logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A szöveges források (Kéziratok, szövegkiadások)

A képzeletbeli aranykor megszűnéséhez hozzájáruló felparcellázás kivitelezőiként már egyes művekben feltűnnek ii föld felosztásának végrehajtói. Ovidius két helyen is men-sornak nevezi őket, Octavíus Musa limitatοrként jelenik meg, Cicero pedig a metator és a decempeda megjelöléseket aggatja Decidius Saxára. Az aranykori, idillikus állapotok felszámolásán túl mit csinált valójában egy római földmérő? Honnan nyerhetünk ínformációkat működésükről vagy annak hatásairól?
Sokat megtudhatunk költői vagy éppen történetírói művekből, de a narratív forrásokat, ide értve a mezőgazdasági szakírók közléseit is, kiegészítik más források. Régészeti emlékek és nem narratív jellegű szövegek egyaránt tanúskodnak a római földmérők munkájáról. Utóbbiak közül kiemelkedő jelentőségű a manapság Corpus Agrimensorum Romanorum címen emlegetett gyűjtemény (a továbbiakban: CAR), amelybe többféle terjedelmű és tartalmú földmérési szakmunkát foglaltak össze valamikor az 5. században.

A kéziratokat a modern kutatók rendszerint négy csoportba vagy osztályba sorolják. Ezekből az első csoport tulajdonképpen két, egybetartozó kézirat (A és B jelzettel), amelyek a legkorábbi, rendelkezésünkre álló kódexet alkotják. Ez a 6. században keletkezett codex Arcerianus.
A B kéziratnál valamivel terjedelmesebb A illusztrációkat is tartalmaz, amelyek képek vagy ábrák bemutatásával segítették a korabeli olvasót a cseppet sem könnyen érthető szövegek értelmezésében. A kódex elnevezése a humanista Jοhannes Arceríus (1538-1604) nevéből származik. Arcerius nem az első tulajdonosa volt a kéziratnak, hiszen az talán még Erasmus könyvtárában is megfordult. Legalábbis erre utal az.
A kézirat első lapján vörös tintával tett - több kutató által kétségbe vont hitelességű - bejegyzés. Bár már Arcerius előkészületeket tett a szövegek editiójára, azokat végül 1607-ben az a Petrus Scriverius (Pieter Schrijver) adta ki, akihez Arcerius fiától a kézirat került. Igaz, nem az övé volt az első kiadás; az editio princeps már Adríanus Turnebustól 1554-ben Párizsban napvilágot látott a 9. századi Gudianus kódex alapján.

Az első modern kiadás F. Blume, Karl Lachmann és Adolf Rudorff nevéhez köthető, akik 1848-ban Die Schriften der rőmischen Feldmesser címen közreadták a római földmérési szakírók szövegeit. Kétkötetes munkájuk máig nélkülözhetetlen eszköze a kutatásnak, ugyanis bizonyos szerzők munkált csak ez a kiadás közli.
Ezt a Gromatici veteres címen is emlegetett első szövegkiadást 1913-ban követte a második, amely Karl Thulin gondozásában jelent meg. Ez nem tartalmazta az összes szakmunkát, csupán egy válogatást kőzöl: a nagyobb terjedelmű műveket adja ki Frontinastól Agennius Urbícuson és Siculus Flaccuson át a két Hyginusig. A szövegkiadó 1921-es halála miatt nem került sor a folytatására. Brian Campbell 2000-ben közzétett kommentárral és angol fordítással is ellátott kiadása sem tartalmaz minden művet, jóllehet a Thulin-féle kiadásnál jóval több szöveget vett fel könyvébe.

