logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Föld adás-vétel és a római földmérők

A pontos és hatályos nyilvántartásokat, valamint a föl. mérők szaktudását megannyiszor igénybe kellett venni, h valami változás történt vagy éppen a fennálló viszonyok tartóssá váltak. A változásokat és a vitás helyzeteket egyarát kiválthatta a fölhasználók saját magatartása, tevékenység: az állam beavatkozása vagy éppen a természet erői. Az sőre jó példát nyújt a földadásvétel.

Az adásvétel tárgyát képező dolgok közül társadalmi, gazdasági (és sokszor érzelmi) jelentősége miatt mind a ma napig kiemelkedik az ingatlanok, s ezek körén belül a termőföld értékesítése. A Polgári Törvénykönyv (2013. évi V törvény) az ingatlanokat kiemeli az adásvétel tárgyát képező dolgok közül, s rájuk bizonyos mértékig speciális szabályokat alkalmaz.
Az ingatlan adásvételének érvényességéhez megkívánja a szerződés írásba foglalását, továbbá elv rendeli, hogy ingatlan adásvétele esetén az eladó nem csak a dolog tulajdonjogát, hanem birtokát is köteles átruházni. A jogalkotó a törvény negyedik részével az ingatlan-nyilvántartás szabályalt is beemelte a polgári törvénykönyvbe; A ingatlan-nyilvántartás jogi jelentőségét az adja, hogy a jogokat a tulajdoni lapra történő bejegyzés keletkezteti. A termőföld adásvétele pedig még az ingatlanok körén belül is kiemelt jelentőséggel bír, amit mutat pl. a termőföldről. szóló 1994. évi LV törvény 10. § (1) bekezdése, amely termőföld vagy tanya értékesítésekor egy privilegizált személyi kör (pl. helyben lakó haszonbérlő, helyben lakó szomszéd stb.) számára elővásárlási jogot biztosít.

A termőfőid adásvétele már az ókorban is speciális - a többi dolog adásvételétől eltérő - természetű volt, amit jól illusztrál a vélhetően 2. századi jogtudós Gaius egyik szöveghelye, aki az egyik tulajdonszerzési, tulajdon átruházási mód, az ún. mancipatio ismertetésénél különbséget tesz egyfelől az emberek és állatok, másfelől a földbirtok adásvétele között. Gaius szerint az emberek és állatok adásvétele csak akkor érvényes, ha az ügyletnél jelen van annak tárgya is. Ezzel szemben a földek adásvételéhez nem szükséges, hogy a jogügylet tárgyát képező földterületre kimenjenek a felek. (Praedia verd absentia solent mancipari.)

A földdarabok értékesítése a birodalom keleti tartományaiból jól ismert, hiszen a száraz, sivatagos területeken előkerültek papyrusokon fennmaradt adásvételi szerződések. 227-ből ismerjük például egy 600 szőlőtővel beültetett földdarab adásvételét, amelynek vevője egy veterán, bizonyos Iulíus Demetrius volt. Az eladó Otarnaeus, aki 175 denariushoz jutott az ügylet révén. A szőlőskert az Euphrates környékén, tehát a birodalom keleti felén volt található.
A 490-es évekből, jóval a római uralom megszűnése után, a vandálok hatalmában lévő Észak-Afrikai területekről származik az a szerződés, amelyben Gemíníus Felix vesz meg földterületeket (particellas agrorum) Iulíus Restitutustól és annak feleségétől, Donatától.

Az európai tartományokból az eltérő klimatikus viszonyok miatt nem rendelkezünk ilyen jellegű forrásokkal, ám a római szerzők gyakran tudósítanak földvásárlásról. Az ifjabb Plinius egyik levelében barátja, Hispanus közreműködését kéri másik barátja, Tranquillus részére, aki - nevéből is várhatóan - nem elsősorban a gazdálkodás miatt vásárolna birtokot, hanem a vidéki kikapcsolódás miatt. A vásárlás szempontjai között szerepel a méltányos ár, a város közelsége és az odavezető út kényelmes volta (Plin. ep. 1.24).
Egy másik ügyben két levél is kikerült Plinius keze alól. A szerző többedmagával örökölt egy földet, amelyet nyilvános árverésen (auctione) kellett volna értékesíteni. Plinius azonban szabadosa útján eladta a maga részét. A levél me írására az adott ürügyet, hogy Plinius örököstársai felháborodtak a külön értékesítésen, ami a vételár ismeretéből érthető is. Plinius a saját részét olyan áron adta el, amit f szorozva 700.000 sestertiusos összérték adódik, miközben a bírtok becsértéke 900.000 sestertius körül volt. Nem csoda hogy Plinius két levelet is szán arra, hogy eljárását men gesse (Plin. ep. 7.11 és 7.14.).

