A téglaégetők mindig az agyaglelőhelyek és víz közelében találhatók, mint a legio II adiutrix dömösi téglaégetője. Elsősorban tetőcserepeket gyártottak, peremes téglákat (tegulae) és kúpcserepeket (imbrices), valamint az ezeket oldalról záró, gyakran díszített antefixeket.
A tegulák mérete is szabályozott volt, készültek bessalis, pedalis, sesquipedalis és bipedalis méretben (2/3 láb, 1 láb (kb. 30 cm), 1,5 láb és 2 láb méretben). Átlagos szélesség általában a 1,5 láb, vastagság 1,5-3 cm.

Tegulae
Az égető tulajdonosa, a csapattest, a késő római korban az azt felügyelő katonatiszt nevét is belepecsételhették. A mediterrán típusú tetőfedés Pannoniában is bevált, a tetőzet gerendáinak hatalmas súlyt kellett elviselniük.
A téglát falazásra is használták (négyzetes vagy téglalap alakú lateres), utóbbiak hasonló méretekben, de jóval nagyobb vastagságban (átlag 5-6 cm) készültek. Utóbbit padlózat céljából is felhasználták. Tetőcserepeket másodlagosan falazásra is nagy tömegben használtak fel.
A baracsi római tábor egyik épületének alapozása például csak tetőtéglából áll. Tisztán téglaépületet nagyon keveset ismerünk (pl. hetényi belső erőd egyik belső épülete), jóval gyakoribb viszont még az erődépítészetben is vegyes falazás.
A rómaiak nagy mennyiségben használtak továbbá még idomtéglákat is (pl. oszlopok kirakásához negyed köríves téglákat). Padlózathoz változatos formájú kis téglákat is felhasználtak, alakjuk lehetett téglalap, sokszög, sőt piskóta formájú is. Ezeket halóban és halszálka mintában is lerakhatták.
Kovács Péter