formát, aminek következtében ez a dokumentum az eljárásokban viszonyítási, hivatkozási alapot képezett.
Urbicus jegyzi meg, hogy a város közvetlen szomszédságában található szegények temetőinek (loca suburbana inopum funeribus destinata) területét egyesek művelésre is kisajátítják (usurpare). Az ezekkel kapcsolatos pereknél a területet a forma szerint - ha van ilyen - kell helyreállítani. A feliratos anyag megerősíti Urbicus közlését. Vespasianus idején állítják helyre a Diana Tifatina szentélyéhez tartozó terület határalt. A határkövön a helyreállítás jogalapját. Így jelölik: ex forma divi Aug.

A bronzra vésett forma vagy éppen a kőbe vésett arausiosi kataszter nem könnyen változtatható ínformációs csatornák voltak. A városi censusokat is csupán ötévente ismételték meg, s ez a viszonylag hosszú időtartam már önmagában hatással volt az ingatlanforgalomra. Ennek megfelelően Urso városának Caesar korában keletkezett törvénye a közös földek, erdők és épületek tekintetében a bérbeadást legfeljebb öt évre teszi lehetővé. Nem is beszélve arról, hogy ezeket a médiumokat nehezen lehetett kellő példányszámban előállítani.
Költséges és időigényes lett volna a sokszorosításuk, ráadásul ebben az esetben is számolni kell a másolás során bekövetkező torzulás lehetőségéve1. A már elkészült dokumentumokat is fenyegették veszélyek. Cicero szerint egy bizonyos Oppianicus, miután anyósa végrendeletét meghamísította, tovább folytatta bűnös tevékenységét, és valamiféle - a szónok által közelebbről nem meghatározott- jogellenes változtatásokat hajtott végre Larinum város census-listájában: tabulas publicas Larini censorias cοrrupisse.
Cicero esete nem lehetett elszigetelt jelenség, hiszen a második század közepén élt jogtudós, Veirnleius Saturninus egy korábbi törvényre hivatkozva a törvénytáblák mellett a forma agrorum szándékos megváltoztatását is büntetendővé nyilvánította, s ezt a szabályt a Digesta összeállítói is felvették a Corpus Iurisba.

A forma hitelességének biztosítását azzal kívánták érni, hogy nem egy, hanem rögvest két példányt készített: belőle a kataszteri felmérés során. Megtörténhetett, hoc valaki, elmozdítva a határjelölő köveket, önkényesen me:: változtatta a határt. Ilyenkor a forma alapján lehetett vas szaállítaní az eredeti állapotot.
Ha azonban valaki vita volna ezt (Si quis contra dicat), akkor a császári irattá hoz (sanctuarium Caesaris) lehetett fordulni, ahol - legalábbis Siculus Flaccus szerint - az összes földosztás katasteri adatait őrizték. (Sic. Flacc. 120, 27-32C.). Éppen ilye helyzetet mutat be a szardíniai Esterzili község mellett elv került felirat, amely méltán váltotta ki a szakirodalom érdeklődését.

L. Helvius Agrippa proconsul 69-ben kénytelen eljár két kisebb szardíniai község, a Galillenses és a Patulcense: közötti vítában. A konfliktust az váltotta ki, hogy a Gall lenses erőszakkal elfoglaltak bizonyos területeket, amelyeket többszöri intés ellenére sem voltak hajlandók kiüríteni. Helvius elődje, Caecílius Simplex a Gafillenses kérésére me engedte, hogy azok az ügyre vonatkozó táblát eléje hozzá a császári irattárból (tabulam ad eam rem pertinente ex tabulario principis), amire december 1-ig adott haladékot. A tábla betekintést enged egy ilyen vita időviszonyaiba is. A feliratot 69. március 18-án állították Helvius Agrippa március 13-án hozott döntésének megörökítésére. A feliraton két elődjének cselekményeire hivatkozik.
Közülük időben az első az a M. Iuventíus Ríxa, aki a sziget utolsó procuratora volt, mielőtt Nero 67-ben átengedte a kormányzást a senatusnak. Iuventius parancsolta meg a Galillensesnek, hogy október 1-ig ürítsék ki az elfoglalt területeket, s adják azokat a másik fél birtokába. Az ő utóda és Helvius elődje volt Cn. Caecilius Simplex, aki 67/68-ban senatori rangú helytartóként irányította Szardíniát, s ilyen minőségében engedte meg, hogy a Galillenses időhaladékot kapva megszerezzék a kérdéses táblát a császári írattárbó1.