Vevőként jelenik meg Plinius egy másik levelében, ebből kiderül, hogy egy, a birtokaival szomszédos földdara megvételén gondolkodik. Ez ügyben tanácsot kérve barátitól, levelében előszámolja az ügylet előnyelt és hátránya: A terület olyan fekvésű, hogy Plinius birtoktestei között helyezkedik el, amelyek így egy tagban volnának egyesíthetők, költséghatékonnyá téve a velük kapcsolatos adminisztrációt (Plín. ep. 3.19.).
A földvásárlás hasonló motivációja olvasható ki Cicero jó száz évvel korábban keletkezett beszédéből. A Caecina védelmében mondott beszédében vitatott földdarab tulajdoni viszonyainak történetét felidézve a szónok beszámol egy árverésről, ahol az egyik fél megvehette volna a telket. Erre az ösztönözte, hogy fundo ei antiquo continens esset.

Cicero pro Tullio című töredékekben ránk maradt beszédében egy tulajdoni igényből induló és elfajult vitában képviseli Tulliust. Tullius déli birtokának egy részére igényt támasztott szomszédja egy bizonyos Fabius. Tullius jogi megoldást javasolt, amire Fabius felfegyverzett rabszolgáinak erőszakos támadásáve válaszolt. Fabius azért akarja megszerezni a vitássá vált birtokrészt, mert ad fundus eius convenire (Tull. 16), Vagyis ugyanaz volt a motivációja, mint Pliniusnak. Fabius - igaz nem túl eredményesen - más tevékenységből felhalmozott tőkéjét fektette földbirtok vásárlásába (Tull. 14-15).
Az egyik földmérési szakíró, Siculus Flaccus leírja, hogy Pisaurum városa áruba bocsátotta azokat a területeket, amelyiket a Písaurus folyó partján a város földjének felmérésekor és kiosztásakor szabadon hagytak. A várostól a szomszédos földhasználók vásárolják meg a területeket (proximos quosque contingentes ess emisse vicinos), amit persze ez esetben a földdarabok elhelyezkedése könnyen érthetővé tesz.

A fenti kiragadott példákból jól látható, hogy a telkek, földdarabok szerte a birodalomban gyakran cseréltek gaz-dát adásvétel útján. A forgalom - legalábbis bizonyos korοkra jellemző - intenzitását mutatja a negyedik század közepéről fennmaradt két - töredékes - összeírás Egyiptomból, a hermopoliszi nomoszból. Az összeírások regisztrálják a földbirtokosok nevét alfabetikus rendben, s mindegyikük mellé odaírják birtokuk méretét, elhelyezkedését és minősítését az adózás szempontjából. A két lista között 5-10 éves időbeli különbség van.
A regiszterek összevetéséből kitűnik, hogy a keletkezésük között eltelt viszonylag rövid időszakban nagyobb volt a tulajdoni mozgás, mint azt várni lehetett volna. Az egyik településen, Antinoopolísban, két beneficiarius adta el telkének kisebb-nagyobb hányadát. Egyikük 150 aroura földjét 58,5 aroura méretűre csökkentette. Másikuk a 80-ból 5-öt adott el. Még ennél is nagyobb telekhányadtól vált meg Gerontius, akinek társadalmi helyzetét primipilaris volta jelzi: 466 arourányi földből csak 8-at tartott meg.