A gyűjteményben szereplő, különböző szerzőktől származó munkák változatos korúak, terjedelműek és tartalmúak. A hosszabb értekezések közé tartoznak Siculus Flaccus, Hyginus Gromaticus vagy a késő antikvitásban alkotó Agennius Urbicus munkál, de találhatunk töredékeket az ún. lex Mammiliaból vagy éppen Boethius geometriai munkájából. Kisebb terjedelmű munkák is helyet kaptak a gyűjteményben, mint pl. M. Iunius Nipsus írásai vagy késő császárkοri hivatalnokok beszámolói a határkövekről.
Terjedelmi szempontból nehéz besorolni a gyűjtemény egyetlen olyan szerzőjének a művét vagy művelt, akiről - legalábbis a többiekhez képest - viszonylag sokat tudunk. A kéziratokban szereplő Iulius Frontinus minden bizonnyal azonos azzal a Sextus Iulius Frontinusszal, aki háromszor volt consul (73, 98, 100). Frontinus több „rendszerváltást" átívelő töretlen karriert futott be. Bár pályája Nero alatt indult, a polgárháború lezárulta után 70-ben praetor urbanus lett, majd első consulí évét követően előbb Britanniában, később Asiában helytartóskοdοtt. Pályafutását Domítíanus meggyilkolása sem törte meg. 97-ben ő felelt Róma vízellátásáért mint curator aquarum, majd különös megtiszteltetésként kétízben is Traianusszal együtt töltötte be a consuli tisztséget. Kortársai is nagyra becsülték.

Két olyan munkát írt, amelyek gyakorlatorientáltságára mutatnak. Ezek a Strategemata és a De aquis, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy magas rangja ellenére ő az, aki a földmérésről is értekezett. Neve alatt négy rövidebb munka maradt fenn a földmérésről. A de qualitate agrorum a földek kategóriáit ismerteti.
A de controversiis a lehetséges birtokviták jegyzékét adja, nagyon rövid kommentárokkal kísérve az egyes tényállásokat. A de limitibus a mezsgyék kijelölését mutatja be. A de arte mensoria a földmérőnek a terepen végzett munkájához nyújt elméleti eligazítást. Nem tudjuk biztosan, hogy Frontinusnak ez a négy munkája, amely Campbell kiadásában összesen hét nyomtatott lapot tesz ki, vajon egy összefüggő, nagyobb munka fennmaradt töredékei, vagy négy különálló műből kivonatként fennmaradt részletek.

A többi szerző esetében nem állunk ilyen jól életrajzi adatokkal. Egy Balbus nevű szerzőtől fennmaradt egy rövid értekezés (Expositio et ratio omnium formarum), amelyben egy hadjárat kapcsán felmerülő két problémával indít: az egyik az utak kijelölése és az útépítés nehézségei, a másik a hegyek magasságának megadása. Ezekből kiindulva felsorolja és csoportosítja a mértékegységeket (mensura), ismerteti a vonalakat (linea) és szögeket (angulus), végül pedig az alakzatokra (forma) tér rá. Művét egy bizonyos Celsushoz íntézett levél formájában írta meg, s szövegében a császár győztes dacfai hadjáratáról tesz említést (maximus imperator Victoria Daciam proxime reseravit, 204, 29C.).
A szerző katonaként teljesített szolgálatot, majd annak letelte után kezdett bele művének írásába. A dacfai hadjárat említése Domitianus vagy Traianus császárokra utalhat, aminek alapján a szerző és a címzett talán Q. Iulius Balbus és P. Iuventius Celsus lehetnének. Előbbi vagy a 85-ős vagy a 129-es consul suffectus-szal azonosítható. Utóbbi pedig talán a híres jogtudós és többszörös consul. Campbell, véleményünk szerint alaptalanul utasítja el ezt az azonosítási lehetőséget. Egyetlen érve, hogy Balbus gyakorló földmérőként vagy mérnökként tűnik fel a szöveg alapján, s magasrangú személyek aligha végeztek ilyen munkákat.