A Helvius döntését megelőző február 1-ig kaptak hosszabbítást, de mivel a cselekményt elmulasztották, Helvius március 13-án döntést hozott, amelynek értelmében április 1-ig kellett kiüríteniük a vitatott földeket. Nem tudjuk, vajon Helvius döntése eredményre vezetett-e, viszont a vita során kiderült, hogy a helytartók a döntésüket egy helyben is rendelkezésre álló olyan bronztáblára alapozták, amely M. Metellus Kr.e. második század végén végrehajtott határrendezését tartalmazta (fines in tabut ahenea a M. Metello ordinati essent.)
A provincia vagy a közösség archívuméban rendelkezésre állt tehát egy olyan dokumentum, amelyek akár évszázados korú is lehetett. Amennyiben valamelyik perbeli fél vitatta ennek hitelességét vagy tartalmát, a központi irattárhoz lehetett fordulni.

A központi irattár anyagához hozzáférni nyilvánvalóan nem volt egyszerű. A szardíniai tábla szövegéből kiderül, hogy egy Rómához még oly közeli provincia esetében is háromöt hónapot vett igénybe a dokumentum beszerzése. Maga a cselekmény viszont nem lehetett szokatlan az eljárásban, hiszen a helytartó annak ellenére, hogy a Galillenses szándékosan nem hajtották végre a korábbi döntéseket, minden intés vagy kommentár nélkül elfogadta az erre vonatkozó kérésüket.

A központi archívum anyaga csak akkor használható hatékonyan, ha az ott lévő és a helyszínen található kataszteri felmérések megközelítőleg azonos elvek szerint készültek, vagyis egymással összehasonlíthatók voltak. Ezt egyfe-1ő1 igazolja, hogy a több célból létrehozott felvételek - mint láttuk - nagyjából ugyanazokat az adatokat tartalmazták, másfelől ismert, hogy a helyi censusok anyagát másolatban papyrus-tekercsekre írva Rómába küldték. Egy esetben tudjuk, hogy a központi adminisztráció maga végzett egy teljes felmérést, hogy képet kapjon a birodalom állapotáról.
Augustus idején egy bizonyos Balbus mensor elkészítette az összes város térképét, belefoglalva az ottani felméréséket, s mindezt szöveges magyarázattal is kiegészítette (fomas civitatium et mensuras compertas in commentari cοntulit.) A polgárháborúk zavaros, erőszakos és rövid idő alatt végrehajtott földosztásai után erre minden bizonnyal szükség volt, hozzátéve, hogy Augustus maga is na: figyelmet fordított a földkérdésre.

A változások követését egy ilyen központi irattár léte teljes mértékben nem oldotta meg, különösen, hogy a per; döntő többsége helyben zajlott le. A városoknak adott törvények természetszerűleg kitértek a birtokviszonyokkal kapcsolatban később felmerülő lehetséges problémák rendezésére. Irni municipiumának törvénye a LXXVI. rubricába a duumvirek kötelességévé teszi, hogy tegyenek előterjesztést a városi tanácsnak a város határainak, földjelnek é adóbevételt biztosító területeinek a megvizsgálására. A területek bejárásával végrehajtott vizsgálat célja a visszaélések leleplezése volt.
M. Mettius Rufus egyiptomi helytartó 89-ben rendeletet bocsát ki a birtoklevelekre vonatkozón A tulajdonosoknak írásbeli nyilatkozatot kellett tenniük földbirtokukról, amelyben be kellett jelenteniük, honnan szállt rájuk az ingatlan tulajdonjoga. A pontos nyilvántartás érdekében a helytartó eljárási szabályokat is megfogalmaz az irattár számára. A bevallást tevő személyek adatai községenként és a földdarabok fajtál szerint kellett regisztrálni. Az irattárnak ötévente kellett revíziót végrehajtania.

Egy pontos felmérés térképi és szöveges rögzítése, amelyen a tényleges és a jogi helyzet megfelelt egymásnak, alapvető fontosságú volta jogbiztonság, s ezáltal a társadalom zavartalan működése szempontjából. A változások követése mind újabb felméréseket és összeírásokat eredményezett, amelyek létrejötte kihatással volt a földhasználók jogaira, hiszen mint Ulpíanus fogalmaz: vitia priorum censuum editis novis professionibus evanescunt. (Dig. 50.1.5.2).

Ezek alapján a rómaiak ismerték és használták az ingatlan-nyilvántartás olyan modern alapelveit, mint a nyilvántartás nyilvánossága vagy közhitelessége. Vita esetén a forma-hoz fordulhattak, s az abban található tényeket vetették össze a fennálló helyzettel. Elvileg minden földrészlet, telek vagy földdarab egyértelműen azonosítható volt, Jogi helyzetét egy per során tisztázhatták, felhasználva a térképeket, nyilvántartásokat.



Forrás: Takács Levente - A római földmérés Lektorálta: Bödöcs András