A forgalmat növelték még az olyan állami beavatkozások hatásai, mint Traianus intézkedése. A császár arra kötelezte a senatorokat, hogy vagyonuk egyharmadát itáliai birtokokba fektessék. Már a kortársak is felfigyeltek arra, hogy az intézkedés révén megélénkült a forgalom és emelkedett a földbirtokok ára. Az állam más módon is részt vett a földforgalomban.
A hódítások idején a római állam 50 iugerumos egységeket kialakítva a quaestorok útján adta el a hatalmába került föld egy részét. Az ilyen területeket hívták ager quaestorius-nak. Hyginus, aki ezt a földkategóriát ismerteti, megemlíti, hogy az időmúlás (vetustas temporis) révén megváltozott ezeknek a területeknek a kezelése: A földhasználók gyakorlatilag felhagytak az ag quaestoriusra vonatkozó szabályok alkalmazásával (non universos paruisse legibus).

Az állami vagy közösségi földek eladása mellett - mi láttuk - számolni kell a magánemberek által eszközölt adás-vételekkel is. Egy telek adásvételénél nem volt feltétlen szükséges földmérő igénybevétele, elegendő volt megmutatni a határt. A felek azonban szakembert is felfogadhattak a telekhatárok kijelölésére. A jogtudós Paulus az acti finium regundorum tárgyalásakor megerősíti, hogy a fel. földmérőt fogadhattak fel. Itt minden bizonnyal olyan föl; mérőkről van szó, akik magánfelekkel szerződve jártak el. Munkájának ellátása során a földmérőt természetesen felelősség terhelte, aminek tárgyalására a Digesta egy külön titulust szentel si mensor falrum modum dixerit címen.
A jog felől nézve érdekes lehet a felelősség korlátozott volt viszont ezen a helyen az érdemel kiemelést, hogy a jogtudósok a problémát voltaképpen az adásvételhez kötik. Az adókeresetet akkor lehetett megindítani, ha a földmérő a szóban forgó terület méretét hibásan adta meg. Ulpianus kifejezetten az adásvételhez kapcsolja ezt a keresetet, hiszen az érintett személyeket eladó (venditor) és vevő (emptor szavakkal illeti, holott a titulus elején még említést tesz jogvitákról is (de finibus contentio sit). A jogi források tanúsága szerint a földmérők részt vettek az adásvételek bonyolításában, s ezért minden bizonnyal fizetséget is kaptak. Az érintett felek számára a szakember közreműködésnek előnye abban testesült meg, hogy könnyű volt pontosan meghatározni az ügylet tárgyát.

Columella a mezőgazdaságról szól munkájának 5. könyvében megkülönbözteti egymástól a földműves és a földmérgi (mensor) feladatát. A földművesnek azt kell tudni, hegyes kell elvégezni egy adott munkát, miközben a földmérő feladata a rendelkezésre álló földterület kimérése (metiri), felosztása.
Columella számára ez az okfejtés szolgál kiindulópontjául ahhoz, hogy ismertesse a római területmértékek rendszerét. A pes, actus, iugerum, centuria - mint a területi egységek alapesetei, jól ismertek lehettek szerte a birodalomban. Columella azon kívül, hogy felsorolja ezek kisebb vagy nagyobb egységeit, bemutat néhány helyi mértékegységet is.

A Baetica tartományban használt acnua még megfeleltethető az esttus egyik válfajának, de a galliai candetum már önálló mértékegység. Nem is beszélve arról, hogy van városi (in areis urbanis) és vidéki (agrestibus) változata is, amelyek mérete egymástól eltérő. Mintegy száz évvel korábban a tudós polihisztor, Varro szintén szentel egy kitérőt a mértékegységeknek. Ő jóval kevésbé részletezően ismerteti ezeket, viszont leírja azt az általános konklúziót, ami a jelen szempontból is érdekes: Modos, quibus metirentur rura, alius alios cοnstituit.