A római történelem korábbi szakaszából két olyan Balbust ismerünk, akik kapcsolatban álltak a földméréssel vagy földosztással, s a római társadalom elitjéhez tartoztak. Cicero Kr.e. 46 szeptemberében írt levelében kíneveti egyik barátját, aki tőle akarja megtudni, mi lesz bizonyos földek és városok sorsa, holott Balbus éppen őnála vendégeskedik. (far. 9.17.1.)
A levél további részéből az is kiderül, hogy Cicero birtokától nem messze Veíi és Capena területét mérik fel. L. Cornelius Balbus Caesar bizalmas környezetéhez tartozott. Caesar távollétében Oppius-szal együtt Róma irányításával volt megbízva. Ráadásul korábban Balbus Caesar seregében szolgált praefectus fabrumként, vagyis a földméréssel, földosztással járó tevékenység nem lehetett teljesen idegen a számára.
Az alább tárgyalandó Liber Coloniarum (188,25C) tud egy Balbus mensοrról, aki Augustus korában az összes tartomány és város felmérését egybegyűjtötte, továbbá egy lex agrariát bocsátott ki a provinciák eltérő viszonyait is figyelembe véve.

Nem lehet igazolni, hogy Caesar bizalmasa és az Augustus idején tevékenykedő Balbus egyazon személy lett volna, de mindkettőről kiderül, hogy fontos feladatokat láttak el és magas posztot tölthettek be. Ugyanez Igaz Frontinusra is. Miért ne lehetne a mértékegységekről, wzögekről stb. értekező Balbus is elég előkelő származású ahhoz, hogy Iuventius Celsusnak ajánlhassa a művét? Balbus, ha kiléte vitatott is, kora viszonylag behatárolható. Az említett hadjárat legkorábban 85-re, legkésőbb pedig 106-os dátumra keltezhető, attól függően, hogy a művet melyik hadjárathoz kapcsoljuk, amelyben a dákok szerepelnek a birodalom ellenségeiként.

Hyginus név alatt a kéziratokban két egymástól különböző értekezés is fennmaradt. A szakirodalomban elfogadοttnak tekinthető, hogy két különböző szerzőről van szó. A Hyginusok pontosabb azonosítását vagy éppen megkülönböztetését megnehezíti, hogy más, Hyginus nevű szerzőkről is tudomással bírunk az antikvitásból. A legismertebb közülük C. Iulius Hyginus, aki Augustus császár fel-szabadítottja volt, és a Palatinuson lévő könyvtár vezetője.
Mára már elveszett munkálnak címei sokrétű érdeklődésé-rő1 tanúskodnak. Valószínűleg ő volt az a méhekről és a mezőgazdaságról egyaránt értekező szerző, akit Columella több ízben emleget. Történeti munkái közé tartozik a trójai családokról írt értekezése (De familiis Troianis), de foglalkozott költők munkáival vagy vallási kérdésekkel is.

Az a Hyginusnak nevezett földmérési szakíró, akinek írásai Campbell kiadásában a 76C-100C lapok között találhatók, minden bizonnyal nagy gyakorlati jártasságra tett szert, amire többször is utal. Cyrene tartományban például olyan, a római centuriákhoz hasonló négyszög alakú parcellákat (plinthides) látott, amelyeket Vespasianus nevét hordozó határkövek tagoltak (88, 33-36C), később pedig samniumí tapasztalatairól számol be egyes szám első személyű igealakot használva (comperi in Samnio; 96, 30C). Számunkra talán legérdekesebb az, hogy Pannonfát is megemlíti.
„Nemrég egy evocatus Augusti, egy fegyelmezett katona,; aki a mi mesterségünknek is igen jó ismerője volt, amikor . Pannoniéban Traianus császár kívánsága és bőkezűsége alapján veteránoknak földet osztott, nemcsak a kiosztott területet írta le, és jegyezte fel egy bronzlapra, azaz térképre, hanem a határvonalon minden egyes szomszédjáét is megjelölte: ahogy a kiosztott földet felmérték, leírta annak hosszúságát és szélességét is. Miután ez megtörtént, a veteránok között a föld miatt semmilyen vita vagy per sem keletkezhetett."

A gyűjteményben szereplő másik Hyginus, akit Hyginus Gromaticusként is szokás idézni, melléknevét tulajdonképpen egy tévedésből kapta. A kódexekben értekezését többnyire a liber Hygini gromaticus formában jelölik meg, ami annyit tesz, hogy Hyginus könyve a földmérésről.
A gromaticus jelzőt azonban egyes másolók tévesen nem a könyv, hanem a szerző jelzőjének tulajdonították. Így állt elő a Hyginus Gromaticus névforma, amit a másik Hyginustól való megkülönböztetés érdekében mi is használunk. Tudjuk róla, hogy Nero császár uralkodása után alkotott, ugyanis művében idézi Lucanus eposzának néhány sorát. Műve, ami talán a legközérthetőbb a CAR-ban szereplő munkák közül, a modern kiadásokban a constitutio limitum címet viseli, s voltaképpen teljes terjedelmében a centuriatio megvalósítását taglalja.

A Hygínus-kérdést tovább bonyolítja, hogy a codex Arcerianus A-ban található egy értekezés a táborépítésről, amelyre a 16. század óta önálló címmel, De munitionibus castrorumként szoktak hivatkozni. Ezt és más geometriai töredékeket is tévesen Hyginusnak tulajdonították, ami jól magyarázható a katonai tábor létesítésének és a római földmérők gyakorlatának később még tárgyalandó rokon vonásaival. A táborépítési munka szerzőjének azonosítása bármelyik korábban említett Hyginusszal ugyancsak kétséges, ezért a szerző nevét jobb híján manapság Pseudo-Hyginus formában adják meg.

Végül találkozhatunk olyan művekkel, amelyek igen értékesek a bennük felhalmozott adatok miatt, de szerzőjük kiléte ismeretlen. Ide sorolható az ún. Liber Coloniarum, ami tulajdonképpen két városlista. Az első itáliai és dalmáciai coloniákat sorol fel rövid megjegyzésekkel, a második csak Itáliaiakat. Az egyes településekhez fűzött rövid megjegyzések a város státuszán és az alapító nevén kívül utalnak még a föld felparcellázásának mikéntjére, a centuriák számára vagy méretére, illetve megadják a szolgalmi utak szélességét. A Liber Coloniarum Gracchusok előtti alapításokkal nem foglalkozik, s a legkésőbbi császár, akit megemlít, Commodus.

A Liber Coloniarum így kezdődik: Incipit liber Augusti Caesaris et Neronis. A kutatóknak Augustus Caesar azonοsítása nem okozott különösebb fejtörést. Soha senki nem gondolt másra, csak Augustusra. Ez Augustus tevékenységének fényében egyáltalán nem meglepő. Az előző fejezetben említettek mellett általános érvénnyel próbálta például meghatározni a centuriatióban használt mezsgyék szélességét. Mellőzve most Augustus kiterjedt tevékenységét, csupán arra utalunk még, hogy a később említendő városok esetében is gyakorta előfordulnak olyan kifejezések, mint p1. ager eius limitibus Augusteis est adsignatus, ami önmagában is utal Augustus jelentőségére e tekintetben.

A Nero névvel kapcsolatban viszont egyáltalán nem alakult ki konszenzus. A kutatók egy része amellett van, hogy itt tulajdonképpen Tiberiusról van szó. Szóba került még Claudius is. Van azonban olyan nézet, miszerint mégiscsak a valódi Nerót kellene a címben sejteni. Tiberius uralkodása idején nem mutatott érdeklődést a veteránok letelepítése iránt; Claudius esetében is inkább bizonytalannak tekinthető alapításokkal számolhatunk, pl. Iulium Carnicum, Misenum, Velítrae városainál.
A címben szereplő Neróra olyan magyarázat is született, hogy a későbbi Tiberius császárról van szó, de a telepítéseket még Augustus uralkodása alatt hajtotta végre. Ezek ellenére bizonyos adatok alapján talán elképzelhető, hogy mégis Nero császár vagy kormányzatának tevékenysége tükröződik a Liber Coloníarum incípitjé-ben.