Az egységes mértékrendszereket megelőző korokban a földügyleteknél (és persze az adózásnál) nem volt mindegy, hogy a szóban forgó földdarabot milyen paraméterekkel írják körül. Hozzátehetjük még, hogy az egységességet sugalló centuriatio sem volt feltétlenül mindenhol egyforma, ami fokozhatta a mértékegységek különbözőségéből fakadó esetleges bizonytalanságot. Az egyes telepítéseknél a telepítő ugyanis megváltoztathatta a centuriák méretét, aminek klasszikus példája Emerita a maga 400 iugerumos centuriáíva1. A helybeli lakosság számára nagyjából egyértelmű lehetett egy-egy kifejezés jelentése és a helyben alkalmazott mérete.
Távollévő földterületre vagy éppen különböző vidékekről származó felek között létrejövő ügyletnél egy hozzáértő alkalmazása megóvhatta a feleket a félreértésekből eredő későbbi vitáktól. A földmérési szakírók hívatásuk bemutatásakor tevékenységüknek nem ezt a részét emelik ki, hanem sokkal inkább azokat a feladatokat, amelyek az állammal kapcsolódtak össze, elsősorban a centuriatiót. Az egymást derékszögben metsző egyenes határvonalakra vagy mezsgyékre épülő rendszer könnyen áttekinthetetlenné válhatott, ha valamit nem a szabályok alkalmazásával változtattak rajta.
A földhasználók olykor egymás közötti adásvétel vagy csere útján rendezték át a határt a nekik megfelelő módon. Elég itt Hyginus közlésére utalni, aki saját tapasztalatai alapján azt írja, hogy Samniumban a letelepített veteránok adták vették egy más között a földet, így az adott időpont birtokviszonyai már nem felelnek meg az eredeti adsignatiο-nak.

A parcellahatárok ilyen megváltoztatása természetesen azt vonta; maga után, hogy valamilyen módon kijelölték az új határa kat. A megváltozott határjelölési mód azonban a földmé rési szakírók által kialakított rendszerben a földek jogi minőségét is zavarossá tehette, ráadásul megnehezítette a földmérő munkáját. Nem véletlen, hogy Siculus Flaccus egy helyen (120, 15C) a földhasználóknak ezt az eljárást a con- fuderunt igével jellemzi. Valamivel később ugyanez a szerző a confusa participiumot használja annak az állapotnak a jellemzésére, amikor egy adott földdarab tulajdoni helyzete válik vitássá, holott az eredeti dokumentumok rendben vannak. Siculus Flaccus mindkét helyen a vétel, eladás, viszonteladás szavakkal kapcsolja össze a konfúziót.
Hyginus szerint bérleti vagy adásvételi szerződés esetén meg kellett nevezni a telket (fundus), meg kellett adni, hány iugerumról van szó, valamint az egy iugerumra eső bérleti díjat is bele kellett foglalni a szerződésbe. Amennyiben ezt az ajánlást a felek nem tartották be: magna eritrei confusio - mondja a szakíró. Előfordulhatott, hogy egy adásvétel) szerződést nem földmérésre alapozva kötöttek meg, ami a késő ókori Agennius Urbicus implicit közlése szerint perre vezetett, vagyis szintén zavar forrása lett. Ebben az esetben a bírói ítélet volt a döntő még akkor is, ha ídőkőzben elkezdték vagy végrehajtották a terület felmérését.

A földmérési szakírók szemében az adásvételek a zavaros, nehezen átlátható viszonyok okozói voltak, különösen akkor, ha megvalósításuk során nem vették tekintetbe az ars mensoria szabályalt. Egy-egy adásvétel persze csak rt-kán érintett akkora földterületet, ami súlyos társadalmi problémákhoz vezetett volna. Cicero egyik levele (Kr.e. 45. május 28-án) arról tudósít, hogy C. Albanius, aki a szófok-politikus szomszédja volt, ezer iugerumnyí (kb. 250 ha) földet 11,5 millió sestertiusért vásárolt meg M. Pilius-tól, de ez - legalábbis tudomásunk szerint - nem okozott semmilyen zavart.
Az ügylet említését minden bizonnyal a horribilis vételár indokolta. Bármilyen jelentős volumenű is volt egy-egy adásvétel, mégsem okozhatott társadalmi méretű problémákat. Az állam beavatkozásai viszont hatással lehetettek a népesség jelentős részére, s olykor feszültségeket is eredményeztek. Ez történt például Vespasianus uralkodása idején.



Forrás: Takács Levente - A római földmérés Lektorálta: Bödöcs András