Az ifjú Tiberius ilyen tevékenységét két körülmény teszi kétségessé. (1) Tiberius adoptálása előtt a Ti. Claudius Nero, adoptálása után a Ti. Iulius Caesar Augustus nevet viselte. Nero adoptálása után a Nero Claudius Caesar Drusus Germanicus nevet vette fel, trónra lépését követően Nero Claudius Caesar Augustus Germanícus lett. A települések de-ductora a Nero Claudius, Nero Claudius Caesar, Nero Caesar, imperator Nero Claudius nevet viseli, ami sokkal inkább utal Nero hivatalos névviselésére, mint Tíberiuséra. (2) A Nero neve alatt a Liber Coloníarumban szereplő telepítések jól illeszkednek a nerói időszak politikájába. Ezt mutatjuk be a továbbiakban.

Ha „Nero, a véres költő" neve elhangzik, a legtöbb emberben negatív képzetek jelennek meg. Ennek a sötét képnek a forrása egészen az antik történet- és életrajzírókig megy vissza. Nero és kormányzata megítélése sok tekintetben mind a mai napig őrzi azt az ellenséges hangulatot, amely már az ókori írókat is jellemezte. Suetoníus és Tacitus még egyes intézkedéseiről elismerően szól, bár náluk is gaztettel dominálnak, ezzel szemben - amennyire töredékeiből megítélhető Cassius Dio már nem talál pozitív vonásokat Nero uralkodásában.
Nyilvánvalóan nem segített a Nero-portrén, hogy ő volt az első keresztényüldöző császár. Ennek fényében érdemes közelebbről megvizsgálni, mi késztethette a Liber Coloniarumnak címet adó személyt, hogy az egyéb- ként nem jól csengő Nero nevet belefoglalja vagy benne hagyja az incipitben.

A modern szakmunkák, különösen azok, amelyek a római gazdaságtörténettel foglalkoznak, nem ítélik meg annyira negatívan Nero korát, mint az irodalmi források. Jó néhány pozitív intézkedéséről adnak számot.
(1) Nero megváltoztatta az aerarium feletti felügyelet rendszerét. A quaestorok helyett praefectusokat helyezett az államkincstár élére, érett korú és a gyakorlatban bevált embereket - Tacitus indoklása szerint.
(2) A közvetlen adók eltörlésének gondolata is meglehetősen újszerű gazdaságpolitikai koncepciót takar.
(3) A pénz nemesfémtartalmának csökkentése vélhetően átgondolt és a 33-as gazdasági válság tapasztalataira építő lépés volt azért, hogy növelje a gazdaság számára rendelkezésre álló pénz mennyiségét, élénkítse a forgalmat.
(4) A gazdaság élénkítésének másik eszköze az állami megrendelések erőteljes növelése volt. Ezt Nero nagy éρίtkezé-sek és közmunkák (pl. csatornák) révén valósította meg. AUGUSTI PORT OST és hasonló feliratú sestertiusainak ábrázolásai utalnak arra, hogy foglalkoztatta a császárt a kikötők és a gabonaellátás gondja, jóllehet a Claudius által elkezdett ostiai kikötő Nero által történő felavatására ennek ellenére sincs adat.
(5) A 64-es római tűzvész legismertebb epizódja, amint a császár Trója pusztulásáról énekel az égő fővárosban. Arról már kevesebb szó esik, hogy gyorsan fontos intézkedéseket hoztak mind a tűz terjedésének meggátolására, mind a következmények enyhítésére: szükségszállásokat hoztak létre, közszükségleti cikkeket szállítottak a városba és csökkentették a gabona árát. A tűzvészt követő építkezések tervszerűen és gyorsan zajlottak, ráadásul munkát adtak több ezernyi embernek.

A gazdaságpolitikai intézkedések azt sugallják, hogy Nero vagy legalábbis kormányzata nem csak a költői és énekversenyekkel foglalkozott. Ha a Liber Coloniarumban a Nero név alatt megjelenő adatokat szemrevételezzük, s összevetjük az irodalmi forrásokkal, akkor meglepően egységes kép tárul a szemünk elé.
Nincs utalás arra, hogy Nero bármilyen elméleti jellegű munkásságot kifejtett volna az ars mensoria területén, jóllehet - mint később látjuk - a császárt foglalkoztatták olyan találmányok és létesítmények, amelyek kapcsolódnak a mérnöki tudományokhoz. Az irodalmi források és a földmérők munkái viszont számos adatot szolgáltatnak a Nero idején létrehozott, újjátelepített vagy új telepesekkel megerősített cοloniákról.

Mind Suetonius, mind Tacitus megemlíti, hogy Nero katonákat telepített Antiumba. Suetonius közlése szerint a kiszolgált testőrkatonák és centuriók kerültek Antiumba, sőt Nero egy kikötőt is építtetett. A város felé forduló figyelem és a letelepített katonák magas beosztása és rangja nem meglepő, hiszen a császár szülővárosáról van szó. Ráadásul 63 januárjában itt született Poppaea és Nero első gyermeke, egy kislány, aki néhány hónap múlva meghalt. Nero a gyermek születése felett érzett örömében egy templomot szándékozott építtetni Antiumban, továbbá egy kocsiversenyt is alapított."
Tacitus tudósítása, aki Tarentummal együtt említi az antiumi telepítést, kritikusabb a császárral szemben. Ő egyszerűen kiszolgált katonákat említ (veterani), Igy nem állítható, csak valószínűsíthető, hogy ugyanazt az eseményt örökíti meg. A letelepítettek többsége azonban visszatért abba a tartományba, ahol katonáskodott. Ennek okát Tacitus abban látja, hogy nem a régi szokás szerint alakulatonként juttattak nekik földet, így nélkülözték a megszokott közösséget.

A feliratos emlékanyagban a dél-itáliai átlaghoz képest Tarentum környékén nagyobb mennyiségben fordulnak elő veteránok feliratai, ami arra utal, hogy a telepítés mégsem volt teljesen sikertelen.
Ugyanitt ír Tacitus arról, hogy Puteoliból colonia lesz, ami a jog mellett Nero nevének felvételével is jár. Puteoliban már Kr.e. 194-ben római colonia létesült, melyet Augustus újjáalapított. Nero idejében colonia Neronensis Puteolana néven szerepel. Nero cοlοnia-alapítására valószínűleg 60-ban került sor.

Campania kiemelt figyelmet kapott Nero telepítési politikájában. Capua és Nuceria lakosságát kiszolgált katonákkal gyarapították (additis νeteranis). Ismert továbbá, hogy Pompeii városa is Nero idején nyeri el a colonia rangot, vélhetően 63 táján.
A kormányzatnak persze gondot is okozhattak ezek a települések, ahogyan Pompeii és Nuceria lakóínak 59-ben lezajlott összecsapása mutatja. Egy gladiátorviadal során véres összetűzésekre került sor (multi N Nucerinis trunco per vulnera corpore), aminek következtében a senatus büntetéssel sújtja a játéknak otthont adó Pompeii-t. Talán az egyik ok arra, hogy veteránokat telepítsenek erre a környékre, éppen az említett zavargás volt. A katonai erő jelenléte minden bizonnyal fékezőleg hatott ilyen esetben. Nem beszélve arról a tényről, hogy a nápolyi öböl környéke többek kőzött a császárok egyik kedvelt nyaralóhelye volt, így megbízható csapatok letelepítése a környéken a saját biztonságukat is szolgálta.
Az irodalmi források adatai mellett a földmérők corpus-ában ránk maradt Liber Coloniarum is szolgáltat információkat Neronak tulajdonított telepítésekről.

Atina fallal körülvett települését Nero Claudius telepítette (Lib. Col. 178C). Különlegessége e coloniának, hogy: ager eius pro parte in lacineis et per strigas est adsignatus. Vagyis nem a colonia alapításkor szokásos centuriatio rendszerét követik a felparcellázáskor, hanem a téglalap alakú birtoktestek létrehozásának gyakorlatát.

Beneventum, amely a Colonia Concordia nevet viselte, s szintén fal övezte (Lib. Col. 180C), Nero Claudius Caesar teleρίtése. Az már persze vizsgálatra érdemes tény, hogy a Liber Coloniarum összeállítója Campania települései közé illeszti Beneventumot. Földjét veteránoknak osztották ki lege triumvirate. A beneventumi telepítés, amennyiben pontosan datálható lenne, magyarázható volna politikai okokkal.
Amikor Nero 66-ban úton volt Hellas felé, s éppen Beneventumba ért, egy összeesküvést lepleztek le a városban, amelynek állítólagos vezetője Annius Vinicianus volt, Corbulo legatusa és veje. Vinicianust kivégezték. Elképzelhető, hogy a Liber Coloniarumban Nero nevéhez kapcsolt veterántelepítés összefügg ezzel az eseménnyel. A császári kormányzat a város lakosságát megbízható elemekkel kívánta feltöltení.

Castrimonium települését eredetileg Sulla törvénye alapján erősítették meg. A föld birtoklásának alapja az occupa-tio volt, majd Nero Caesar osztotta ki tribunusoknak és kiszolgált katonáknak (Lib. Col. 182C).

Saepinum városát Nero Claudius császár ruházta fel a colonia címmel. 50 láb széles utat biztosított a népnek. A földosztást in centuriis Augusteis hajtották végre a veteránok számára (Lib. Col. 186C). A régészeti kutatások valószínűsítik, hogy Augustus idején látták el falakkal a települést, igaz, ezek inkább szimbolikus jellegűnek tűnnek a leletek fényében, semmint valódi védelmi berendezéseknek. A veterántelepítésekkel összefüggésben sor került a város központjának teljes átépítésére is.

Esernia (Aesernía) városa kétízben is szerepel a Liber Coloniarumban (182C, 200C). Először Campania városai között derű ki róla, hogy lege Iulia jött létre, s földjét ki-osztották. Másodszor megtudjuk az immár Samnium települései közé sorolt városról, hogy fallal övezett, Nero parancsára valamilyen telepítést hajtottak ott végre, s ötven láb széles utat hagytak a népnek.

A politikai vagy szociális feszültségek veterán-telepítésekkel történő kezelése valószínűsíthető Beneventum, Pompeii és Nuceria esetében, de Nero egyéb konfliktusainak rendezésére is felhasználta ezt az eszközt, ha hitelt adhatunk Cassius Dionak, aki tudni véli, hogy Nero elvette Apolló földjét és katonái között osztotta szét, a történetíró indoklása szerint vagy valamilyen kellemetlen jóslaton feldühödve, vagy őrültségében (63.14). Akár igaz, akár nem, amit Cassius Dío kőzöl, mindenesetre figyelemreméltó, hogy a veterántelepítést jelöli meg Nero eszközeként.

Érdemes ezután végignézni az irodalmi forrásokban és a Liber Coloniarumban említett, Nero nevéhez kapcsolt coloniák listáját. Atina, Castrimonium, Saepinum, Capua, Nuceria, Puteoli és Pompeii mind campaníai települések. Aesernia és Beneventum pedig Samnium és Campania hatάírához közel helyezkedik el. Az egy földrajzi térséget lefedő telepítések több tényezővel is magyarázhatók. Campania mindig is kedvelt célpontja volt a föld nélküli polgárok vagy a leszerelt katonák földdel való kielégítésének. Rómához viszonylag közeli volta (ami az előbbi oknak is magyarázata) miatt az ott letelepített veteránok könnyen mozgósíthatók voltak a császár szolgálatára. Ráadásul ismert, hogy Nero kedvelte ezt a vidéket, s a vidék lakói szintén kedvelték a császárt.
A másik feltűnő jellemző Nero telepítéseiben, hogy a colοniák jó része tengerparti település. Antíum kikötőjét - mint láttuk - maga a császár fejlesztette. Tarentum és Puteoli szintén fontos itáliai kikötővárosok voltak. A kikötők ilyen hangsúlyos figyelembe vétele is jól magyarázható Nero egyéb irányú érdeklődésével. Róma gabonaellátásának biztosítása nyilvánvalóan fontos szerepet játszott az ostiai kikötő kiépítésében. A Claudius által elkezdett munkát Nero tovább folytatta, hogy a főváros biztonságos élelmiszer-utánpótlásához hozzájárúljon. Ezt pénzein is kifejezte.

Nerónak a kikötők iránti figyelme megnyilvánult még egy olyan jelenségben, ami szorosan kapcsolódik a földmérők tevékenységéhez is. Az irodalmi források többnyire elítélő hangnemben írnak csatornázási terveiről. Tacitus tudósít arról, hogy név szerint megnevezett mérnökök: Severus és Celer kezdeményezésére Nero hajózható csatornát tervezett az Avernus-tótól a Tiberis torkolatáig. A terv kudarcba fulladt, bár Tacitus szerint a munka nyomai még az ő korában is láthatók voltak. Erre utalhatnak Statius sorai, aki a hasonló nyomvonalú via Domitiana leírásakor megemlíti Nero kezdeményezését.
A régészek nem csupán az út egyes részeire bukkantak rá, hanem a légifelvételek alapján a csatorna vonalának egyes szakaszai is felfedezhetők. A termékeny Campania és az ager Pomptinus összekapcsolása a Tiberisszel, s ezáltal Rómával ill. Ostiával, nyilvánvalóan fellendítette volna a környék gazdaságát. Másik csatornaépítési elképzelésével Nero sem az ókorban, sem azóta nem állt egyedül.
Suetonius írja le, hogy maga a császár tette az első kapavágást az Isthmust átmetsző csatornaépítési munkálatainál. Suetonius még Nero nem kifogásolható és dicséretes tettei közé sorolja a korinthoszi csatornát, Cassius Dio viszont elítélő hangnemben számol be róla. Az első kapavágásnál - szerinte -vér csordult ki a földből, s Nero csak ezután fogott munkához, hogy a többieknek példát adjon.

Oswald Dilke alapvető könyve alig szolgál adalékkal Nero és a földmérés kapcsolatáról. Megemlíti, hogy Nero uralkodósa idején élt és alkotott az alexandriai Hérón, aki a choptra nevű eszközről írt egy értekezést. A dioptra egy szintezésre és szögmérésre egyaránt alkalmas eszköz volt, amelyet a római szakírók nem említenek.
Az újabb kutatások fényében nem tűnik lehetetlennek, hogy Hérón személyesen is járt Rómában a 62-es holdfogyatkozás kapcsán, amelynek során a Róma és Alexandria közötti távolságot mérte meg. A héróni Pneumaticában említett víziorgonának pedig talán köze lehet ahhoz a szerkezethez, amit Nero 68-ban mutatott be, igaz, saját találmányaként.

A fent felsoroltak alapján nem utasítható el egyértelműen, hogy a Liber Coloniarumban Nero neve alatt feltüntetett települések fejlesztése, telepítése valóban kötődik az egyéb tekintetben negatívan megítélt uralkodó alakjához. A telepillések elhelyezkedése, mind geográfiailag, mind stratégiailag arra mutat, hogy átgondolt politikával állunk szemben. Nero ezeken a coloniákon kívül egyéb területeken is mutatott olyan érdeklődést, ami közel állt az ars mensoria-hoz.
A korinthoszi földszorost átmetsző csatorna ötletét ő maga ugyan nem valósította meg, de maga az elképzelés nem volt terméketlen. Mindezek alapján megkockáztathatónak látszik, hogy az incipitben Nero szerepeltetése nem teljesen indokolatlan, s valóban ő hagyta rajta keze nyomát a Corpus Agrimensorum Romanorum egyik művén.
A liber ebben az esetben valamiféle közigazgatási-nyilvántartási irat, amit a császár nevében állítottak össze, hiszen - mint láttuk - Nero maga semmit sem irt a földmérésről. A nevéhez kötődő városok közül kettőben, Saepinum és Aesernia esetében akár Nero korában, akár már azt megelőzőleg, centuriákra épült a rendezés. Ez a római földmérési szakírók ideális tájrendezésének, a centuriatiónak a nyomát mutatja.


Forrás: Takács Levente - A római földmérés Lektorálta: Bödöcs András